ݺߣ

ݺߣShare a Scribd company logo

Romantika és nőnevelés

•Download as PPT, PDF•
•
Pukánszky Béla
Pukánszky Béla
1 of 26
Download to read offline
A nőkről alkotott kép és a nőnevelés a romantika korában Pukánszky Béla
Romantika és nevelés   „A gyermekben test és lélek még mézesheteiket élik, amikor a felhőtlenül boldog lélek önfeledten szökdécsel a vidám test után. Később azonban elválnak ágytólasztaltól, és végleg búcsút mondanak egymásnak.” „A gyermek a legrosszabb napjain is képes akár hússzor is önfeledten örülni valaminek. Ennek az állapotnak az édes, isteni szendergéséből nem riasztja fel semmi, még a legnagyobb csatazaj sem éppúgy, mint ahogyan a bimbó sem feslik ki a külvilág lármájától.”
Romantika és nevelés     Knospenzeit: „bimbókor”, azaz kisgyermekkor. „A csírát vető magot, nem a virágzó fát kell a leggondosabban ápolni.” „Az első hibák következményeikben mindig a legvégzetesebbek. A szellemi betegségek minél korábbi keletűek, annál károsabbak. „Az ideális ember egy »antropolit« formájában születik e világra, akinek testrészeiről le kell törni az őket fogva tartó kőgyűrűket, azért, hogy azok maradékától magától is meg tudjon szabadulni.”
Jean-Paul és a Levana    E sorok szerzője a német romantika egyik első képviselője. Jean Paul (Jean Paul Friedrich Richter) (17631825): Levana oder Erziehungslehre Ezek a nevelési reformmotívumok a fiúk nevelésére vonatkoznak, a lányokéra nem!
A két nem megítélése és nevelése évezredekig nem egyenlő  A lányok nevelése évezredekig más utakon járt, mint a fiúké.  A hiányos és mozaikszerű történeti források arra engednek következtetni, hogy a nőnevelés története a nevelés „árnyoldalának” története.
Az iskolához vezető hosszú út    5000 évig tartott, míg a lányok ugyanolyan joggal léphettek be az elemi iskola kapuján, mint a fiúk. A felsőoktatáshoz vezető útjuk 2000 évvel tovább tartott, mint a fiúké. Ha az európai egyetemek születését tekintjük, akkor azt látjuk, hogy ez az út közel 900 évvel tovább tartott a lányoknak.
Statikus nőkép, tradicionális szerepek    Az évezredek során a nőkről alkotott kép, a nők szerepe viszonylag keveset változott. A tradicionális - és az európai kultúrkörben évezredekig domináns - nőkép szerint a lányokat a feleség, az édesanya és a gazdasszony szerepre kell felkészíteni. Egyenjogúságról a két nem megítélésében és nevelésében csak néhány szerző beszélt.
Radikális emancipáció két elfeledett képviselője    François Poullain de la Barre (1647-1723) francia teológus. A nők védelmében írt első könyvét („A két nem egyenlősége”, „De l’Égalité des deux Sexes”), egy évvel Molière Tudós nők c. vígjátékának bemutatója után, 1673-ban jelentette meg. Senki nem írt még ilyen kendőzetlenül addig arról, hogy a lányok számára nem létezhet tiltott tudomány vagy bármiféle meg nem engedett stúdium, mint ahogyan nem lehetne olyan hivatás sem, amelyet ne gyakorolhatnának nők.
Radikális emancipáció két elfeledett képviselője    Theodor Gottlieb von Hippel (17411796) Veretes jogfilozófiai értekezések szerzőjeként éppoly ismertté vált a felvilágosodás évszázadának végén, mint szatirikus hangvételű társadalomfilozófiai írásai révén. E. T. A. Hoffmann szerint Hippel már a romantika előtt a zaklatott lelkű romantikus művészek életét élte. Jellemző, hogy műveinek túlnyomó többségét név nélkül jelentette meg.
