ݺߣ

ݺߣShare a Scribd company logo
VIDA-SZŰCS IMRE - DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP
2013.05.18. 15:17
Növények Napja: DNS-kivonás kiviből és
kalandtúra
Szeged - A növényeket népszerűsítették Újszegeden, az SZTE biológia
épületében: előadásokkal, kísérletekkel, kalandtúrával várták a fiatalokat.
Második alkalommal rendezték meg a Növények
Napját szombaton Újszegeden, a Szegedi
Tudományegyetem biológia épületében. Egyebek
mellett keményítő- és membránvizsgálatban,
mikroszkópos kísérletekben, rejtvényekben,
kvízekben próbálhatták ki magukat a fiatalok. Egy kis
furfanggal az összepréselt kiviből is kivonhatták a
DNS-eket. Kincses térképet kaptak, és három
különböző korosztályban - általános iskolás,
középiskolás, egyetemista - gyűjthették lapjukon a
megoldáshoz szükséges betűket.
Fotó: Vida-Szűcs Imre
- A növényeket népszerűsítjük, az a cél, hogy egyre többen vegyék észre: ezek ott
vannak a mindennapjainkban - hallottuk a rendezvény egyik szervezőjétől, Poór
Pétertől. Az SZTE Növénybiológiai Tanszékének és Ökológiai Tanszékének közös
szervezésében hívták életre az eseményt. Délelőtt Géntechnológia — túl a pánikon
címmel tartott előadást Györgyey János, Körmöczi László pedig Jellegzetes
növényközösségek az Alföldön címmel adott elő. Richter Ilona Munkácsy Mihály-díjas
grafikusművészt Mihalik Erzsébet, az SZTE Füvészkert igazgatója köszöntötte. Három
doktoranduszhallgató népszerűsítette kutatási eredményeit a délutáni előadásokon.
Lehotai Nóra, Horváth Edit és Kovács Judit a Nemzeti Kiválóság Program
ösztöndíjasai.
Fotó: Vida-Szűcs Imre
© Délmagyarország, www.delmagyar.hu | Minden jog fenntartva.
Hírlevél feliratkozás
Értesülni szeretnék a napi friss helyi
hírekről! E-mailemre levél érkezik,
amelyben megerősítem a
feliratkozást.
név
e-mail cím OK
Milyen a legutóbbi hírlevél?
Szeged - delmagyar.hu http://www.delmagyar.hu/_print.php?&block=_article&cid=2333792
1 / 2 2013.05.31. 15:15
A rovat legfrissebb cikkei
Xi’anban és Yinchuanban
mutatkozott be az SZTE
Lézertől a linzertésztáig – Gyermeknapon az
Informatoriumban
Kézzel készített kabalák a vizsgaidőszakra
A nyitóoldal témái
Vajda Árpád az IH igazgatója
Ami biztos: bajnokot avatnak a megyeegyben
Danis Lídia búcsúzik a szegedi színháztól
Dekantáló
vörösborkedvelőknek
50%
kedvezménnyel
A szervezők szerint tavaly több középiskolai csoport vett részt a Növények Napján -
akkor hétköznapra tették. Szombaton főleg családok és egyetemi hallgatók
érdeklődtek a különféle programok iránt.
Kapcsolódó cikkek
Szegedi borászé az egyetem bora
3 milliós tartozással bukott be az EHÖK-ös vállalkozás
Hökös demonstráció: Veled vagyunk, Ákos!
Kossuth halálával nyert Szilveszter
SZTE EHÖK: újabb hangfelvétel
hirdetés
Szeged - delmagyar.hu http://www.delmagyar.hu/_print.php?&block=_article&cid=2333792
2 / 2 2013.05.31. 15:15

More Related Content

Növények Napja: DNS-kivonás kiviből és kalandtúra

  • 1. VIDA-SZŰCS IMRE - DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP 2013.05.18. 15:17 Növények Napja: DNS-kivonás kiviből és kalandtúra Szeged - A növényeket népszerűsítették Újszegeden, az SZTE biológia épületében: előadásokkal, kísérletekkel, kalandtúrával várták a fiatalokat. Második alkalommal rendezték meg a Növények Napját szombaton Újszegeden, a Szegedi Tudományegyetem biológia épületében. Egyebek mellett keményítő- és membránvizsgálatban, mikroszkópos kísérletekben, rejtvényekben, kvízekben próbálhatták ki magukat a fiatalok. Egy kis furfanggal az összepréselt kiviből is kivonhatták a DNS-eket. Kincses térképet kaptak, és három különböző korosztályban - általános iskolás, középiskolás, egyetemista - gyűjthették lapjukon a megoldáshoz szükséges betűket. Fotó: Vida-Szűcs Imre - A növényeket népszerűsítjük, az a cél, hogy egyre többen vegyék észre: ezek ott vannak a mindennapjainkban - hallottuk a rendezvény egyik szervezőjétől, Poór Pétertől. Az SZTE Növénybiológiai Tanszékének és Ökológiai Tanszékének közös szervezésében hívták életre az eseményt. Délelőtt Géntechnológia — túl a pánikon címmel tartott előadást Györgyey János, Körmöczi László pedig Jellegzetes növényközösségek az Alföldön címmel adott elő. Richter Ilona Munkácsy Mihály-díjas grafikusművészt Mihalik Erzsébet, az SZTE Füvészkert igazgatója köszöntötte. Három doktoranduszhallgató népszerűsítette kutatási eredményeit a délutáni előadásokon. Lehotai Nóra, Horváth Edit és Kovács Judit a Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasai. Fotó: Vida-Szűcs Imre © Délmagyarország, www.delmagyar.hu | Minden jog fenntartva. Hírlevél feliratkozás Értesülni szeretnék a napi friss helyi hírekről! E-mailemre levél érkezik, amelyben megerősítem a feliratkozást. név e-mail cím OK Milyen a legutóbbi hírlevél? Szeged - delmagyar.hu http://www.delmagyar.hu/_print.php?&block=_article&cid=2333792 1 / 2 2013.05.31. 15:15
  • 2. A rovat legfrissebb cikkei Xi’anban és Yinchuanban mutatkozott be az SZTE Lézertől a linzertésztáig – Gyermeknapon az Informatoriumban Kézzel készített kabalák a vizsgaidőszakra A nyitóoldal témái Vajda Árpád az IH igazgatója Ami biztos: bajnokot avatnak a megyeegyben Danis Lídia búcsúzik a szegedi színháztól Dekantáló vörösborkedvelőknek 50% kedvezménnyel A szervezők szerint tavaly több középiskolai csoport vett részt a Növények Napján - akkor hétköznapra tették. Szombaton főleg családok és egyetemi hallgatók érdeklődtek a különféle programok iránt. Kapcsolódó cikkek Szegedi borászé az egyetem bora 3 milliós tartozással bukott be az EHÖK-ös vállalkozás Hökös demonstráció: Veled vagyunk, Ákos! Kossuth halálával nyert Szilveszter SZTE EHÖK: újabb hangfelvétel hirdetés Szeged - delmagyar.hu http://www.delmagyar.hu/_print.php?&block=_article&cid=2333792 2 / 2 2013.05.31. 15:15