1. Az 叩rad叩sok rombol坦 ereje
Az 叩rvizek 坦ri叩si k叩rokat okozhatnak b叩r e k叩rok r辿szben Az 叩rv鱈z a legpuszt鱈t坦bb term辿szeti katasztr坦f叩k k旦z辿
elh叩r鱈that坦k. A fejld orsz叩gokban 叩ltal叩ban nem tartozik. 2010-ben az 叩rvizek 180 milli坦 embert 辿rintettek
ford鱈tanak el辿g erforr叩st a megelz int辿zked辿sekre 辿s a Pakiszt叩nban, K鱈n叩ban 辿s Eur坦pa egyes r辿szein, 坦ri叩si
vesz辿ly tudatos鱈t叩s叩ra, 鱈gy az 叩rvizek sokszor ember辿letet is 叩ldozatokat k旦vetelve mind anyagi, mind ember辿let
k旦vetelnek. A fejlett vil叩gban az 叩rvizek t旦bbnyire anyagi tekintet辿ben.
k叩rokat okoznak, a kock叩zattudatoss叩g jav鱈t叩sa azonban itt
is seg鱈tene a vesztes辿gek minimaliz叩l叩s叩ban. Sokan nincsenek tiszt叩ban a term辿szeti
csap叩sok val坦di kock叩zataival, 鱈gy gyakran
A v鱈z bolyg坦nk egyik leg辿rt辿kesebb erforr叩sa. Nem csak az 坦vint辿zked辿sek sem el辿gs辿gesek.
italk辿nt fogyasztjuk, hanem fz辿shez, tiszt叩lkod叩shoz 辿s Clement B. Booth, az Allianz SE
takar鱈t叩shoz is haszn叩ljuk. Az emberi test 70 sz叩zal辿k叩t v鱈z igazgat坦s叩g叩nak tagja.
alkotja 辿s folyad辿k n辿lk端l csak p叩r napig maradn叩nk
辿letben. Azonban ugyanaz az anyag, amellyel reggel Alig van olyan hely a F旦ld旦n, amely teljes m辿rt辿kben v辿dett
le旦bl鱈tj端k fogkef辿nket, nagy 辿s kontroll叩latlan t旦megben az 叩rvizektl. M辿gis, csak kev辿s ingatlantulajdonos k旦t
aut坦kat, 辿p端leteket s旦p旦rhet el, s辿r端l辿st okozhat, st biztos鱈t叩st 叩rv鱈zk叩rra. Akik nem rendelkeznek biztos鱈t叩ssal,
ember辿letet is k旦vetelhet. Ilyenkor az 辿ltet anyag saj叩t forr叩sb坦l k辿nytelenek 叩llni a vesztes辿gek 辿s a
l叩tv叩nyosan mutatja meg puszt鱈t坦 erej辿t heves esz辿sek, helyre叩ll鱈t叩si k旦lts辿gek t炭lnyom坦 r辿sz辿t hiszen nem
viharok 辿s 叩rad叩sok form叩j叩ban. minden 叩llam k辿pes megfelel seg鱈ts辿get ny炭jtani
polg叩rainak sz端ks辿g idej辿n.
Az elm炭lt 辿vtized legnagyobb 叩rvizeinek list叩ja j坦l mutatja, hogy az 叩rad叩sok k端l旦n旦sen s炭lyos k旦vetkezm辿nyekkel j叩rnak azokban az orsz叩gokban, ahol nem
megfelelek a megelz int辿zked辿sek.
2. K辿pek: Allianz Hung叩ria
A hosszan tart坦 esz辿sek nyom叩n 2010 m叩jus叩ban Magyarorsz叩g 坦ri叩si 叩rv鱈zk叩rokat szenvedett el. A k叩rig辿nyek gyors 辿s rugalmas helysz鱈ni 辿s telefonos
kezel辿s辿hez, a k辿tszeres辿re, h叩romszoros叩ra ntt esetsz叩m megfelel 辿rt辿kel辿s辿hez az Allianz Hung叩ria minden el辿rhet k叩rszak辿rtt csatasorba 叩ll鱈tott.
A call centerben 辿s a terepen folyamatosan dolgoztak a koll辿g叩k, hogy seg鱈thessenek a k叩rosult 端gyfeleknek.
