2. 2010 – től az Emberiség új korszakot él, a Vízöntőt , amely a tudatosulás kora. Ez a diasorozat az átmenetet segíti, hogy megleljük a közös nevezőt; hogy a tudás benső Istentudás legyen, és ne istentelen Amit a Halak korban dogmatikusan hinnünk kellett, mostantól végre tudhatjuk is – a Vízöntőben Istent nem hinni fogjuk, hanem tudni, s az Isteni energiák segítségével a sorsunk irányítását végre méltóságteljesen kézbe vehetjük.
3. A diasorozat második része az egészet, az Isteni EGY teljességét, tárja fel, Bibliai megerősítéssel – a Biblia ellenében (?)
4. 2. rész az Isteni Egész Tanítván őket megőrizni az EGÉSZET , amiket csak meghagyok néktek… – Máté 28: 20 (ésszerű, új fordítás)
5. Ne feledjük, a Bibliát gyarló emberi érdekek mentén a korai századokban számtalanszor módosították, átírták és helytelenül fordították, illetve napjainkban is félrevezetően értelmezik. Mélyen ezen ősi szent irat sorai mögött csodás felismeréseket tehetünk, hogyha megértjük alapvető jelképeit, s az üzenet keresésekor elfogulatlan éberség és tudásszomj vezérel.
6. Mélyen ezen ősi szent irat sorai mögött csodás felismeréseket tehetünk, hogyha megértjük alapvető jelképeit, s az üzenet keresésekor elfogulatlan éberség és tudásszomj vezérel. Íme a legnagyobb megtévesztés, eredendő bűntudatunk forrása:
7. Isten szerint a tudás BŰN !!??? – miféle ál-isteni intelem ez, mely ellene van a természet megismerésének, s az emberi értelem fejlődésének??? „ És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: a kert minden fájának gyümölcséről bátran egyél; de a jó és a gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz!” – 1. Mózes 2: 16, 17
8. Amit az egyiptomiak már évezredekkel Krisztus előtt tudtak, azt a keresztény világ a Halak korszakban újra megkísérelte felfedezni
9.
10. A tudósok igyekezetét a katolikus egyház évszázadokon át vérbe fojtotta és könyörtelen inkvizícióval sújtotta
11.
12. A XVI. századtól az egyházpolitika engedékenyebb lett, s a tudomány rohamos fejlődésnek indult.
13. A tudósok kezdeti istentagadása után mára egyre inkább összeáll a teljes kép: a természet valamennyi törvénye kizárja a véletlenszerűséget, – minden kiszámítható tudatosság ! Ez az értelmes teremtő energia, a mindenség rendezőelve: ISTEN !
14. Megismerve az anyag törvényeit, kiderült, hogy a részecske mikrokozmoszában ugyanazon rendezőelvek működnek, akárcsak a Naprendszer makrokozmoszában. Hermész Triszmegisztosznak igaza volt!!!
15. „ Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd, hogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.” (Hermész Triszmegisztosz)
16. „ Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd, hogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.” (Hermész Triszmegisztosz) Ismerjük meg a teremtő EGY, az ŐS-EGÉSZ, a Tai Chi gondolatát
17.
18. Ez az ősi, távol-keleti szimbólum a szorosan összetartozó ellentétes minőségű energiák egységét fejezi ki – de mi köze van mindennek a keresztény értékrendünkhöz, s főként a Bibliához?
19. A választ az Édenkerti jelenet adja meg, eredendő bűntudatunk színhelye
20. Az állítólagos Isteni tiltás tárgya tehát a JÓ , vagyis a JANG és a GONOSZ , azaz a JIN tudása! „ És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: a kert minden fájának gyümölcséről bátran egyél; de a jó és a gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz!” – 1. Mózes 2: 16, 17 Hogyan is szól Isten ominózus parancsolata:
21. Így a kígyó csábítása lényegi tanításként értelmezhető: „ enni” és „meghalni” – két Biblia jelkép: evés = magamévá tenni valamit meghalni = eltávolodni Istentől – tehát Mózes intelme, helyesen értelmezve: ha magadévá teszed a Jang és a Jin tudását, vállalod, hogy eltávolodhatsz Istentől! – ez már előremutató tanítás, az embert szabad akaratának felelősségére inti.
22. „ És mondá a kígyó: bizony nem haltok meg; hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és gonosznak tudói.” – Mózes I. könyve, 3: 4, 5. – pontosítsuk tehát Isten eredeti tanítását: ember, attól, hogy magadévá teszed a Jang és a Jin tudását, nem törvényszerű, hogy eltávolodj a teremtőtől, sőt, olyanná válhatsz, mint a tökéletes Isten, a teljesség tiszta érzékű tudójává.
23. Ember, tedd magadévá a Jang és a Jin tudását, és közelebb kerülhetsz a teremtőhöz, sőt, olyanná válhatsz, mint a tökéletes Isten, a teljesség tiszta érzékű tudójává! „ Figyelmezzetek az értelemnek megtudására!” – Példabeszédek: 4: 1.
