ݺߣ

ݺߣShare a Scribd company logo

Pukánszky Béla: Szent-Györgyi Albert a pedagógiáról

•Download as PPT, PDF•
•
Pukánszky Béla
Pukánszky Béla
1 of 39
Download to read offline
Szent-Györgyi Albert az egyetemi oktató küldetéséről, a nevelésről, a. pedagógiáról Pukánszky Béla intézetvezető egyetemi tanár Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézet SZTE Szabadegyetem – Szeged X. szemeszter, 2012. november 14.
Bevezető: A téma megközelítése három oldalról 1. A szegedi egyetem a 20. század első felében 2. Az egyetem szerepének változásai 3. Szent-Györgyi Albert nézeteinek alakulása az egyetem feladatairól és a közoktatásról.
1. A szegedi egyetem a 20. század első felében 1.1. A jogelődök: 1581 – Báthory István egyetemalapítása. 1872 – Kolozsvári Tudományegyetem, 1881-től Ferenc József Tudományegyetem. 1.2. A száműzés: 1919. május 12. Az egyetem román átvétele, majd száműzése. Az egyetem épülete Kolozsvárott, a Farkas utcában
1.3. 1919-1921. Várakozás, remények és magyar nyelvű „fantom-egyetem” alapítása a tanárképzőben Kolozsvárott. 1.4. 1920-1921. – A menekült egyetem Budán 1.5. 1921-1940. – Az egyetem „ideiglenes” elhelyezése Szegeden (Vass József kultuszminiszter,1921. évi XXV. tc.) 1921. október 9. – A m. kir. Ferenc József Tudományegyetem tanévnyitója Szegeden.
1.6. Nehézségek és konszolidáció Szeged város vezetésének heroikus erőfeszítései ellenére az átköltözés után az egyetem anyagi helyzete nehéz volt. „Az első hónapok, sőt az első esztendők is szinte ugyanazokkal a nehézségekkel teltek el, mint amelyek az egyetem alapítását annak idején Kolozsvárott kísérték. De meg volt a törhetetlen hit tanárokban és tanítványokban egyaránt, hogy mindenkinek a legtöbbet és a legkiválóbbat kell nyújtani, hogy bizonyíthassák az egyetem szükségességét és érdemességét éppen azokban az időkben, amikor a gazdasági viszonyok nehézségei a közvéleményben egyetemellenes hangulatot kezdtek teremteni.” (Vitéz Nagy Iván: A száműzetés évei Szegeden, 1920-1940.)
Klebelsberg Kunó 1922 és 1931 között kultuszminiszterként kitüntetett figyelemben részesítette a szegedi egyetem kiépítését és fejlesztését. Egyetemi építkezések Rerrich Béla és Korb Flóris tervei alapján 1924 és 1929 között. A természettudományi kutatóintézetek felavatása a Dóm téren, 1930. október 25. Klebelsberg Kunó, Foerk Ernő, Dohnányi Ernő és Rerrich Béla.
Pukánszky Béla: Szent-Györgyi Albert a pedagógiáról
Pukánszky Béla: Szent-Györgyi Albert a pedagógiáról
1.7. Az egyetem helyzete a húszas-harmincas években 1.7.1 A húszas években lezajló lassú konszolidáció után a gazdasági válság az egyetemet is sújtotta. Év 1921/22 Egyetemi és főiskolai hallgató együtt 1930/31 1935/36 1939/40 1977 Egyetemi hallgató 1925/26 2124 4393 2841 2168 - - 4921 3572 3252 A szegedi egyetem hallgatói létszámának alakulása. Vitéz Nagy Iván táblázata alapján
1.7.2. Az egyetem tanszékeinek száma Klebelsberg kultuszminiszterségének végéig (1931) növekedett, ezt követően csökkent. Kar 1872 1918 1931 1934 Jog és államtudományi 12 16 16 11 Orvostudományi 11 17 16 14 Bölcsészettudományi 11 16 18 13 Természettudományi 8 12 12 9 ÖSSZESEN 42 61 62 47 A tanszékek számának alakulása az egyes karokon
1.8. Szent-Györgyi Albert (1893-1986) érkezése a szegedi egyetemre Cambridge-ből Klebelsberg Kunó felhatalmazásából 1928 nyarán meglátogatta Magyary Zoltán, a magyar kormány képviselője, és arra kérte: térjen haza Magyarországra. 1929-ben hazalátogatott, majd, angliai kutatásai befejezése után, 1931 januárjában Szegedre költözött. Szent Györgyi Albert diákjaival
2. Az egyetem szerepének változásai 2.1. A középkori „studium gernerale” az államtól és egyháztól való függetlenségért és a tudomány öncélú műveléséért folytatott küzdelmet. „S ezen középkori, az újabbkor által annyira lekicsinyelt tanulmányozásnak fenséges czélja volt. (…) Magának a scholasticus műveletnek semmiféle közvetlen vonatkozása sem volt a gyakorlati élete. De éppen ezen önczélú (…) tevékenységben lelte bármely facultású scholasticus örömét s ez teszi e studiumot oly ideálissá.” (Schneller István: Az egyetemi tanulmányozás feladata. 1900.) Az ideál: a közvetlen hasznosság helyett az önálló, szabad tanulmányozás („tudós búvárlat”), melynek során a tanárok és a hallgatók személyi, kölcsönös egymásra hatása valósul meg. (Schneller István)
2.2. Később az önálló és öncélú tanulás eszméje háttérbe szorult. A skolasztikus tanulmányozás kiüresedett, formális disputációkra és a promóciókra való előkészületekre korlátozódott. A professzor eltávolodott tanítványától. Vallomást tevő tanárból vallatóvá vált. (Profiteor = vallomást tesz, kinyilvánít.) 2.3. Az európai egyetemek története később is folyamatos küzdelem a dogmatizmus és a fejedelmi abszolutizmus hatásai ellen. 2.4. A német idealizmus és neohumanizmus képviselőinek (Kant, Fichte, Schelling, Schleiermacher, Hegel és Humboldt) diskurzusa az egyetem szerepéről. A berlini egyetem 1850-ben
2.5. Eszmetörténeti háttér: a neoumanista műveltségeszmény. Wilhelm von Humboldt (1767-1835), szerint az egyetem alapvető eszméi: „kutatás és tanítás egysége”, „önállóság és szabadság” egysége, „emberformálás (Bildung) a tudomány által”. A „Bildung” nem csak a megszerezhető tudást, hanem az ahhoz vezető folyamatot is jelenti. A cél a tudástartalmak átadása mellett az emberi tartalmak kiteljesítése.
m 2.6. A felvilágosult abszolutista monarchiák súlyosan korlátozták az egyetemi autonómiát. II. József alatt a Nagyszombatról Budára, majd Pestre költöztetett egyetem állami igazgatás alá került. A tanár: állami hivatalnok, az egyetem: iskola, melynek célja a hivatalnokképzés („Beamtenplantage”). Ami hasznos, az szükséges. „Az ifjaknak az egyetemen ne tanítsanak olyasmit, a mit ők vagy igen ritkán, vagy tán éppenséggel nem értékesíthetnek az állam javára, mivelhogy az egyetemek lényeges tudományai csakis állami hivatalnokok képzésére valók.” (Közli: Schneller, i.m.) A cél tehát a hasznos állampolgárok képzése, az egyetem szakiskola. A tanár által írt kézikönyveket engedélyeztetni kell..