Csak kevesen 辿lnek olyan ter端leten, ahol egy叩ltal叩n nem lehet meghat叩rozni a j旦vbeni esem辿nyek kock叩zati
k旦thet biztos鱈t叩s term辿szeti csap叩sok vesz辿lye 辿s 叩rv鱈z k旦lts辿geit, ami szint辿n a biztos鱈that坦s叩g bv鱈t辿s辿t szolg叩lja.
ellen mondta el Clement B. Booth, az Allianz SE
igazgat坦s叩g叩nak tagja. Csakhogy azok, akik nem A katasztr坦fakutat叩si szak辿rtk mindent tudnak az
k旦zvetlen端l foly坦-vagy tengerparton laknak, gyakran nem 叩rvizekrl. Az 叩rad叩sok h叩rom csoportj叩t k端l旦nb旦ztetik meg:
veszik el辿gg辿 komolyan a vesz辿lyt vagy biztons叩g辿rzet端k A folyami 叩rvizeket a sok csapad辿k k旦vetkezt辿ben a foly坦kon
cserbenhagyja ket. Amikor a katasztr坦fa bek旦vetkezik, kialakul坦 magas v鱈z叩ll叩s okozza. A hirtelen 叩rad叩sok b叩rhol
sokszor m叩r t炭l k辿s. elfordulhatnak, ahol r旦vid idn bel端l 坦ri叩si mennyis辿g撤
csapad辿k esik. s v辿g端l a viharos 叩rad叩sok, amelyek
A vil叩g egyik legnagyobb vagyon-辿s balesetbiztos鱈t坦jak辿nt tengerparti telep端l辿seket s炭jtanak, amikor az 坦ce叩n feletti
az Allianz 旦sszetett modelleket haszn叩l a kock叩zatok 辿s a alacsony nyom叩s炭 leveg ers szelet okoz, 辿s 叩rhull叩mokat
v叩rhat坦 k叩rok lehet legpontosabb becsl辿s辿re, tov叩bb叩 sodornak a sz叩razf旦ld fel辿. Ez ut坦bbi kateg坦ri叩ba tartoznak a
gyorsan 辿s egyszer撤en ny炭jt seg鱈ts辿get 叩rvizek eset辿n. Az hurrik叩nok. A Katrina hurrik叩n 2005-旦s New Orleans-i
Allianzn叩l t旦bb tucat matematikus, meteorol坦gus 辿s puszt鱈t叩sa 坦ta az eg辿sz vil叩g tiszt叩ban van azzal, hogy
kock叩zatelemz tev辿kenykedik kock叩zatkezel辿si, milyen katasztrof叩lisak lehetnek a tr坦pusi viharok a part
katasztr坦fa-modellez辿si 辿s vesztes辿gkutat叩si ter端leten. menti r辿gi坦k sz叩m叩ra. Ha figyelembe vessz端k, hogy egy
Emellett az Allianzn叩l vil叩gszerte mintegy 150.000 koll辿ga k旦bm辿ternyi v鱈z s炭lya megegyezik egy kisebb
dolgozik 端gyf辿lszolg叩lati, vagy k叩rszak辿rti munkak旦rben. szem辿lyaut坦辿val, azonnal egy辿rtelm撤v辿 v叩lik az 叩rad叩sok
Ezen fel端l ott vannak az 端gyn旦k旦k vagy alkuszok, akik rombol坦 ereje.
gyakorta az 端gyf辿l els kapcsolattart坦 partnerei a katasztr坦fa
bek旦vetkeztekor. Nagyon kev辿s olyan ter端let van, amely
egy叩ltal叩n nem biztos鱈that坦 叩rv鱈z ellen.