 Műveiben az óvatos visszafogottság párosult a tüzes szenvedéllyel, a pedantéria a jámbor vallásossággal, a puritán erkölcsök képviselete az érzékiséggel.  A házasságról írt művében (Über die Ehe, 1774) szatirikus látleletet nyújt saját kora társadalmi viszonyairól, a nők kiszolgáltatott helyzetéről, a házasság intézményének ellentmondásairól. Az eladósorban levő lányoknak kesernyés humorú tanácsokat ad: 
 „Tudós embert szeretnél férjednek, kedves lányom? Akkor maradj tanulatlan. Ne olvass, de ha már olvastál valamit, akkor tégy úgy, mintha ez meg sem történt volna és hallgass. Ha mindenáron beszélned kell, akkor fecsegj csacska ostobaságokat választottadnak. […] Gazdag embert kívánsz házastársnak? Az a leány, aki egy fiatalemberrel a pénz miatt köti össze az életét, ágyassá alacsonyítja le magát, aki pedig gazdag aggastyánt választ, az a házicselédségre készül. Ha palotád van, akkor is csupán egy szobát laksz, a többi másoké. […] Fényűző, nagyvilági életre vágysz? Akkor talpraesett embert válassz, olyat, akinek nincs pénze, de képes arra, hogy különösebb erőfeszítés nélkül vagyonra tegyen szert. Jobb olyannal frigyre lépni, aki gazdaggá tud válni, mint olyannal, aki már eleve gazdag.” (Hippel: Über die Ehe. [1774], 1982, 75-77.)
   E kor íróinak stiláris eszköztárában jól ismert módszer volt a dolgok fonákjának elérendő célként való bemutatása. (Lásd Campe: Rák-könyvecske.) Hippel a házasság-könyv mellett legfontosabb művét a nők helyzetéről írta. („A nők társadalmi helyzetének megjobbítása”, „Über die bürgerliche Verbesserung der Weiber”, 1892.) Radiális feminista hangot üt meg, és olyan koherens érvrendszert vonultat fel a nők jogainak védelmében, amely egyedülálló volt a 18. század végének Európájában.
  Nevelési programja nagyon egyszerű: a fiúkéval tökéletesen megegyező képzést kíván a lányoknak, olyan oktatást, amely valamennyi hivatás kapuját megnyitja előttük: „Szűnjék meg a végre válaszfal! – írja szenvedélyes hangon – Neveljünk polgárokat az állam számára a nemi különbségek figyelembe vétele nélkül!” (Idézi Sotiropoulos, 2001, 228.) A két nem egyenlő nevelését leginkább a következményektől való félelem akadályozza meg. Hippel szenvedélyes retorikával érvel azért, hogy a férfiak által dominált társadalom leküzdje ezt a szorongató érzést:
 „Félelem! … Feltűnik nektek ez a szó? Fel kellene tűnnie… Ti férfiak, nyissátok ki mihamarább a nevelő és oktató intézetek kapuit a leányok előtt, és ne rettentsen el benneteket, a káros következményektől való aggodalmaskodó félelmetek. Mert fenn kell-e tartanunk a már régen túlhaladott szokásokat és gyakorlatot csak azért, mert megváltoztatásuk nehézségekkel és kellemetlen következményekkel járhat? Vállalkoznánk-e egyáltalán valami nagy tett véghezvitelére ezen a világon, ha állandóan aggályoskodva latolgatnánk az érveket mellette és ellene?” (Idézi: Sotiropoulos, 2001, 236.)
   Hogy ez a félelem valóban ott munkált a 18-19. század fordulójának közgondolkodásában, jól példázza Christoph Meiners (1747-1810) göttingeni történészprofesszor könyve, amely 1800ban jelent meg „A női nem története”. Szerinte az, aki egyenlő jogokat és társadalmi szerepet kíván biztosítani a nőknek, az „vagy nőt csinál a férfiból, vagy teljesen eltéríti a nőket eredendő, a természet által meghatározott mivoltuktól, mivel ugyanolyan jogokkal rendelkeznének, ugyanolyan társadalmi tisztségeket tölthetnének be, ugyanolyan munkát végezhetnének, mint a férfiak. Mi lenne ekkor az emberi társadalomból, mi a családi boldogságból, ha az asszonyok, akik gyereket szülnek, szoptatnak és nevelnek, háztartást vezetnek, tehát ezek az asszonyok elhagynák a családi házat a gyerekekkel és cselédekkel, és a férfiakkal együtt járnának népgyűlésekre, ülnének a törvényszéken vagy éppenséggel együtt harcolnának velük a háborúban?” (Meiners, 1788, 324.)