2.7. A bécsi egyetem ujjászervezése a tanszabadság jegyében: 1848. Leo Thun kultuszminiszter. 1850. február 15-én Leo Thun leiratot intéz a pesti egyetemhez, amelyben a tanítási és tanulási szabadság elvének követését írta elő. 2.8. Schneller István (1847-1939) eszméje az egyetem kettős szerepéről. „A midőn az egyetem a cultur-állam keretén belül, mint állami intézmény ily a cultur-állam lényegéből folyó gyakorlati czélra is készít elő - eredeti feladata tágul: feladata nemcsak az, hogy a tudományt önmagáért müvelje s ez önczélú tanulmányozás folyamatát hallgatóiban meginditsa s minden egyéb tekintet nélkül az igazság kutatásáért való lelkesülésre vezessen; hanem lényeg az is, hogy a cultur-állam hivatalos vezetői szerepére vállalkozók számára nyújtsa azon ismereteket, melyek a gyakorlati pályákra nézve szükségesek, s melyekről köteles a hallgató az állilag szervezett vizsgáló bizottságok előtt számot adni.” (Schneller, i.m. 162.)
Schneller idális megoldási javaslata az egyetem kettős szerepének összeegyeztetésére: Az egyetemi tanár – nem törvény vagy rendelet által kötelezve, hanem a kultúrállam érdekeit felismerve – a csak tisztán tudományos tartalmú (ezoterikus) előadások mellett tartson az adott tudomány eredményeit „röviden és világosan egybefoglalva” a gyakorlati életpályákra felkészítő, tartalmában államvizsgát szem előtt tartó (egzoterikus) előadásokat is. Schneller István (1847-1939)
3. Szent-Györgyi Albert nézeteinek alakulása az egyetem feladatairól és a közoktatásról Forrásanyag az elemzéshez: 1. Szent-Györgyi Albert felszólalása 1930 novemberében az Országos Testnevelési Tanács kongresszusán. 2. Természettudományi képzés és laboratóriumi munka az egyetemi oktatásban. 1936. 3. Rektori székfoglaló, 1940. 4. Előadás a hibás és a helyes pedagógiáról. Riport, a Magyar Nemzet 1941. február 28-i számában.
3.1. Felszólalás az Országos Testnevelési Tanács kongresszusán, 1930. november A szöveg általános jellemzője: Drámai hangvételű indítás, erőteljes kritikai éllel. „Hazánk ma legválságosabb óráit éli, melyekben szüksége van fiainak minden szikrányi képességére, ha nem akarja, hogy neve az élők sorából kitöröltessék.” Új célok, új követelmények, az iskola megnövekedett szerepe („az iskola az ifjúság, a jövő építője”). „Vizsgálatom eredményét rövid szavakban bocsátva előre úgy foglalhatnám össze, mai iskolarendszerünk nem felel meg az idők új és súlyos követelményeinek.” Mi az iskola célja? A kérdést az egyetem példáján keresztül válaszolja meg. Az egyetem tanítson és neveljen! Szélsőségek: a kontinensen elsősorban tanítanak, míg Angliában elsősorban nevelnek az egyetemek.
„Először jutottam közelebb a rejtély nyitjához, mikor egyszer egy diákot délután a lakásán próbáltam felkeresni. Mikor becsöngettem délután a diák lakásán, az ajtónyitó csodálkozott tudatlanságomon, mellyel a diákot délután otthon és nem a sportpályán keresem. Beültem a diák szobájába, hogy ott megvárjam. Ebben a szobában feltűnt, hogy ott minden volt: evező, hockey bot, golfütő, criquet bot stb. Csak egy dolog nem volt: tankönyv. Mikor hosszú várakozás után a diák végre hazatért, kimelegedve, kipirulva a sporttól, s én az illő bemutatkozás után megkérdeztem, hogy mivel foglalkozik ő itt Cambridge-ben, a válasz az volt, hogy: "Evezek". Csodálkozott, mikor azt mondottam, hogy: "Nem úgy értem, hanem azt szeretném tudni, hogy mit hallgat?" Rövid gondolkodás után megmondotta, hogy tantárgya filozófia és pszichológia. Mikor megkérdeztem, hogy minek készül, azt felelte, hogy kimegy kereskedőnek Indiába.”
A sport mint nevelő erő: rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre tanítja meg az embert: összetartásra, önfeláldozásra, kitartásra, tettrekészségre, gyors elhatározásra, „fair play”-re. „A sportcsapat a társadalom kicsinyített képe.” „Oxford és Cambridge titka az, hogy itt elsősorban embereket, férfiakat nevelnek, nem pedig savanyú, verejtékükben főtt filozófusokat vagy más egyebeket…” Kis számban nevelnek tudósokat, és nagy számban embereket a közéletnek. Szent-Györgyi Albert szívesen túrázott motorkerékpárjával
A korabeli, humanisztikus túlsúlyú középiskolai oktatás kritikája. A diákok többsége alkalmatlan az egyetemi tanulmányokra! „Ma nálunk minden hatéves gyermekkel az történik, ami szokott történni egy apagyilkossal, hogy elítélik 12 évi szabadságvesztésre és szigorított kényszermunkára. Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, az elevenség bűn. A gyermeki lélek tudásra való szomját magolással és fenyegetéssel, élettelen tanítással elégítik ki. És mikor 12 év után ilyen előkészítéssel a serdülő ifjút hozzánk küldik az egyetemre, mi azután tanítjuk, taníjuk, tanítjuk és tanítjuk őket. És amikor azután további öt év alatt végleg megfosztottuk éket a szabad cselekvés és gondolkozás minden képességétől, akkor hirtelen kilökjük őket az életbe, és még a végén azon csodálkozunk, hogy ott nem tudnak a saját lábukon megállni, és hogy ez a szegény ország nem tud a maga nyomorúságából kivergődni.
„…a középiskolából kikerült ifjúság a természethez vagy természettudományhoz nem ért, modern nyelvet úgy, hogy egy egyszerű levelet képesek lennének megfogalmazni, vagy egy idegennel beszélni, nem tudnak.” „A klasszikus nyelvekből, amire a legtöbb időt fordították, annyit sem tudnak, hogy a saját passziójukra képesek lennének egy klasszikust elolvasni. Az ókor szelleme tőlük távol áll, és az igazi történelemből pedig, abból, hogy az emberiség hogyan emelkedett a mai tudásának és gondolkodásának magaslatára, abból annyit tudnak, hogy egy hollandi hasonlattal éljek, mint a tehén tud abból, hogy hogyan kell tojást rakni.” Mélyenszántó tanügyi reformra van szükség!