Markus Stowasser 辿s Korbinian Breinl az Allianz SE Korbinian Breinl, Katasztr坦fakutat叩s 辿s
Viszontbiztos鱈t坦 katasztr坦fa-kutat叩si 辿s fejleszt辿si fejleszt辿s, Allianz SE Viszontbiztos鱈t坦
csapat叩nak tagjai. Komplex modelleket dolgoznak ki az
叩rvizekkel kapcsolatban, amelyek seg鱈ts辿g辿vel pontosabban
A 2010-es lengyelorsz叩gi 叩rvizek t旦bb m辿ter magass叩gban 旦nt旦ttek el h叩zakat
Fot坦: Allianz Lengyelorsz叩g
Fot坦: Allianz Lengyelorsz叩g
3. 2009 november辿ben az 辿szak-angliai Cumbria megy辿ben
48 坦ra alatt t旦bb es esett, mint 叩ltal叩ban egy eg辿sz
h坦napban szokott. Az eredm辿ny: t旦bb mint 1000 s辿r端lt
辿p端let, t旦bb sz叩z, fed辿l n辿lk端l maradt ember, t旦nkrement
utak 辿s hidak, t旦bb mint 2500 tonn叩nyi eltakar鱈t叩sra v叩r坦
t旦rmel辿k 辿s s叩r. A k叩rok 辿rt辿ke meghaladta a 300 milli坦
eur坦t, ennek mintegy k辿tharmad叩ra volt biztos鱈t叩s k旦zt端k
a t旦m鱈t辿seket gy叩rt坦, 400 embert foglalkoztat坦 nemzetk旦zi
v叩llalat, a James Walker Group (JWG) eszk旦zeire is.
November 19-辿n le kellett 叩ll鱈tani a termel辿st a JWG-n辿l,
mivel az 端zem der辿kmagass叩gig v鱈zben 叩llt. Volt azonban
katasztr坦faterv端k, amelynek betart叩sa seg鱈tett megelzni a
nagyobb k叩rt, p辿ld叩ul minden elektromos berendez辿st m叩r
idejekor叩n kikapcsoltak, 辿s a legfontosabb termel
berendez辿seket biztons叩gos, magas 叩llv叩nyzatra helyezt辿k.
Mind旦ssze k辿t nappal a katasztr坦fa ut叩n a JWG m叩r ki tudta
sz叩ll鱈tani az 叩rv鱈z eltt legy叩rtott alkatr辿szeket, 辿s egy h辿ttel
k辿sbb a termel辿s is 炭jraindult, b叩r az 叩rv鱈z eltti
kibocs叩t叩si szintet csak f辿l 辿vvel k辿sbb 辿rt辿k el.
Az Allianz Global V叩llalati 辿s Szakir叩ny炭 端zlet叩g叩nak
(Allianz Global Corporate & Specialty, AGCS) alkalmazottai
fontos partnerek voltak a helyre叩ll鱈t叩si munka sor叩n. Martin
Henson, az AGCS Sz叩razf旦ldi K叩rrendez辿s vezetje mindezt
鱈gy komment叩lta: Minden nagyobb k叩resem辿ny lehets辿g
arra, hogy bizony鱈tsuk 端gyf辿lk旦zpont炭s叩gunkat.
K叩rfelm辿rink a lehet leghamarabb a helysz鱈nen voltak,
ami az adott helyzetben kritikus fontoss叩g炭 volt.
Egy biztos鱈t坦 reag叩l叩sa komoly 叩rv鱈z eset辿n
megmutatja, hogy mennyire 辿rti 辿s
mennyire van tiszt叩ban az 端gyf辿l
kock叩zataival.
Martin Henson, Sz叩razf旦ldi K叩rrendez辿s,
Allianz Global V叩llalati 辿s Szakir叩ny炭 端zlet叩g
Stuart Pyper, a JWG p辿nz端gyi kontrollere pozit鱈van tekint
vissza az egy端ttm撤k旦d辿sre. Kezdettl fogva l叩ttuk, hogy az
Allianz legfbb gondja az volt, hogy seg鱈tsen nek端nk a
lehet leghamarabb vissza叩ll鱈tani az 端zem norm叩lis
m撤k旦d辿s辿t. A cash-flow probl辿m叩k elker端l辿se 辿rdek辿ben
k k辿rdezt辿k meg, hogy van-e sz端ks辿g端nk p辿nzre 辿s nem
nek端nk kellett kilincselni 辿rte. Amint meg叩llapodtunk az
旦sszegekben, az elleget gyorsan foly坦s鱈tott叩k.
Az elm炭lt 40 辿vben a term辿szeti katasztr坦f叩k miatti
biztos鱈t叩si k叩rig辿nyek 旦sszege megsokszoroz坦dott. A
vil叩gszinten m辿rt 旦sszeg a hetvenes 辿vekben m辿g 旦t
milli叩rd doll叩r k旦r端li volt, 叩m 2010-ben el辿rte a 40 milli叩rd
doll叩rt 辿s tov叩bbra is emelked tendenci叩t k旦vet.