 Hippel szerint a nevelés, az iskoláztatás az a hatékony eszköz, amellyel a nők társadalmi helyzetén gyökeresen javítani lehet – s ezzel a felvilágosodás toposzát fogalmazza újra.  Egy lényeges ponton felfogásmódja mégis eltér a női egyenjogúság korabeli képviselőinek gondolataitól.  Míg ugyanis a reformerek többsége a nőnevelés célját a művelt édesanyák számának gyarapításában jelölte meg – őket tartván a nemzeti fejlődés legfőbb elősegítőjének –, addig Hippel tökéletes egyenjogúságot követel a nőknek a társadalmi élet minden területén.
    Leánynevelési programjában Hippel egyáltalán nem a háziasszony-szerepre való felkészítésre koncentrál. A gyerekek 12 éves koráig a koedukációt javasolja: „A kisgyermek nemileg még jellegtelen: se nem férfi, se nem nő. Miért kellene a bölcs természetet megelőzve előre sietnünk? Miért kellene a nemeket még azelőtt elkülönítenünk, mielőtt a természet erre jelet adna?” Elérve a 12 éves kort, a két nemhez tartozó gyerekek még két esztendeig együtt maradhatnának, azzal a feltétellel, hogy a lányoknak – figyelembe véve a „természet-adta kötelezettségeket” – mindazt meg kell tanítani, amire a jövőben feleségként és édesanyaként szükségük lehet. Véleménye szerint a nők eredendő tehetsége a nyelvek, a művészetek, a matematika és a természettudományok – különösen az orvostudomány – terén megfelelő képzéssel párosulva szép karriert biztosíthat számukra a tanításban, az orvoslásban és a jogtudományban.
 Ez az egalitariánus nevelési program és a nők társadalmi karrierjére vonatkozó optimista elképzelés teljes mértékben elütött attól a közfelfogástól, amely a 18. század végén és a 19. század első felében uralkodott.  Hippelt e radikális felfogása alapján a következetes női egyenjogúság egyik legkorábbi képviselőjeként tarthatjuk számon.
Fáy András a nők neveléséről   A magyar reformkor ismert írója, politikusa, Fáy András (1786-1864) is foglalkozott a a leánynevelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel. A nők helyzetével és nevelésükkel kapcsolatos nézeteit részletekbe menően fejti ki 1841-ben írt könyvében, amely a „Nőnevelés és nőnevelőintézetek hazánkban” címmel jelent meg.
   A hibás nő nevelés okait Fáy András a gáláns francia stílus terjedésében véli felfedezni. XIV. Lajos korát kárhoztatja, amely a nőt „lehizelgé méltósága’ trónjáról, kiskorúságra kárhoztatá, gyermeki bábot ada királyi pálcza helyett kezébe”. A „miveltségi mázzal megkent csalás”-nak ezt a divatját majmolják a magyar úri körök is leányaik nevelésekor. Ez a félrenevelés több kárt okoz, mintha a leányokat egyáltalán nem részesítenénk tudatos, tervszerű nevelésben. Rousseau-hoz csatlakozik, amikor azt írja, hogy a nő világi hivatása kettős: boldog legyen és boldogítson. Boldog pedig akkor lehet, ha sorsával megelégszik, teljesíti gazdasszonyi és anyai mivoltából fakadó kötelességeit, és nem feledkezik meg „polgári viszonyaiból” adódó kötelmeiről, magyarságáról, anyanyelvéről sem.
  Fáy András szerint a nő „túlműveltsége” éppoly káros, mint teljes műveletlensége. A túlművelt asszony a társaságban gyakran fensőbbséges és mesterkélt, folyton a figyelem középpontjába kerülni, lekezelő gúnnyal bánik kevésbé művelt beszélgetőtársaival. Az ilyen nők harcolnak legnagyobb hévvel a női egyenjogúságért is: „A’ tul-mivelt nők különösen azok, kik erős harczos vitéznéi a’ juris aequalitásnak inter sexum et sexum; azért is apró társalgási nőnemhez illő tartózkodásokon magokat túl teszik; és elkárhoznál, ha ezen egyenlőséget előttök csak legkevésbé is megszorítani kívánod.