24. „ Figyelmezzetek az értelemnek megtudására!” – Példabeszédek: 4: 1. Isten az emberi elmét alkalmassá tette a teljesség felfogására: agyunk Jin és Jang jellegű két féltekéből áll:
25. „ Figyelmezzetek az értelemnek megtudására!” – Példabeszédek: 4: 1. (Ez a diakocka csak kattintásra lép tovább)
26. A Jang világossága és a Jin sötétsége a teremtett világ minden összefüggésében jelen van, nincs egyetlen kivétel sem! A Jin és a Jang elválaszthatatlanok egymástól, nem harcolnak egymással, hanem tökéletes Isteni harmóniában váltakoznak, átadva helyüket egymásnak. Önmagában egyik sem értelmezhető, sőt, magukban létezhetetlenek.
27. nappal éjjel világos sötét meleg hideg tűz víz béke háború szeretet gyűlölet adakozás befogadás élet halál
28.
29. A Földön minden Jang és minden Jin a Nap energiájának köszönheti a létét - s a pusztulását egyaránt
30. De helyes-e ez az ábra így? Képes- e a Nap ebben a formában sötétet létrehozni? Teremt-e a Nap így sötét éjszakát?
38. A Nap gigantikus méretű energiahalmaz! Születése - léte - halála tízmilliárd években mérhető – az emberi tudat számára nincs elkülöníthető Jin vagy Jang állapota – a Nap egyszerűen csak létezik, és Ő teremt: Jint és Jangot.
39. A Nap gigantikus méretű energiahalmaz! Születése - léte - halála tízmilliárd években mérhető – az emberi tudat számára nincs elkülöníthető Jin vagy Jang állapota – a Nap egyszerűen csak létezik, és Ő teremt: Jint és Jangot.
40. A Nap áradó fényének egységét a mozgásban lévő világ szétbontja Jinre és Jangra Az emberi elme is ezt teszi Isten minden megnyilvánulásával. Isten tökéletes energiáját szétszedjük szeretetre és gyűlöletre jóra és gonoszra: Isten egyetértésével így szerzünk MINDENTUDÁST
41. A Nap az Isteni tökéletesség jelképe „ Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót, a halált és a gonoszt.” 5. Mózes 30: 15
42. „ Legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” – Máté 5: 45
43. „ Isten felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” „ Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” – Máté 5: 45; 48 Isten tökéletessége abból ered, hogy létjogosultságot ad a gonosznak és a jónak egyaránt, vagyis a Jin és a Jang minőség Isten előtt egyformán természetes.
44. „ Aki jár tökéletesen, megtartatik; aki pedig álnokul két úton jár, egyszerre elesik.” – Példabeszédek 28: 18 Két úton járni azt jelenti, hogy Jang és Jin szerint élni egyszerre, vagyis szétszedni a két ellentétes minőséget, és mindkettőt szolgálni. A Jin nem választható el a Jangtól – az éjszaka nem szakítható el a nappaltól, egyikből fejlődik a másik, egyik átadja helyét a másiknak, szorosan csakis együtt létezhetnek.
45. „ A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.” Lukács 6, 45. Nincs külön „jó ember” és nincs „rossz ember” sem; a „szív”, vagyis az elme teljessége mindenki számára adott, ám kiben melyik pólust írja át, és teszi uralkodóvá a környezet, az fog érvényesülni – a „jó ember” is könnyen átprogramozható vérengző katonává.
46. Ember, ismerd meg a Jang és a Jin tudását, és közelebb kerülhetsz a teremtőhöz, sőt, olyanná válhatsz, mint a tökéletes Isten, a teljesség tiszta érzékű tudójává!
47. A Tai Chi, a Nagy EGY, a megbonthatatlan Jin & Jang ISTEN tökéletességének jele
48. A valláspolitika elhiteti velünk, hogy ez a szent EGY-ség valójában különálló végtelen szeretet és végtelen gonoszság
49. Ám elménk ezen gyermeteg fogalmai éppen a végtelen révén egyesülnek és válnak Teremtő EGY Istenné!
53. Az Isteni tudatosulás folytatódik, Krisztusi Lelkünk segítségével, s a kereszténység a Vízöntőben csodálatosan megújulhat a benső Istentudás révén! Amennyiben tovább szeretne haladni ezen az úton, a sorozat további részeit kérésére elküldöm Önnek is. A következő részből megtudhatja: Isten tökéletes energiái miként szedhetőek szét Jinre és Jangra, a bölcsesség megszerzése érdekében, s hogyan fogadható el a létezés megbonthatatlan teljessége; kibontakozik egy örökérvényű módszer, mely az életút minden terhét megkönnyíti feldolgozni: átkódolhatjuk elődeink problémarendszerét, és akár évtizedes depressziós mélypontból is sikerül továbblépni. [email_address]
54. Alaposabb elmélyülésben segít a honlapom: http://www.magyaristentudat.webs.com Köszönöm a figyelmét: Balogh László Imre, parapszichológus, közvetítő médium, író
55.
56. „ Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?” Jób 11:7