Az Allianz szak辿rti 叩ltal haszn叩lt 辿ghajlati modellek
megers鱈tik azt az egyszer撤 felt辿telez辿st, hogy a magasabb
4. glob叩lis hm辿rs辿klet a p叩rolg叩s r辿v辿n t旦bb vizet juttat a Breinl 辿s Stowasser tov叩bbi okokat is eml鱈t az elm炭lt
l辿gk旦rbe, megn旦velve ezzel a csapad辿k val坦sz鱈n撤s辿g辿t. A 辿vtizedek megn旦vekedett k叩rig辿nyei kapcs叩n. Egyre
szimul叩ci坦k szerint az 辿vsz叩zad v辿g辿re a biztos鱈t叩si ig辿nyek t旦bben k旦lt旦znek nagy kock叩zat炭 ter端letekre, ahol azt叩n
sz叩ma N辿metorsz叩gban val坦sz鱈n撤leg megdupl叩z坦dik. Ezek biztos鱈t叩st k旦tnek a nagyobb 辿rt辿kekre. Neh辿z
a modellek azonban jelents bizonytalans叩gokat k端l旦nv叩lasztani a tiszt叩n fizikai t辿nyezket pl. hogy
hordoznak. val坦ban t旦bb a csapad辿k a t叩rsadalmi-gazdas叩gi
t辿nyezktl mondta el Markus Stowasser.
M辿gis, hiba lenne a kl鱈mav叩ltoz叩s sz叩ml叩j叩ra 鱈rni az 叩rv鱈zi
katasztr坦f叩k n旦vekv gyakoris叩g叩t. A glob叩lis felmeleged辿s Mindk辿t koll辿ga a globaliz叩ci坦t l叩tja a term辿szeti
mellett sz叩mos egy辿b t辿nyez is n旦veli az 叩rv鱈zvesz辿lyt, katasztr坦f叩k ar叩nytalanul n旦vekv gyakoris叩ga m旦g旦tt. Ma
k端l旦n旦sen a foly坦k ment辿n. Az 炭t辿p鱈t辿sek 辿rt辿kes m叩r sokkal szorosabbak a glob叩lis kapcsolatok. H炭sz-
v鱈zelvezet ter端leteket z叩rnak el, vagyis egyre t旦bb v鱈z harminc 辿vvel ezeltt nem is tudtunk arr坦l, ha egy m叩sik
叩ramlik k旦zvetlen端l a foly坦kba. Az intenz鱈v mezgazdas叩gi kontinensen 叩rv鱈z volt. A globaliz叩lt m辿dia k旦nnyen azt a
m撤vel辿ssel j叩r坦 talajt旦m旦r鱈t辿s 辿s tereprendez辿s tov叩bb benyom叩st kelti, hogy az 叩rvizek gyakoris叩ga a val坦s叩gosn叩l
s炭lyosb鱈tja a probl辿m叩t. nagyobb m辿rt辿kben n旦vekszik fejtette ki Korbinian
Breinl.
Kor叩bban a foly坦szab叩lyoz叩s a haj坦z叩st szolg叩lta. Elt撤ntek a
hossz炭 kanyarulatok, 鱈gy mind a foly叩si sebess辿g, mind a Nagyobb kock叩zattudatoss叩gra van sz端ks辿g, k端l旦n旦sen a
v鱈z叩ll叩s megntt. Az exkluz鱈v foly坦-辿s tengerparti lak坦park- fejld orsz叩gokban. A legt旦bben nem tudj叩k, hogy az
projektek eredm辿nyek辿nt elt撤nnek az egy辿bk辿nt oly emelked talajv鱈z 辿s a t炭lterhelt csatornarendszer a
fontos term辿szetes 叩rter端letek. B叩r a g叩tak k旦zvetlen biztons叩gosnak hitt 辿p端letekben is k叩rt tehet.
k旦rnyezet端k sz叩m叩ra v辿delmet ny炭jtanak, val坦j叩ban csak a A jobb kock叩zat辿rt辿kel辿s 辿s a k叩rok minimaliz叩l叩sa
foly坦 lejjebb fekv szakasz叩ra tolj叩k a probl辿m叩t, ahol a 辿rdek辿ben az Allianz vil叩gszerte sz叩mos k端ls partnerrel
k叩rok m辿g s炭lyosabbak lehetnek. k旦z旦sen dolgoz ki kock叩zati modelleket az egyes r辿gi坦kra.