 Az igazi művelt nő Fáy András véleménye szerint tehát nem küzd a két nem közötti egyenjogúságért, és nem kíván kilépni a számára rendeltetett családi körből: „… ismeri és becsűli a’ maga viszonyait, és azoknak korlátai között híven megmarad. Érezzük körében, hogy nagyobb sorsban is helyet állna, és otthon lelné magát; de azért kissebb viszonyai közt is megfér, és azokat nemesíti. […] Ritkán, és csak ott szól határozólag, hol adataiban bizonyos; de véleményét mindenkor szerényen ’s úgy adja elő, hogy hajlama lássék, jelesebbektől, ’s jobban értesítettektől okúlni akarni.”  A régi toposz bukkan itt fel újra: annak a művelt nőnek az eszménye, aki tudását inkább véka alá rejtve hallgat, mintsem hogy férje urát vagy más férfit a társaságban csiszolt elméje megnyilvánulásaival zavarba hozza. (
A női karrier-lehetőségek a romantika korában     Társalkodónő, nevelőnő (gouvernante)tanítónő, művésznő. Két példa a zeneművészetből: Clara Schumann (Wieck) és Elise Barbier Christiani (vagy Cristiani)
Clara Schumann (1819-1896)   Zeneszerző és zongoraművész, Beethoven, Schumann és Chopin műveinek elismert interpretátora. „A 19. század legjelentősebb zongoraművésznője.”
Elise Barbier Cristiani (1827-1853)    17 éves korában debütált Párizsban, majd Németország és Ausztria mellett később Oroszországban sőt Szibériában is koncertezett. A sikert azonban hamarosan tragédia követte: Szibériából visszatérve egyik oroszországi koncertkörútja során kolerafertőzést kapott és 26 éves korában meghalt. Emlékét Mendelssohn egyik 1845-ben írt műve őrzi, amelynek címlapján olvasható az ajánlás: „Für Fräulein Lisa Cristiani componirt”.
Antonio Stradivari 1700-ban készített gordonkája, amelyet a szakirodalomban „Cristiani” néven ismernek.

More Related Content

Romantika és nőnevelés

  • 1. A nőkről alkotott kép és a nőnevelés a romantika korában Pukánszky Béla
  • 2. Romantika és nevelés   „A gyermekben test és lélek még mézesheteiket élik, amikor a felhőtlenül boldog lélek önfeledten szökdécsel a vidám test után. Később azonban elválnak ágytólasztaltól, és végleg búcsút mondanak egymásnak.” „A gyermek a legrosszabb napjain is képes akár hússzor is önfeledten örülni valaminek. Ennek az állapotnak az édes, isteni szendergéséből nem riasztja fel semmi, még a legnagyobb csatazaj sem éppúgy, mint ahogyan a bimbó sem feslik ki a külvilág lármájától.”
  • 3. Romantika és nevelés     Knospenzeit: „bimbókor”, azaz kisgyermekkor. „A csírát vető magot, nem a virágzó fát kell a leggondosabban ápolni.” „Az első hibák következményeikben mindig a legvégzetesebbek. A szellemi betegségek minél korábbi keletűek, annál károsabbak. „Az ideális ember egy »antropolit« formájában születik e világra, akinek testrészeiről le kell törni az őket fogva tartó kőgyűrűket, azért, hogy azok maradékától magától is meg tudjon szabadulni.”
  • 4. Jean-Paul és a Levana    E sorok szerzője a német romantika egyik első képviselője. Jean Paul (Jean Paul Friedrich Richter) (17631825): Levana oder Erziehungslehre Ezek a nevelési reformmotívumok a fiúk nevelésére vonatkoznak, a lányokéra nem!
  • 5. A két nem megítélése és nevelése évezredekig nem egyenlő  A lányok nevelése évezredekig más utakon járt, mint a fiúké.  A hiányos és mozaikszerű történeti források arra engednek következtetni, hogy a nőnevelés története a nevelés „árnyoldalának” története.
  • 6. Az iskolához vezető hosszú út    5000 évig tartott, míg a lányok ugyanolyan joggal léphettek be az elemi iskola kapuján, mint a fiúk. A felsőoktatáshoz vezető útjuk 2000 évvel tovább tartott, mint a fiúké. Ha az európai egyetemek születését tekintjük, akkor azt látjuk, hogy ez az út közel 900 évvel tovább tartott a lányoknak.