Előzmények: Német orvosok iskolakritikája a 19. században 1836-ban megjelent egy cikk a „Medizinische Zeitung” című lapban. Karl Ignaz Lorinser orvos tanulmányában („Zum Schutz der Gesundheit in den Schulen”) a gimnazisták túlterhelésére figyelmeztet. A „lélek nyugtalansága”, fokozott igénybevétele, a tantárgyak és a házi feladatok tömege gátolják a gyerekek természetes testi fejlődését. „A legszorgalmasabbak a leginkább esendőek, leginkább betegségre hajlamosak” – írja Lorinser már 1836-ban. Karl Ignaz Lorinser (1796-1853)
Szent-Györgyi „önkritikája” 100 évvel később: „De ily reformot ne tessék tőlünk várni, mi tanárok, tanítók és pedagógusok vagyunk, a mi szellemiségünk a reform körül ki fog merülni abban, hogy még néhány tárgyat beszorítunk a tanrendbe. Mi, ha tornáról vagy sportról lesz szó, mindig csak azt fogjuk mondogatni, hogy nekünk a tanítás céljaira az ifjúság minden percére szükségünk van. És ha majd megnyújtjuk a kötelező tanidőt a mainak duplájára vagy tízszeresére, mi akkor is csak azt fogjuk mondani, hogy felfedeztünk még egy tárgyat, mely nincsen a kellő terjedelemben tanítva, s amelyből az ifjúság még mindig kevesebbet tud, mint a szaktanár, s így időt most sem nélkülözhetünk.” „Program”: „Itt az egyetemen az első lépésnek a tanórák drasztikus redukciójának kell lennie, amely déli egy óra után megtilt minden előadást és lehetővé teszi, hogy minden diák legalább minden második délutánját a sportnak szentelhesse.”
2. Természettudományi képzés és laboratóriumi munka az egyetemi oktatásban, 1936 A tanügyi reformok célja az egyetem működésének az idő változásaival való összhangba hozása. Alkalmazott tudományok: „A természettudomány mélyen markolt az emberiség történetébe, az életnek új formákat adva, óriási iparágakat teremtve, új alapokra fektetve az emberiség legősibb foglalkozását, a földmívelést, eltörölve a távolságot, megváltoztatva a nemzetek közötti viszonyt, az egész emberiség filozófiáját.” „Ez az új helyzet új feladatokat ró az egyetemre, amelynek szervezete és egész berendezkedése az újkort megelőző időkből származik. Míg azelőtt az egyetemeket s azoknak professzorait a tudni vágyóknak csak kis serege leginkább magáért a tudásért kereste fel, addig ma az egyetem az ifjúság nagy tömegének nyitja meg kapuit, s ennek az ifjúságnak legnagyobb része többé nem a tudományt, hanem szakképzettséget keres, hogy szakképzettségével kenyerét megkereshesse és az életnek hasznos munkása lehessen.”
Hármas célkitűzés: 1. tudományok művelése, 2. tudományok oktatása, 3. szakképzés „Az egyetem első hivatása mindig a tudományok művelése és előbbre vitele volt és lesz.” Az állam azonban az egyetemre ruházta a szakképzés nagy részét, ez hozza az egyetemre az ifjúság tömegeit. Az egyetem ezért ma „a tudományok legmagasabb művelője, de amellett ma szakiskola is”. Az ifjúságnak „joga van tőlünk azt a tanítást megkövetelni, amelyre őket felvettük, melyért ők a leckepénzt megfizették”. „Nekünk pedig kötelességünk ezt a tanítást megadni.” „A kutatás mellett a tanár legszentebb kötelessége tudományának tanítása, a tudomány magas színvonalán álló előadások tartása, melyekkel azt az egy-két hallgatót magával ragadja, akik a jövő tudós generációját kell, hogy képezzék.” „Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy ez a tudományos oktatás bármilyen értékes, értéktelen a szakképzés szempontjából.”
Nem kívánhatjuk a mai rohanó időben, hogy az ifjúság, amely szakképzést és diplomát keres, évekre megálljon pályáján, hogy a mi bölcselkedésünket és tépelődésünket hallgassa. „A szakképzés igényei egészen mások.” A tudományos előadást lehetetlen összevonni a szakképzéssel. Különben: tudománytalanság és rossz szakképzés lesz az eredmény. Ki adja a szakképzést? Az egyetemi tanár „méltó felháborodással utasítja vissza a gondolatot, hogy ő órák hosszat álljon naponta az előadóasztal mellett, hogy az elemi anyagot a különböző szakmák szempontjából újra és újra előadja ahelyett, hogy tudományát művelné és tanítaná.” Az egyetemi „szakoktatásnak megfelelő kurzusok tartása a tansegédszemélyzet dolga lenne”. Cél a tansegédszemélyzet minőségbeli és számbeli emelése.
Kritika: A hallgatóság szellemi túlterhelése: Nem azt tanítják, amire a hallgatóknak szükségük van, „a tudományosságra való (…) hivatkozással rájuk sok feles terhet rovunk.” „E nagy szellemi megterhelésnek eredménye a jellem elhanyagolása vagy elnyomása, és így a mai nevelés fő produktuma egy görnyedt hátú féltudós, aki az életre alkalmatlan.” Tévhit a könyv szerepéről: „Egy, az egész magyar tanítást átitató tévhit, hogy a könyv arra való, hogy megtanuljuk. Ez alapjában téves. Ha az adatokat a fejünkben tartjuk, úgy minek a könyv? (…) Amit meg kell tanulnunk, az éppen az, ami nincs a könyvben: a nagyobb benső összefüggéseket meglátni, megérteni, s a könyvet magát helyesen használni.” (Ugyanez a motívum 1974-ben: „… az egész oktatásügyet az egész világon (…) egy nagy tévedés hatja át…”)
A jó tanítás: „A tanításnak le kell szállnia a katedráról és tudomásul kell vennie, hogy nem csak agyvelőkkel, hanem fiatal emberekkel van dolga. Különösen a természettudományok terén kell ezt szem előtt tartanunk, ahol az önálló szemlélődés s gondolkodás taníthat csak meg az ismertet megérteni, s az ismeretlent meghódítani.” Szent-Györgyi Albert tanítványai körében teázva
3. Rektori székfoglaló, 1940 Az egyetem négy feladata: „Legősibb hivatása gyűjteni, terjeszteni, és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata kis számban nevelni a jövőnek tudósokat, akik majdan ezt a hivatást tőlünk átveszik. Újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos az egyetemnek harmadik hivatása, nevelni a haza számára polgárokat, akik el vannak látva a szellem fegyverével.” Negyedik különleges hivatása, „hogy a nagy magyar Alföldnek központja legyen”. Tanítás és kutatás – elválaszthatatlanok: „Jó tanítás csakis ott folyhat, ahol él a kutatás szelleme, az igazságok lelkes, pártatlan szeretete.”