Az Allianz Katasztr坦fakutat叩si 辿s fejleszt辿si csoport 辿s a JBA
Neh辿z k端l旦nv叩lasztani a tiszt叩n fizikai Consulting az Indiai piacra k辿sz鱈tett kock叩zati modellt. A
t辿nyezket pl. hogy val坦ban t旦bb a modell a legnagyobb indiai v叩rosokra, Mumbaira,
csapad辿k a t叩rsadalmi-gazdas叩gi Kalkutt叩ra 辿s j-Delhire vonatkoz坦an szimul叩l 叩rv鱈zi
t辿nyezktl. helyzetet. Ezekben a v叩rosokban az 辿ves csapad辿k 75
Markus Stowasser, Allianz SE sz叩zal辿ka a monszun-辿vszakban esik, 24 坦ra alatt ak叩r 1000
Viszontbiztos鱈t坦 millim辿ter is, ami t旦bb mint amennyi M端nchenben vagy
New Yorkban egy eg辿sz 辿v sor叩n hullik. Ez az els
叩rv鱈zkock叩zati modell, amely Indi叩ra k辿sz端lt.
5. A folyamatosan javul坦 kock叩zati modelleknek politikusoknak folyamatosan fel kell h鱈vniuk a k旦zv辿lem辿ny
k旦sz旦nheten a biztos鱈t坦k nagyobb pontoss叩ggal tudj叩k figyelm辿t a hat辿kony kock叩zat-megelz辿s fontoss叩g叩ra.
kezelni portfoli坦ikat, s ezzel saj叩t p辿nz端gyi stabilit叩sukat is
n旦velik. Emellett a kock叩zati modellek seg鱈tenek Clement B. Booth, az Allianz SE igazgat坦s叩g叩nak tagja
meghat叩rozni, hogy hol 辿s milyen 叩ron ny炭jthat坦 biztos鱈t叩s. Markus Stowasser, Katasztr坦fakutat叩s 辿s fejleszt辿s, Allianz SE
Ez v辿gs soron a biztos鱈that坦 vagyonelemek k旦r辿t 辿s a Viszontbiztos鱈t坦
biztos鱈that坦s叩g m辿rt辿k辿t n旦veli s e t辿nyezk egyar叩nt Korbinian Breinl, Katasztr坦fakutat叩s 辿s fejleszt辿s, Allianz SE
Viszontbiztos鱈t坦
elny旦sek 端gyfeleink sz叩m叩ra. Az 叩rv鱈z elleni biztos鱈t叩s
Martin Henson, Sz叩razf旦ldi zlet叩g, Allianz Global V叩llalati 辿s
azonban nem minden. A biztos鱈t坦knak, a m辿di叩nak 辿s a Szakir叩ny炭 Biztos鱈t叩sok
6. Ne 辿rje felk辿sz端letlen端l: Tippek 叩rv鱈z eset辿re
rvizek mindig is lesznek hat叩suk s炭lyos, olykor rendk鱈v端li is lehet.
A megfelel katasztr坦fa-elh叩r鱈t叩si terv nagym辿rt辿kben cs旦kkentheti az 叩rv鱈z k旦vetkezm辿nyeit.
Tippek v叩llalkoz叩sok sz叩m叩ra Sz叩munkra fontos, hogy gyorsan
cselekedj端nk, amikor 端gyfeleink seg鱈ts辿gre
szorulnak. Az 叩rad叩s ut叩n azonnal
1. l辿p辿s Elemezz辿k a kock叩zatokat! k叩rszak辿rtket k端ldt端nk a t辿rs辿gbe az eg辿sz
Gondolj叩k 叩t az 叩rv鱈zkock叩zatot a(z 炭j) telephelyen. Ha az orsz叩gb坦l, hogy a helysz鱈nen seg鱈tsenek
叩rv鱈zvesz辿lyes ter端leten tal叩lhat坦, k辿rjenek 叩rv鱈zkock叩zat-elemz辿st a 端gyfeleinknek.
foly坦 kor叩bbi adataira 辿p端l modell alapj叩n. Vegy辿k figyelembe,
hogy vill叩m叩rv鱈z ott is elfordulhat, ahol egy辿bk辿nt az 叩rv鱈zkock叩zat Severin Moser, vez辿rigazgat坦, Allianz Versicherungs-
nem nyilv叩nval坦. AG a 2010-es sz叩szorsz叩gi 叩rvizek kapcs叩n.