  • 7. Statikus nőkép, tradicionális szerepek    Az évezredek során a nőkről alkotott kép, a nők szerepe viszonylag keveset változott. A tradicionális - és az európai kultúrkörben évezredekig domináns - nőkép szerint a lányokat a feleség, az édesanya és a gazdasszony szerepre kell felkészíteni. Egyenjogúságról a két nem megítélésében és nevelésében csak néhány szerző beszélt.
  • 8. Radikális emancipáció két elfeledett képviselője    François Poullain de la Barre (1647-1723) francia teológus. A nők védelmében írt első könyvét („A két nem egyenlősége”, „De l’Égalité des deux Sexes”), egy évvel Molière Tudós nők c. vígjátékának bemutatója után, 1673-ban jelentette meg. Senki nem írt még ilyen kendőzetlenül addig arról, hogy a lányok számára nem létezhet tiltott tudomány vagy bármiféle meg nem engedett stúdium, mint ahogyan nem lehetne olyan hivatás sem, amelyet ne gyakorolhatnának nők.
  • 9. Radikális emancipáció két elfeledett képviselője    Theodor Gottlieb von Hippel (17411796) Veretes jogfilozófiai értekezések szerzőjeként éppoly ismertté vált a felvilágosodás évszázadának végén, mint szatirikus hangvételű társadalomfilozófiai írásai révén. E. T. A. Hoffmann szerint Hippel már a romantika előtt a zaklatott lelkű romantikus művészek életét élte. Jellemző, hogy műveinek túlnyomó többségét név nélkül jelentette meg.
  • 10.  Műveiben az óvatos visszafogottság párosult a tüzes szenvedéllyel, a pedantéria a jámbor vallásossággal, a puritán erkölcsök képviselete az érzékiséggel.  A házasságról írt művében (Über die Ehe, 1774) szatirikus látleletet nyújt saját kora társadalmi viszonyairól, a nők kiszolgáltatott helyzetéről, a házasság intézményének ellentmondásairól. Az eladósorban levő lányoknak kesernyés humorú tanácsokat ad: 
  • 11.  „Tudós embert szeretnél férjednek, kedves lányom? Akkor maradj tanulatlan. Ne olvass, de ha már olvastál valamit, akkor tégy úgy, mintha ez meg sem történt volna és hallgass. Ha mindenáron beszélned kell, akkor fecsegj csacska ostobaságokat választottadnak. […] Gazdag embert kívánsz házastársnak? Az a leány, aki egy fiatalemberrel a pénz miatt köti össze az életét, ágyassá alacsonyítja le magát, aki pedig gazdag aggastyánt választ, az a házicselédségre készül. Ha palotád van, akkor is csupán egy szobát laksz, a többi másoké. […] Fényűző, nagyvilági életre vágysz? Akkor talpraesett embert válassz, olyat, akinek nincs pénze, de képes arra, hogy különösebb erőfeszítés nélkül vagyonra tegyen szert. Jobb olyannal frigyre lépni, aki gazdaggá tud válni, mint olyannal, aki már eleve gazdag.” (Hippel: Über die Ehe. [1774], 1982, 75-77.)
  • 12.    E kor íróinak stiláris eszköztárában jól ismert módszer volt a dolgok fonákjának elérendő célként való bemutatása. (Lásd Campe: Rák-könyvecske.) Hippel a házasság-könyv mellett legfontosabb művét a nők helyzetéről írta. („A nők társadalmi helyzetének megjobbítása”, „Über die bürgerliche Verbesserung der Weiber”, 1892.) Radiális feminista hangot üt meg, és olyan koherens érvrendszert vonultat fel a nők jogainak védelmében, amely egyedülálló volt a 18. század végének Európájában.