A kutatás hazafias kötelesség: „… a tudomány, a kultúra az egyetlen terep, amelyen a versenyt a nagy nemzetekkel egy kis nemzet is felveheti, megcsillogtatván nevét az emberi történelemben”. A szellem fegyverével vértezett hasznos polgárok nevelése: Az egyetem nem zárkózhat el az elől, hogy „a közzel szemben vállalt kötelességeit teljesítse”. Kétféle oktatást kell nyújtani, kétféle előadást kell tartani: külön a közéleti hivatásra felkészítőt és külön a tudósképzés szolgálót. Nevelő egyetem: Jellembeli tulajdonságok fejlesztése, mint például a „hivatottság érzése”, alkotásvágy, cselekvésvágy, józan és gyors ítélőképesség, becsületesség, önzetlenség.
4. Előadás a hibás és a helyes pedagógiáról 1941. február 28. Közéleti pálya: Az egyetem legfőbb célja nem az, hogy tudósokat neveljen, hanem főleg az, hogy a fiatalságot előkészítse a közéleti pályára. Az egyetem az őt fenntartó nemzettel szemben új, nagy felelősséggel tartozik. Gondoskodni kell arról, hogy az ifjúság idesereglő tömegei itt az élet és a nemzet hasznos egyedeivé, polgáraivá növekedhessenek. Honpolgár-nevelés: „Az iskolának célja nem elvont pedagógiai eszmék szolgálata, hanem hasznos, boldog, egészséges honpolgárok nevelése. A szaktudás elsajátíttatása nem elégséges, mert jellembeli, erkölcsi, értelmi és testi sajátosságoknak bizonyos sorozata nélkül a szaktudás magában értéktelen, sokszor meg egyenesen ártalmas.”
Iskolakritika: Az iskola kiöli a kíváncsiságot „Elnézem a mi kis 12 éves cserkészeinket. Ennyi talpraesettséget, kedvességet, önzetlenséget, életerőt alig találni másutt. Ez nem az ifjúság könnyű lelkendezése, itt még zavartalanul buzog a mi nemzeti erőnk forrása. És mi lesz ezekből az értékekből? Hol sikkadnak el? A középiskolából kikerülő fiatalember látszólag már fáradt, fásult, a 25 éves pedig, aki az életbe lép, már csak valami nyugdíjas állásról álmodozik, ahol semmiféle felelősség nem súlyosodik a vállaira. Itt a nevelésben, az oktatásban, a tanításban kell valami alapvető hibának lennie, amely a 10 és 20 év között kitapossa a lélekből a legdrágább tulajdonait, amelyekre legelsősorban lenne szükség az építőmunkában. Nagy tömeg felesleges tudás ballasztjával kerülnek a mi fiaink az egyetemre.”
Hivatásra felkészítés: „Mi is csak tanítjuk a tudomány követelményei szerint az ifjút, és gyakran elfelejtjük, hogy nekünk nemcsak tudománnyal és agyakkal, de fiatalemberekkel is dolgunk van. Ezek nem csupán agyak, hanem az életre, hivatásra készülő emberek.” Tanárképzés: „Vegyünk például egy tanárjelöltet. Mi egy középiskolai tanár hivatása? Hogy a gyermeklélekbe belecsöpögtesse a szép, a művészet, a hivatás, a természet, az élet szeretetét, hogy az emberi tudás legegyszerűbb és legátfogóbb elemeit vonzóan, érdekesen tárja tanítványai elé. És mit csinálunk itt az egyetemen ezzel a tanárjelölttel? A tudomány szent nevében agyonütjük. Tanítjuk addig, míg mint élettelen, megtört ember füstölgő fejjel el nem hagyja az egyetemet.”
Összefoglalás Szent-Györgyi Albert érdeklődéssel fordult az egyetem és a közoktatás pedagógiai kérdései felé, nézeteit rendszeresen kifejtette e tárgyakban. Az egyetem szerepéről megfogalmazott gondolatai kapcsolódnak ahhoz a szellemi előzményhez, amelyet az egyetem korábbi professzorai, köztük Schneller István, képviseltek. Az egyetem feladataival kapcsolatos álláspontja a vizsgált időszakban (1930-1941) átalakult, az egyetem kettős feladatkörének kezdeti megfogalmazása az évek során differenciáltabbá vált. Új elemként lépett be a szakképzés, a regionális központ funkció, valamint a nevelő-jellemformáló szerep, ami a korszak végére felerősödött. Az iskolával (középiskolával) szembeni kritikus attitűdje az évek során egyre élesebbé vált.
A jó előadás: „Az előadás egyetlen lényeges eleme a hallgató, s az előadás célja nem az, hogy a tudományt kimerítse, hanem hogy a hallgatóra bizonyos benyomást tegyen. Ha pedig az előadást a hallgató szempontjából ítéljük meg, úgy az előadásnak nem a tárgyi tartalom a legfontosabb pontja. Az előadás legfőbb célja mindég, az elemitől az egyetemig, hogy a hallgató érdeklődését felköltse, megtanítsa őt szemlélődni, gondolkodni, tárgyát szeretni. Ha ez utóbbit nem érjük el, úgy minden tanításunk kárba veszett…”
Köszönöm a figyelmet!
Felhasznált irodalom: Kardos István: Beszélgetés Szent-Györgyi Alberttal. In: Szent-Györgyi Albert: Az élet jellege. Magvető Kiadó, Budapest. Schneller István: Az egyetemi tanulmányozás feladata. In: Schneller István: Paedagogiai dolgozatok. Első kötet, Budapest, 1900. Szent Györgyi Albert: Észrevételek a nevelésről. Válogatott tanulmányok, 1983. Szent-Gyögyi Albert: Rektori székfoglaló, 1940. Szent-Györgyi Albert Előadás a hibás és a helyes pedagógiáról. Riport, a Magyar Nemzet 1941. február 28- számában. Szent-Györgyi Albert felszólalása 1930 novemberében az Országos Testnevelési Tanács kongresszusán. Szent-Györgyi Albert: Természettudományi képzés és laboratóriumi munka az egyetemi oktatásban. Magyar Felsőoktatás. Tóth Tamás: Az európai egyetem és a modern filozófiák. In: Tóth Tamás (szerk.): Az európai egyetem funkcióváltozásai. Felsőoktatástörténeti tanulmányok. Budapest, 2001. Vincze Gábor: A száműzött egyetem. Szeged, 2006. Vitéz Nagy Iván: A száműzetés évei Szegeden. 1920-1940. In: Bisztray Gyula, Szabó T. Attila és Tamás Lajos (szerk.): Az erdélyi egyetemi gondolat és a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem története. Budapest, 1941.