2. l辿p辿s K辿sz端ljenek fel az 叩rv鱈zre! Tippek ingatlantulajdonosok r辿sz辿re
K辿sz鱈tsenek v辿szhelyzeti tervet 叩rv鱈z eset辿re. Gyakorolj叩k be az ott
le鱈rt teendket. Gondoskodjanak r坦la, hogy alkalmazottaik
megfelel k辿pz辿st kapjanak az 叩rv鱈zi v辿dekez辿ssel kapcsolatban. Legyen felk辿sz端lt!
M辿rje fel a kock叩zatokat;
Tegyenek 坦vint辿zked辿seket, pl. gondoskodjanak az al叩bbiakr坦l: K辿sz鱈tsen v辿szhelyzeti tervet csal叩dja 辿s vagyont叩rgyai
Megfelel szigetel辿srl (minden falat szigeteljenek v鱈zbet旦r辿sek
kimenek鱈t辿s辿re;
ellen);
Eszk旦z旦k megfelel elhelyez辿s辿rl;
Tartsa biztos鱈t叩si dokumentumait 辿s a kapcsolattart坦k
K旦zm撤vezet辿kek (g叩z, elektromos k叩belek) v辿delm辿rl; el辿rhets辿g辿t sz叩raz, biztons叩gos helyen;
Hordozhat坦 gener叩torokr坦l, amelyek ideiglenesen ell叩thatj叩k ll鱈tson 旦ssze 叩rv鱈zi csomagot, amelyben legyen
energi叩val a telephelyet; zsebl叩mpa, elsseg辿lydoboz, meleg ruha, takar坦 辿s v鱈z.
Szivatty炭kr坦l, amelyekkel elt叩vol鱈that坦 a v鱈z a pinc辿kbl.
Amikor az 叩rv鱈z meg辿rkezik:
3. l辿p辿s Ha meg辿rkezik az 叩rad叩s K旦vesse az 叩rv鱈zhelyzetre vonatkoz坦 aktu叩lis inform叩ci坦kat
Jel旦ljenek ki szem辿lyeket, akik megfelel felhatalmaz叩ssal a helyi r叩di坦ban vagy az interneten;
rendelkeznek a v辿szhelyzeti terv v辿grehajtat叩s叩ra; Vigye aut坦j叩t biztons叩gos ter端letre. Soha ne ind鱈tsa be a
Figyelj辿k a foly坦 v鱈zszintj辿t; g辿pkocsit, ha az v鱈zben 叩ll vagy 叩llt;
A dolgoz坦k seg鱈ts辿g辿vel szervezz辿k meg az eszk旦z旦k elsz叩ll鱈t叩s叩t Ha biztons叩gosan megtehet, vigye ing坦s叩gait a felsbb
a vesz辿lyz坦n叩b坦l;
szintekre;
V辿dj辿k a legfontosabb eszk旦z旦ket pl. v辿df坦lia alkalmaz叩s叩val.
K辿sz端lj旦n a k旦zm撤vezet辿k (g叩z, villany, v鱈z) fkapcsol坦j叩nak
elz叩r叩s叩ra;
K辿sz鱈tsen el homokzs叩kokat;
Figyelje a hat坦s叩gokt坦l 辿rkez tan叩csokat 辿s tartsa be az
ingatlan elhagy叩s叩ra vonatkoz坦 utas鱈t叩sokat;
Amennyiben mentcsapatra kell v叩rnia, ker端lje el a
foly坦partokat. Az el旦nt旦tt utc叩kon vesz辿lyes hordal辿kot
Kiad坦: sodorhat az 叩r;
Allianz SE, N辿metorsz叩g, 80802 M端nchen, K旦nigstrae 28 Amennyiben valamilyen tulajdon叩ban k叩r keletkezett, a
Felels szerkeszt: lehet leghamarabb l辿pjen kapcsolatba biztos鱈t坦j叩val. Jel旦lje
Katerina Piro, Allianz SE, Csoportkommunik叩ci坦 meg a v鱈zszintet 辿s vezessen nyilv叩ntart叩st minden k叩rr坦l.