  • 13.   Nevelési programja nagyon egyszerű: a fiúkéval tökéletesen megegyező képzést kíván a lányoknak, olyan oktatást, amely valamennyi hivatás kapuját megnyitja előttük: „Szűnjék meg a végre válaszfal! – írja szenvedélyes hangon – Neveljünk polgárokat az állam számára a nemi különbségek figyelembe vétele nélkül!” (Idézi Sotiropoulos, 2001, 228.) A két nem egyenlő nevelését leginkább a következményektől való félelem akadályozza meg. Hippel szenvedélyes retorikával érvel azért, hogy a férfiak által dominált társadalom leküzdje ezt a szorongató érzést:
  • 14.  „Félelem! … Feltűnik nektek ez a szó? Fel kellene tűnnie… Ti férfiak, nyissátok ki mihamarább a nevelő és oktató intézetek kapuit a leányok előtt, és ne rettentsen el benneteket, a káros következményektől való aggodalmaskodó félelmetek. Mert fenn kell-e tartanunk a már régen túlhaladott szokásokat és gyakorlatot csak azért, mert megváltoztatásuk nehézségekkel és kellemetlen következményekkel járhat? Vállalkoznánk-e egyáltalán valami nagy tett véghezvitelére ezen a világon, ha állandóan aggályoskodva latolgatnánk az érveket mellette és ellene?” (Idézi: Sotiropoulos, 2001, 236.)
  • 15.    Hogy ez a félelem valóban ott munkált a 18-19. század fordulójának közgondolkodásában, jól példázza Christoph Meiners (1747-1810) göttingeni történészprofesszor könyve, amely 1800ban jelent meg „A női nem története”. Szerinte az, aki egyenlő jogokat és társadalmi szerepet kíván biztosítani a nőknek, az „vagy nőt csinál a férfiból, vagy teljesen eltéríti a nőket eredendő, a természet által meghatározott mivoltuktól, mivel ugyanolyan jogokkal rendelkeznének, ugyanolyan társadalmi tisztségeket tölthetnének be, ugyanolyan munkát végezhetnének, mint a férfiak. Mi lenne ekkor az emberi társadalomból, mi a családi boldogságból, ha az asszonyok, akik gyereket szülnek, szoptatnak és nevelnek, háztartást vezetnek, tehát ezek az asszonyok elhagynák a családi házat a gyerekekkel és cselédekkel, és a férfiakkal együtt járnának népgyűlésekre, ülnének a törvényszéken vagy éppenséggel együtt harcolnának velük a háborúban?” (Meiners, 1788, 324.)
  • 16.  Hippel szerint a nevelés, az iskoláztatás az a hatékony eszköz, amellyel a nők társadalmi helyzetén gyökeresen javítani lehet – s ezzel a felvilágosodás toposzát fogalmazza újra.  Egy lényeges ponton felfogásmódja mégis eltér a női egyenjogúság korabeli képviselőinek gondolataitól.  Míg ugyanis a reformerek többsége a nőnevelés célját a művelt édesanyák számának gyarapításában jelölte meg – őket tartván a nemzeti fejlődés legfőbb elősegítőjének –, addig Hippel tökéletes egyenjogúságot követel a nőknek a társadalmi élet minden területén.
  • 17.     Leánynevelési programjában Hippel egyáltalán nem a háziasszony-szerepre való felkészítésre koncentrál. A gyerekek 12 éves koráig a koedukációt javasolja: „A kisgyermek nemileg még jellegtelen: se nem férfi, se nem nő. Miért kellene a bölcs természetet megelőzve előre sietnünk? Miért kellene a nemeket még azelőtt elkülönítenünk, mielőtt a természet erre jelet adna?” Elérve a 12 éves kort, a két nemhez tartozó gyerekek még két esztendeig együtt maradhatnának, azzal a feltétellel, hogy a lányoknak – figyelembe véve a „természet-adta kötelezettségeket” – mindazt meg kell tanítani, amire a jövőben feleségként és édesanyaként szükségük lehet. Véleménye szerint a nők eredendő tehetsége a nyelvek, a művészetek, a matematika és a természettudományok – különösen az orvostudomány – terén megfelelő képzéssel párosulva szép karriert biztosíthat számukra a tanításban, az orvoslásban és a jogtudományban.
  • 18.  Ez az egalitariánus nevelési program és a nők társadalmi karrierjére vonatkozó optimista elképzelés teljes mértékben elütött attól a közfelfogástól, amely a 18. század végén és a 19. század első felében uralkodott.  Hippelt e radikális felfogása alapján a következetes női egyenjogúság egyik legkorábbi képviselőjeként tarthatjuk számon.