More Related Content

Pukánszky Béla: Szent-Györgyi Albert a pedagógiáról

  • 1. Szent-Györgyi Albert az egyetemi oktató küldetéséről, a nevelésről, a. pedagógiáról Pukánszky Béla intézetvezető egyetemi tanár Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézet SZTE Szabadegyetem – Szeged X. szemeszter, 2012. november 14.
  • 2. Bevezető: A téma megközelítése három oldalról 1. A szegedi egyetem a 20. század első felében 2. Az egyetem szerepének változásai 3. Szent-Györgyi Albert nézeteinek alakulása az egyetem feladatairól és a közoktatásról.
  • 3. 1. A szegedi egyetem a 20. század első felében 1.1. A jogelődök: 1581 – Báthory István egyetemalapítása. 1872 – Kolozsvári Tudományegyetem, 1881-től Ferenc József Tudományegyetem. 1.2. A száműzés: 1919. május 12. Az egyetem román átvétele, majd száműzése. Az egyetem épülete Kolozsvárott, a Farkas utcában
  • 4. 1.3. 1919-1921. Várakozás, remények és magyar nyelvű „fantom-egyetem” alapítása a tanárképzőben Kolozsvárott. 1.4. 1920-1921. – A menekült egyetem Budán 1.5. 1921-1940. – Az egyetem „ideiglenes” elhelyezése Szegeden (Vass József kultuszminiszter,1921. évi XXV. tc.) 1921. október 9. – A m. kir. Ferenc József Tudományegyetem tanévnyitója Szegeden.
  • 5. 1.6. Nehézségek és konszolidáció Szeged város vezetésének heroikus erőfeszítései ellenére az átköltözés után az egyetem anyagi helyzete nehéz volt. „Az első hónapok, sőt az első esztendők is szinte ugyanazokkal a nehézségekkel teltek el, mint amelyek az egyetem alapítását annak idején Kolozsvárott kísérték. De meg volt a törhetetlen hit tanárokban és tanítványokban egyaránt, hogy mindenkinek a legtöbbet és a legkiválóbbat kell nyújtani, hogy bizonyíthassák az egyetem szükségességét és érdemességét éppen azokban az időkben, amikor a gazdasági viszonyok nehézségei a közvéleményben egyetemellenes hangulatot kezdtek teremteni.” (Vitéz Nagy Iván: A száműzetés évei Szegeden, 1920-1940.)
  • 6. Klebelsberg Kunó 1922 és 1931 között kultuszminiszterként kitüntetett figyelemben részesítette a szegedi egyetem kiépítését és fejlesztését. Egyetemi építkezések Rerrich Béla és Korb Flóris tervei alapján 1924 és 1929 között. A természettudományi kutatóintézetek felavatása a Dóm téren, 1930. október 25. Klebelsberg Kunó, Foerk Ernő, Dohnányi Ernő és Rerrich Béla.
  • 9. 1.7. Az egyetem helyzete a húszas-harmincas években 1.7.1 A húszas években lezajló lassú konszolidáció után a gazdasági válság az egyetemet is sújtotta. Év 1921/22 Egyetemi és főiskolai hallgató együtt 1930/31 1935/36 1939/40 1977 Egyetemi hallgató 1925/26 2124 4393 2841 2168 - - 4921 3572 3252 A szegedi egyetem hallgatói létszámának alakulása. Vitéz Nagy Iván táblázata alapján
  • 10. 1.7.2. Az egyetem tanszékeinek száma Klebelsberg kultuszminiszterségének végéig (1931) növekedett, ezt követően csökkent. Kar 1872 1918 1931 1934 Jog és államtudományi 12 16 16 11 Orvostudományi 11 17 16 14 Bölcsészettudományi 11 16 18 13 Természettudományi 8 12 12 9 ÖSSZESEN 42 61 62 47 A tanszékek számának alakulása az egyes karokon
  • 11. 1.8. Szent-Györgyi Albert (1893-1986) érkezése a szegedi egyetemre Cambridge-ből Klebelsberg Kunó felhatalmazásából 1928 nyarán meglátogatta Magyary Zoltán, a magyar kormány képviselője, és arra kérte: térjen haza Magyarországra. 1929-ben hazalátogatott, majd, angliai kutatásai befejezése után, 1931 januárjában Szegedre költözött. Szent Györgyi Albert diákjaival
  • 12. 2. Az egyetem szerepének változásai 2.1. A középkori „studium gernerale” az államtól és egyháztól való függetlenségért és a tudomány öncélú műveléséért folytatott küzdelmet. „S ezen középkori, az újabbkor által annyira lekicsinyelt tanulmányozásnak fenséges czélja volt. (…) Magának a scholasticus műveletnek semmiféle közvetlen vonatkozása sem volt a gyakorlati élete. De éppen ezen önczélú (…) tevékenységben lelte bármely facultású scholasticus örömét s ez teszi e studiumot oly ideálissá.” (Schneller István: Az egyetemi tanulmányozás feladata. 1900.) Az ideál: a közvetlen hasznosság helyett az önálló, szabad tanulmányozás („tudós búvárlat”), melynek során a tanárok és a hallgatók személyi, kölcsönös egymásra hatása valósul meg. (Schneller István)
  • 13. 2.2. Később az önálló és öncélú tanulás eszméje háttérbe szorult. A skolasztikus tanulmányozás kiüresedett, formális disputációkra és a promóciókra való előkészületekre korlátozódott. A professzor eltávolodott tanítványától. Vallomást tevő tanárból vallatóvá vált. (Profiteor = vallomást tesz, kinyilvánít.) 2.3. Az európai egyetemek története később is folyamatos küzdelem a dogmatizmus és a fejedelmi abszolutizmus hatásai ellen. 2.4. A német idealizmus és neohumanizmus képviselőinek (Kant, Fichte, Schelling, Schleiermacher, Hegel és Humboldt) diskurzusa az egyetem szerepéről. A berlini egyetem 1850-ben
  • 14. 2.5. Eszmetörténeti háttér: a neoumanista műveltségeszmény. Wilhelm von Humboldt (1767-1835), szerint az egyetem alapvető eszméi: „kutatás és tanítás egysége”, „önállóság és szabadság” egysége, „emberformálás (Bildung) a tudomány által”. A „Bildung” nem csak a megszerezhető tudást, hanem az ahhoz vezető folyamatot is jelenti. A cél a tudástartalmak átadása mellett az emberi tartalmak kiteljesítése.
  • 15. m 2.6. A felvilágosult abszolutista monarchiák súlyosan korlátozták az egyetemi autonómiát. II. József alatt a Nagyszombatról Budára, majd Pestre költöztetett egyetem állami igazgatás alá került. A tanár: állami hivatalnok, az egyetem: iskola, melynek célja a hivatalnokképzés („Beamtenplantage”). Ami hasznos, az szükséges. „Az ifjaknak az egyetemen ne tanítsanak olyasmit, a mit ők vagy igen ritkán, vagy tán éppenséggel nem értékesíthetnek az állam javára, mivelhogy az egyetemek lényeges tudományai csakis állami hivatalnokok képzésére valók.” (Közli: Schneller, i.m.) A cél tehát a hasznos állampolgárok képzése, az egyetem szakiskola. A tanár által írt kézikönyveket engedélyeztetni kell..