Fszerkeszt:
Katharina Mauer
Szerkeszti csapat:
Korbinian Breinl, Martin Henson, Michael Neiendorfer, Katerina Piro, Contacts:
Annika Sch端nemann, Markus Stowasser
Katerina Piro Christiane Merkel
Allianz SE Csoportkommunik叩ci坦 Allianz Re Kommunik叩ci坦s vezet
Linkek: Katerina.Piro@allianz.com Christiane.Merkel@allian.com
+49 89 3800 16048 +49 89 3800 18195
www.allianz.com www.agcs.allianz.com
www.knowledge.allianz.com www.emdat.be
www.allianzre.com
7. A fentiekre az al叩bbi jogi nyilatkozat vonatkozik.
Figyelmeztet辿s a kijelent辿sekkel kapcsolatban: A jelen dokumentumban szerepl kijelent辿sek j旦vbeni v叩rakoz叩sokra hivatkozhatnak, amelyek a vezet辿s aktu叩lis
v辿lem辿ny辿t 辿s felt辿telez辿seit t端kr旦zik, de ismeretlen kock叩zatokat 辿s bizonytalans叩gokat is tartalmazhatnak. Ut坦bbiak nyom叩n a val坦s eredm辿nyek, teljes鱈tm辿nyek vagy
esem辿nyek jelentsen elt辿rhetnek az itt foglaltakt坦l. A sz旦veg旦sszef端gg辿s alapj叩n egy辿rtelm撤 esetek mellett j旦vbeni v叩rakoz叩snak mins端l minden olyan kijelent辿s, amely
felt辿teles m坦dot vagy a v叩rakoz叩sra, tervre, sz叩nd辿kra, lehets辿gre, folytat叩sra utal坦 ig辿t haszn叩l. A t辿nyleges eredm辿nyek, teljes鱈tm辿nyek vagy esem辿nyek jelents elt辿r辿s辿t a
hivatkozott kijelent辿sektl egyebek mellet az al叩bbiak okozhatj叩k: (i) 叩ltal叩nos gazdas叩gi felt辿telek, ezen bel端l kiemelten azok, amelyek az Allianz Csoport alaptev辿kenys辿g辿t 辿s
piacait 辿rintik; (ii) a p辿nz端gyi piacok teljes鱈tm辿nye, bele辿rtve a felt旦rekv piacok teljes鱈tm辿ny辿t, a volatilit叩st, likvidit叩st 辿s hitelesem辿nyeket is; (iii) a biztos鱈tott k叩resem辿nyek
gyakoris叩ga 辿s s炭lyoss叩ga, bele辿rtve a term辿szeti csap叩sokb坦l ered k叩rokat 辿s a k叩rk旦lts辿gek alakul叩s叩t is; (iv) haland坦s叩gi 辿s hal叩loz叩si szintek 辿s trendek; (v) perzisztencia
szintek; (vi) hitelvisszafizet辿si k辿sedelmek m辿rt辿ke; (vii) kamatl叩bak; (viii) deviza叩rfolyamok, k旦zte az euro/U.S. doll叩r 叩rfolyam; (ix) verseny m辿rt辿k辿nek v叩ltoz叩sai; (x)
szab叩lyoz坦k v叩ltoz叩sa, bele辿rtve a monet叩ris konvergenci叩t 辿s az EMU-t is; (xi) k旦zponti bankok 辿s/vagy k端lf旦ldi korm叩nyok politik叩j叩nak v叩ltoz叩sai; (xii) felv叩s叩rl叩sok, v叩llalati
integr叩ci坦 hat叩sa; (xiii) 叩tszervez辿si int辿zked辿sek 辿s (xiv) 叩ltal叩nos versenyt辿nyezk, minden esetben lok叩lis, region叩lis, orsz叩gos 辿s/vagy glob叩lis szinten. E t辿nyezk k旦z端l t旦bb
nagyobb val坦sz鱈n撤s辿ggel fordul el terrorcselekm辿ny k旦zvetett vagy k旦zvetlen k旦vetkezm辿nyek辿nt. A v叩llalat nem v叩llal friss鱈t辿si k旦telezetts辿get, felelss辿get egyetlen j旦vre
vonatkoz坦 kijelent辿s 辿s a jelen dokumentumban k旦z旦lt inform叩ci坦 kapcs叩n sem.