Kifakult kép
Rohantam a hideg esőben, fáztam,
Didergett a lélek,
Most téged reméllek,
Hogy vársz mégis egy nemlétező házban.
Nincs semmim, csak egy kép, és a félelem:
Csontomban reszketve
Kitörni szeretne,
Könnyeket mesélni arról, mi lesz velem.
Nyálkás, nyirkos magány szürke ködbe fojt,
És nem enged lenni.
Simogat a semmi,
Átölel, és így sziszeg belém tébolyt.
Kuporgok egy elfeledett sarokban,
Sírni már nincs könnyem,
Felállni sem könnyebb,
Remegek csendben, magamra hagyottan.
Már nem hív harmattól hazug hajnalom.
Az éj marad nekem,
És néma énekem,
Míg szét nem szakítja üres fájdalom.
Egy ködös, sosevolt emlé
We’ve updated our privacy policy so that we are compliant with changing global privacy regulations and to provide you with insight into the limited ways in which we use your data.
You can read the details below. By accepting, you agree to the updated privacy policy.