  • 16. 2.7. A bécsi egyetem ujjászervezése a tanszabadság jegyében: 1848. Leo Thun kultuszminiszter. 1850. február 15-én Leo Thun leiratot intéz a pesti egyetemhez, amelyben a tanítási és tanulási szabadság elvének követését írta elő. 2.8. Schneller István (1847-1939) eszméje az egyetem kettős szerepéről. „A midőn az egyetem a cultur-állam keretén belül, mint állami intézmény ily a cultur-állam lényegéből folyó gyakorlati czélra is készít elő - eredeti feladata tágul: feladata nemcsak az, hogy a tudományt önmagáért müvelje s ez önczélú tanulmányozás folyamatát hallgatóiban meginditsa s minden egyéb tekintet nélkül az igazság kutatásáért való lelkesülésre vezessen; hanem lényeg az is, hogy a cultur-állam hivatalos vezetői szerepére vállalkozók számára nyújtsa azon ismereteket, melyek a gyakorlati pályákra nézve szükségesek, s melyekről köteles a hallgató az állilag szervezett vizsgáló bizottságok előtt számot adni.” (Schneller, i.m. 162.)
  • 17. Schneller idális megoldási javaslata az egyetem kettős szerepének összeegyeztetésére: Az egyetemi tanár – nem törvény vagy rendelet által kötelezve, hanem a kultúrállam érdekeit felismerve – a csak tisztán tudományos tartalmú (ezoterikus) előadások mellett tartson az adott tudomány eredményeit „röviden és világosan egybefoglalva” a gyakorlati életpályákra felkészítő, tartalmában államvizsgát szem előtt tartó (egzoterikus) előadásokat is. Schneller István (1847-1939)
  • 18. 3. Szent-Györgyi Albert nézeteinek alakulása az egyetem feladatairól és a közoktatásról Forrásanyag az elemzéshez: 1. Szent-Györgyi Albert felszólalása 1930 novemberében az Országos Testnevelési Tanács kongresszusán. 2. Természettudományi képzés és laboratóriumi munka az egyetemi oktatásban. 1936. 3. Rektori székfoglaló, 1940. 4. Előadás a hibás és a helyes pedagógiáról. Riport, a Magyar Nemzet 1941. február 28-i számában.
  • 19. 3.1. Felszólalás az Országos Testnevelési Tanács kongresszusán, 1930. november A szöveg általános jellemzője: Drámai hangvételű indítás, erőteljes kritikai éllel. „Hazánk ma legválságosabb óráit éli, melyekben szüksége van fiainak minden szikrányi képességére, ha nem akarja, hogy neve az élők sorából kitöröltessék.” Új célok, új követelmények, az iskola megnövekedett szerepe („az iskola az ifjúság, a jövő építője”). „Vizsgálatom eredményét rövid szavakban bocsátva előre úgy foglalhatnám össze, mai iskolarendszerünk nem felel meg az idők új és súlyos követelményeinek.” Mi az iskola célja? A kérdést az egyetem példáján keresztül válaszolja meg. Az egyetem tanítson és neveljen! Szélsőségek: a kontinensen elsősorban tanítanak, míg Angliában elsősorban nevelnek az egyetemek.
  • 20. „Először jutottam közelebb a rejtély nyitjához, mikor egyszer egy diákot délután a lakásán próbáltam felkeresni. Mikor becsöngettem délután a diák lakásán, az ajtónyitó csodálkozott tudatlanságomon, mellyel a diákot délután otthon és nem a sportpályán keresem. Beültem a diák szobájába, hogy ott megvárjam. Ebben a szobában feltűnt, hogy ott minden volt: evező, hockey bot, golfütő, criquet bot stb. Csak egy dolog nem volt: tankönyv. Mikor hosszú várakozás után a diák végre hazatért, kimelegedve, kipirulva a sporttól, s én az illő bemutatkozás után megkérdeztem, hogy mivel foglalkozik ő itt Cambridge-ben, a válasz az volt, hogy: "Evezek". Csodálkozott, mikor azt mondottam, hogy: "Nem úgy értem, hanem azt szeretném tudni, hogy mit hallgat?" Rövid gondolkodás után megmondotta, hogy tantárgya filozófia és pszichológia. Mikor megkérdeztem, hogy minek készül, azt felelte, hogy kimegy kereskedőnek Indiába.”
  • 21. A sport mint nevelő erő: rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre tanítja meg az embert: összetartásra, önfeláldozásra, kitartásra, tettrekészségre, gyors elhatározásra, „fair play”-re. „A sportcsapat a társadalom kicsinyített képe.” „Oxford és Cambridge titka az, hogy itt elsősorban embereket, férfiakat nevelnek, nem pedig savanyú, verejtékükben főtt filozófusokat vagy más egyebeket…” Kis számban nevelnek tudósokat, és nagy számban embereket a közéletnek. Szent-Györgyi Albert szívesen túrázott motorkerékpárjával
  • 22. A korabeli, humanisztikus túlsúlyú középiskolai oktatás kritikája. A diákok többsége alkalmatlan az egyetemi tanulmányokra! „Ma nálunk minden hatéves gyermekkel az történik, ami szokott történni egy apagyilkossal, hogy elítélik 12 évi szabadságvesztésre és szigorított kényszermunkára. Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, az elevenség bűn. A gyermeki lélek tudásra való szomját magolással és fenyegetéssel, élettelen tanítással elégítik ki. És mikor 12 év után ilyen előkészítéssel a serdülő ifjút hozzánk küldik az egyetemre, mi azután tanítjuk, taníjuk, tanítjuk és tanítjuk őket. És amikor azután további öt év alatt végleg megfosztottuk éket a szabad cselekvés és gondolkozás minden képességétől, akkor hirtelen kilökjük őket az életbe, és még a végén azon csodálkozunk, hogy ott nem tudnak a saját lábukon megállni, és hogy ez a szegény ország nem tud a maga nyomorúságából kivergődni.
  • 23. „…a középiskolából kikerült ifjúság a természethez vagy természettudományhoz nem ért, modern nyelvet úgy, hogy egy egyszerű levelet képesek lennének megfogalmazni, vagy egy idegennel beszélni, nem tudnak.” „A klasszikus nyelvekből, amire a legtöbb időt fordították, annyit sem tudnak, hogy a saját passziójukra képesek lennének egy klasszikust elolvasni. Az ókor szelleme tőlük távol áll, és az igazi történelemből pedig, abból, hogy az emberiség hogyan emelkedett a mai tudásának és gondolkodásának magaslatára, abból annyit tudnak, hogy egy hollandi hasonlattal éljek, mint a tehén tud abból, hogy hogyan kell tojást rakni.” Mélyenszántó tanügyi reformra van szükség!