  • 19. Fáy András a nők neveléséről   A magyar reformkor ismert írója, politikusa, Fáy András (1786-1864) is foglalkozott a a leánynevelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel. A nők helyzetével és nevelésükkel kapcsolatos nézeteit részletekbe menően fejti ki 1841-ben írt könyvében, amely a „Nőnevelés és nőnevelőintézetek hazánkban” címmel jelent meg.
  • 20.    A hibás nő nevelés okait Fáy András a gáláns francia stílus terjedésében véli felfedezni. XIV. Lajos korát kárhoztatja, amely a nőt „lehizelgé méltósága’ trónjáról, kiskorúságra kárhoztatá, gyermeki bábot ada királyi pálcza helyett kezébe”. A „miveltségi mázzal megkent csalás”-nak ezt a divatját majmolják a magyar úri körök is leányaik nevelésekor. Ez a félrenevelés több kárt okoz, mintha a leányokat egyáltalán nem részesítenénk tudatos, tervszerű nevelésben. Rousseau-hoz csatlakozik, amikor azt írja, hogy a nő világi hivatása kettős: boldog legyen és boldogítson. Boldog pedig akkor lehet, ha sorsával megelégszik, teljesíti gazdasszonyi és anyai mivoltából fakadó kötelességeit, és nem feledkezik meg „polgári viszonyaiból” adódó kötelmeiről, magyarságáról, anyanyelvéről sem.
  • 21.   Fáy András szerint a nő „túlműveltsége” éppoly káros, mint teljes műveletlensége. A túlművelt asszony a társaságban gyakran fensőbbséges és mesterkélt, folyton a figyelem középpontjába kerülni, lekezelő gúnnyal bánik kevésbé művelt beszélgetőtársaival. Az ilyen nők harcolnak legnagyobb hévvel a női egyenjogúságért is: „A’ tul-mivelt nők különösen azok, kik erős harczos vitéznéi a’ juris aequalitásnak inter sexum et sexum; azért is apró társalgási nőnemhez illő tartózkodásokon magokat túl teszik; és elkárhoznál, ha ezen egyenlőséget előttök csak legkevésbé is megszorítani kívánod.
  • 22.  Az igazi művelt nő Fáy András véleménye szerint tehát nem küzd a két nem közötti egyenjogúságért, és nem kíván kilépni a számára rendeltetett családi körből: „… ismeri és becsűli a’ maga viszonyait, és azoknak korlátai között híven megmarad. Érezzük körében, hogy nagyobb sorsban is helyet állna, és otthon lelné magát; de azért kissebb viszonyai közt is megfér, és azokat nemesíti. […] Ritkán, és csak ott szól határozólag, hol adataiban bizonyos; de véleményét mindenkor szerényen ’s úgy adja elő, hogy hajlama lássék, jelesebbektől, ’s jobban értesítettektől okúlni akarni.”  A régi toposz bukkan itt fel újra: annak a művelt nőnek az eszménye, aki tudását inkább véka alá rejtve hallgat, mintsem hogy férje urát vagy más férfit a társaságban csiszolt elméje megnyilvánulásaival zavarba hozza. (
  • 23. A női karrier-lehetőségek a romantika korában     Társalkodónő, nevelőnő (gouvernante)tanítónő, művésznő. Két példa a zeneművészetből: Clara Schumann (Wieck) és Elise Barbier Christiani (vagy Cristiani)
  • 24. Clara Schumann (1819-1896)   Zeneszerző és zongoraművész, Beethoven, Schumann és Chopin műveinek elismert interpretátora. „A 19. század legjelentősebb zongoraművésznője.”
  • 25. Elise Barbier Cristiani (1827-1853)    17 éves korában debütált Párizsban, majd Németország és Ausztria mellett később Oroszországban sőt Szibériában is koncertezett. A sikert azonban hamarosan tragédia követte: Szibériából visszatérve egyik oroszországi koncertkörútja során kolerafertőzést kapott és 26 éves korában meghalt. Emlékét Mendelssohn egyik 1845-ben írt műve őrzi, amelynek címlapján olvasható az ajánlás: „Für Fräulein Lisa Cristiani componirt”.
  • 26. Antonio Stradivari 1700-ban készített gordonkája, amelyet a szakirodalomban „Cristiani” néven ismernek.