  • 24. Előzmények: Német orvosok iskolakritikája a 19. században 1836-ban megjelent egy cikk a „Medizinische Zeitung” című lapban. Karl Ignaz Lorinser orvos tanulmányában („Zum Schutz der Gesundheit in den Schulen”) a gimnazisták túlterhelésére figyelmeztet. A „lélek nyugtalansága”, fokozott igénybevétele, a tantárgyak és a házi feladatok tömege gátolják a gyerekek természetes testi fejlődését. „A legszorgalmasabbak a leginkább esendőek, leginkább betegségre hajlamosak” – írja Lorinser már 1836-ban. Karl Ignaz Lorinser (1796-1853)
  • 25. Szent-Györgyi „önkritikája” 100 évvel később: „De ily reformot ne tessék tőlünk várni, mi tanárok, tanítók és pedagógusok vagyunk, a mi szellemiségünk a reform körül ki fog merülni abban, hogy még néhány tárgyat beszorítunk a tanrendbe. Mi, ha tornáról vagy sportról lesz szó, mindig csak azt fogjuk mondogatni, hogy nekünk a tanítás céljaira az ifjúság minden percére szükségünk van. És ha majd megnyújtjuk a kötelező tanidőt a mainak duplájára vagy tízszeresére, mi akkor is csak azt fogjuk mondani, hogy felfedeztünk még egy tárgyat, mely nincsen a kellő terjedelemben tanítva, s amelyből az ifjúság még mindig kevesebbet tud, mint a szaktanár, s így időt most sem nélkülözhetünk.” „Program”: „Itt az egyetemen az első lépésnek a tanórák drasztikus redukciójának kell lennie, amely déli egy óra után megtilt minden előadást és lehetővé teszi, hogy minden diák legalább minden második délutánját a sportnak szentelhesse.”
  • 26. 2. Természettudományi képzés és laboratóriumi munka az egyetemi oktatásban, 1936 A tanügyi reformok célja az egyetem működésének az idő változásaival való összhangba hozása. Alkalmazott tudományok: „A természettudomány mélyen markolt az emberiség történetébe, az életnek új formákat adva, óriási iparágakat teremtve, új alapokra fektetve az emberiség legősibb foglalkozását, a földmívelést, eltörölve a távolságot, megváltoztatva a nemzetek közötti viszonyt, az egész emberiség filozófiáját.” „Ez az új helyzet új feladatokat ró az egyetemre, amelynek szervezete és egész berendezkedése az újkort megelőző időkből származik. Míg azelőtt az egyetemeket s azoknak professzorait a tudni vágyóknak csak kis serege leginkább magáért a tudásért kereste fel, addig ma az egyetem az ifjúság nagy tömegének nyitja meg kapuit, s ennek az ifjúságnak legnagyobb része többé nem a tudományt, hanem szakképzettséget keres, hogy szakképzettségével kenyerét megkereshesse és az életnek hasznos munkása lehessen.”
  • 27. Hármas célkitűzés: 1. tudományok művelése, 2. tudományok oktatása, 3. szakképzés „Az egyetem első hivatása mindig a tudományok művelése és előbbre vitele volt és lesz.” Az állam azonban az egyetemre ruházta a szakképzés nagy részét, ez hozza az egyetemre az ifjúság tömegeit. Az egyetem ezért ma „a tudományok legmagasabb művelője, de amellett ma szakiskola is”. Az ifjúságnak „joga van tőlünk azt a tanítást megkövetelni, amelyre őket felvettük, melyért ők a leckepénzt megfizették”. „Nekünk pedig kötelességünk ezt a tanítást megadni.” „A kutatás mellett a tanár legszentebb kötelessége tudományának tanítása, a tudomány magas színvonalán álló előadások tartása, melyekkel azt az egy-két hallgatót magával ragadja, akik a jövő tudós generációját kell, hogy képezzék.” „Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy ez a tudományos oktatás bármilyen értékes, értéktelen a szakképzés szempontjából.”
  • 28. Nem kívánhatjuk a mai rohanó időben, hogy az ifjúság, amely szakképzést és diplomát keres, évekre megálljon pályáján, hogy a mi bölcselkedésünket és tépelődésünket hallgassa. „A szakképzés igényei egészen mások.” A tudományos előadást lehetetlen összevonni a szakképzéssel. Különben: tudománytalanság és rossz szakképzés lesz az eredmény. Ki adja a szakképzést? Az egyetemi tanár „méltó felháborodással utasítja vissza a gondolatot, hogy ő órák hosszat álljon naponta az előadóasztal mellett, hogy az elemi anyagot a különböző szakmák szempontjából újra és újra előadja ahelyett, hogy tudományát művelné és tanítaná.” Az egyetemi „szakoktatásnak megfelelő kurzusok tartása a tansegédszemélyzet dolga lenne”. Cél a tansegédszemélyzet minőségbeli és számbeli emelése.
  • 29. Kritika: A hallgatóság szellemi túlterhelése: Nem azt tanítják, amire a hallgatóknak szükségük van, „a tudományosságra való (…) hivatkozással rájuk sok feles terhet rovunk.” „E nagy szellemi megterhelésnek eredménye a jellem elhanyagolása vagy elnyomása, és így a mai nevelés fő produktuma egy görnyedt hátú féltudós, aki az életre alkalmatlan.” Tévhit a könyv szerepéről: „Egy, az egész magyar tanítást átitató tévhit, hogy a könyv arra való, hogy megtanuljuk. Ez alapjában téves. Ha az adatokat a fejünkben tartjuk, úgy minek a könyv? (…) Amit meg kell tanulnunk, az éppen az, ami nincs a könyvben: a nagyobb benső összefüggéseket meglátni, megérteni, s a könyvet magát helyesen használni.” (Ugyanez a motívum 1974-ben: „… az egész oktatásügyet az egész világon (…) egy nagy tévedés hatja át…”)
  • 30. A jó tanítás: „A tanításnak le kell szállnia a katedráról és tudomásul kell vennie, hogy nem csak agyvelőkkel, hanem fiatal emberekkel van dolga. Különösen a természettudományok terén kell ezt szem előtt tartanunk, ahol az önálló szemlélődés s gondolkodás taníthat csak meg az ismertet megérteni, s az ismeretlent meghódítani.” Szent-Györgyi Albert tanítványai körében teázva
  • 31. 3. Rektori székfoglaló, 1940 Az egyetem négy feladata: „Legősibb hivatása gyűjteni, terjeszteni, és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata kis számban nevelni a jövőnek tudósokat, akik majdan ezt a hivatást tőlünk átveszik. Újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos az egyetemnek harmadik hivatása, nevelni a haza számára polgárokat, akik el vannak látva a szellem fegyverével.” Negyedik különleges hivatása, „hogy a nagy magyar Alföldnek központja legyen”. Tanítás és kutatás – elválaszthatatlanok: „Jó tanítás csakis ott folyhat, ahol él a kutatás szelleme, az igazságok lelkes, pártatlan szeretete.”
  • 32. A kutatás hazafias kötelesség: „… a tudomány, a kultúra az egyetlen terep, amelyen a versenyt a nagy nemzetekkel egy kis nemzet is felveheti, megcsillogtatván nevét az emberi történelemben”. A szellem fegyverével vértezett hasznos polgárok nevelése: Az egyetem nem zárkózhat el az elől, hogy „a közzel szemben vállalt kötelességeit teljesítse”. Kétféle oktatást kell nyújtani, kétféle előadást kell tartani: külön a közéleti hivatásra felkészítőt és külön a tudósképzés szolgálót. Nevelő egyetem: Jellembeli tulajdonságok fejlesztése, mint például a „hivatottság érzése”, alkotásvágy, cselekvésvágy, józan és gyors ítélőképesség, becsületesség, önzetlenség.
  • 33. 4. Előadás a hibás és a helyes pedagógiáról 1941. február 28. Közéleti pálya: Az egyetem legfőbb célja nem az, hogy tudósokat neveljen, hanem főleg az, hogy a fiatalságot előkészítse a közéleti pályára. Az egyetem az őt fenntartó nemzettel szemben új, nagy felelősséggel tartozik. Gondoskodni kell arról, hogy az ifjúság idesereglő tömegei itt az élet és a nemzet hasznos egyedeivé, polgáraivá növekedhessenek. Honpolgár-nevelés: „Az iskolának célja nem elvont pedagógiai eszmék szolgálata, hanem hasznos, boldog, egészséges honpolgárok nevelése. A szaktudás elsajátíttatása nem elégséges, mert jellembeli, erkölcsi, értelmi és testi sajátosságoknak bizonyos sorozata nélkül a szaktudás magában értéktelen, sokszor meg egyenesen ártalmas.”
  • 34. Iskolakritika: Az iskola kiöli a kíváncsiságot „Elnézem a mi kis 12 éves cserkészeinket. Ennyi talpraesettséget, kedvességet, önzetlenséget, életerőt alig találni másutt. Ez nem az ifjúság könnyű lelkendezése, itt még zavartalanul buzog a mi nemzeti erőnk forrása. És mi lesz ezekből az értékekből? Hol sikkadnak el? A középiskolából kikerülő fiatalember látszólag már fáradt, fásult, a 25 éves pedig, aki az életbe lép, már csak valami nyugdíjas állásról álmodozik, ahol semmiféle felelősség nem súlyosodik a vállaira. Itt a nevelésben, az oktatásban, a tanításban kell valami alapvető hibának lennie, amely a 10 és 20 év között kitapossa a lélekből a legdrágább tulajdonait, amelyekre legelsősorban lenne szükség az építőmunkában. Nagy tömeg felesleges tudás ballasztjával kerülnek a mi fiaink az egyetemre.”
  • 35. Hivatásra felkészítés: „Mi is csak tanítjuk a tudomány követelményei szerint az ifjút, és gyakran elfelejtjük, hogy nekünk nemcsak tudománnyal és agyakkal, de fiatalemberekkel is dolgunk van. Ezek nem csupán agyak, hanem az életre, hivatásra készülő emberek.” Tanárképzés: „Vegyünk például egy tanárjelöltet. Mi egy középiskolai tanár hivatása? Hogy a gyermeklélekbe belecsöpögtesse a szép, a művészet, a hivatás, a természet, az élet szeretetét, hogy az emberi tudás legegyszerűbb és legátfogóbb elemeit vonzóan, érdekesen tárja tanítványai elé. És mit csinálunk itt az egyetemen ezzel a tanárjelölttel? A tudomány szent nevében agyonütjük. Tanítjuk addig, míg mint élettelen, megtört ember füstölgő fejjel el nem hagyja az egyetemet.”
  • 36. Összefoglalás Szent-Györgyi Albert érdeklődéssel fordult az egyetem és a közoktatás pedagógiai kérdései felé, nézeteit rendszeresen kifejtette e tárgyakban. Az egyetem szerepéről megfogalmazott gondolatai kapcsolódnak ahhoz a szellemi előzményhez, amelyet az egyetem korábbi professzorai, köztük Schneller István, képviseltek. Az egyetem feladataival kapcsolatos álláspontja a vizsgált időszakban (1930-1941) átalakult, az egyetem kettős feladatkörének kezdeti megfogalmazása az évek során differenciáltabbá vált. Új elemként lépett be a szakképzés, a regionális központ funkció, valamint a nevelő-jellemformáló szerep, ami a korszak végére felerősödött. Az iskolával (középiskolával) szembeni kritikus attitűdje az évek során egyre élesebbé vált.
  • 37. A jó előadás: „Az előadás egyetlen lényeges eleme a hallgató, s az előadás célja nem az, hogy a tudományt kimerítse, hanem hogy a hallgatóra bizonyos benyomást tegyen. Ha pedig az előadást a hallgató szempontjából ítéljük meg, úgy az előadásnak nem a tárgyi tartalom a legfontosabb pontja. Az előadás legfőbb célja mindég, az elemitől az egyetemig, hogy a hallgató érdeklődését felköltse, megtanítsa őt szemlélődni, gondolkodni, tárgyát szeretni. Ha ez utóbbit nem érjük el, úgy minden tanításunk kárba veszett…”
  • 39. Felhasznált irodalom: Kardos István: Beszélgetés Szent-Györgyi Alberttal. In: Szent-Györgyi Albert: Az élet jellege. Magvető Kiadó, Budapest. Schneller István: Az egyetemi tanulmányozás feladata. In: Schneller István: Paedagogiai dolgozatok. Első kötet, Budapest, 1900. Szent Györgyi Albert: Észrevételek a nevelésről. Válogatott tanulmányok, 1983. Szent-Gyögyi Albert: Rektori székfoglaló, 1940. Szent-Györgyi Albert Előadás a hibás és a helyes pedagógiáról. Riport, a Magyar Nemzet 1941. február 28- számában. Szent-Györgyi Albert felszólalása 1930 novemberében az Országos Testnevelési Tanács kongresszusán. Szent-Györgyi Albert: Természettudományi képzés és laboratóriumi munka az egyetemi oktatásban. Magyar Felsőoktatás. Tóth Tamás: Az európai egyetem és a modern filozófiák. In: Tóth Tamás (szerk.): Az európai egyetem funkcióváltozásai. Felsőoktatástörténeti tanulmányok. Budapest, 2001. Vincze Gábor: A száműzött egyetem. Szeged, 2006. Vitéz Nagy Iván: A száműzetés évei Szegeden. 1920-1940. In: Bisztray Gyula, Szabó T. Attila és Tamás Lajos (szerk.): Az erdélyi egyetemi gondolat és a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem története. Budapest, 1941.

Editor's Notes

  1. {}