2. Schickard
(1592-1635)
1592-ben született a németországi Herrenbergben.
Tehetségét korán felismerték. 18 évesen felvették a
tübingeni kolostorba, hogy württembergi lelkészként
folytassa életútját 1614-től 1619-ig.
1617-ben felkeresi Kepler.
1619-ben a Tübingeni Egyetem héber
tanszék kiválasztottjai közé kerül.
1623-ban jelenteti meg, a mechanikus
számológépet. Wilhelm Schickard
1635 októberében halt meg, két nappal
fia előtt.
3. Blaise Pascal
(1623-1662)
Blaise Pascal 1623-ban született
Clermont-Ferrand-ban, édesanyját
hároméves korában elveszítette.
Apja adófelügyelő volt, de komoly
érdeklődést tanúsított a tudományok
iránt is. Pascal fontos alkotásokat
hagyott hátra a fizika, a matematika,
a teológia, a filozófia és az irodalom
témakörében is. Hozzájárult a
természettudományok fejlődéséhez
többek között a mechanikus
számológép szerkezetének
kidolgozásával, a valószínűség
matematikai elméletének
kidolgozásával (másokkal közösen),
tanulmányozta a folyadékokat és
tisztázta a vákuum és a nyomás
fogalmait.
4. Leibnitz
Az 1670-es években Gottfried Wilhelm Leibniz (1646 - 1716) német filozófus és
matematikus Pascal gépét továbbfejlesztette. 1672-ben (más forrás szerint 1671-
ben, illetve 1673-ban) készítette el gépét, amivel már szorozni, osztani és gyököt
vonni is lehetett. Ez volt az elsõ olyan számológép, amellyel mind a négy
alapmûveletet el lehetett végezni
A
z
1
6
7
0
-
5. HOLLERITH
Az Egyesült Államok 1880-as népszámlálásán 55 millió ember adatait gyűjtötték
össze. Az adatokat 500 ember összesítette 36 szempont szerint 7 éven keresztül.
Herman Hollerith (1860-1929) német származású amerikai statisztikus ennek láttán
találta ki, hogy a Jacquard deszkalapjaihoz hasonló perforált kártyákat
adatfeldolgozásra is lehet használni. Egy kártyára egy ember adatait lyukasztotta.
Maga a lyukasztás kézi munkával történt. Az adatok feldolgozására olyan rendszert
használt, ahol a lyukkártyák elektromos érintkezők között mentek át. Ahol a kártyán
lyuk volt, az áramkör bezárult. Így a lyukakat meg lehetett számolni.
6. 1. Generáció
Az ágyúlövedékek mozgásának leírása (lőelemképzés) a XX. század elejétől a
számítógépek
fejlődésének mozgatórugójává vált. A kilövéshez szükséges adatokat
táblázatokban adták meg. Ezeknek
a táblázatoknak az elkészítése sok
időt vett igénybe (emberi erőforrással
kb. 30 napot), ráadásul nagyon
monoton, mechanikus – és emiatt
sok hibalehetőséget kínáló – tevékenység
volt.
Az elektroncső feltalálása lehetőséget
adott a mechanikus alkatrészek
elektronikus helyettesítésére, miáltal
nagyságrendekkel növekedett
meg a műveleti sebesség. Egy ballisztikai
táblázat elkészítése legfeljebb
9 órába telt.
7. 1. Generáció
Az ágyúlövedékek mozgásának leírása
(lőelemképzés) a XX. század elejétől a
számítógépek
fejlődésének mozgatórugójává vált. A
kilövéshez szükséges adatokat
táblázatokban adták meg. Ezeknek
a táblázatoknak az elkészítése sok
időt vett igénybe (emberi erőforrással
kb. 30 napot), ráadásul nagyon
monoton, mechanikus – és emiatt
sok hibalehetőséget kínáló – tevékenység
volt.
Az elektroncső feltalálása lehetőséget
adott a mechanikus alkatrészek
elektronikus helyettesítésére, miáltal
nagyságrendekkel növekedett
meg a műveleti sebesség. Egy ballisztikai
táblázat elkészítése legfeljebb
9 órába telt.
Neumann János (1903–1957), magyar származású matematikus, részt vett
az ENIAC fejlesztésében. A megszerzett tapasztalatok alapján fogalmazta meg
az elektronikus digitális számítógépekkel szembeni követelményeket, ami a
számítógépek
fejlesztési irányát hosszú időre meghatározta (lásd még a Neumann-elv
című fejezetet).
Neumann 1946-ban látott hozzá az újabb elektronikus számítógép, az EDVAC
(Electronic Discrate Variable Computer) megvalósításához, ami 1951-re készült
el.
Az EDVAC volt az első belső tárolású (program és adat egy helyen) számítógép.
1951-ben jelent meg az első sorozatban gyártott számítógép, a UNIVAC.
Minden egység működését, beleértve a perifériákat is, közvetlenül a központi
vezérlőegység
kezelte.
Az első generációs gépeket a processzorok nyelvén, gépi kódban programozták.
Ebben az időben jelent meg az első assembly nyelv, ami a későbbi, magasszintű
programnyelvek alapjául szolgált (a fogalmak magyarázatát lásd később, a
Programfejlesztő
eszközök, programnyelvek című fejezetetben).
A Neumann-elvek:
- Teljesen elektronikus számítógép
- Kettes számrendszer alkalmazása
- Aritmetikai egység alkalmazása (univerzális Turing-gép)
- Központi vezérlőegység alkalmazása
- Belső program- és adattárolás
8. 2. Generáció
A tranzisztor feltalálása
(1947) lehetővé tette a
kisebb hely- és
energiaigényű,
hosszabb élettartamú,
megbízhatóbb és
gyorsabb
számítógépek
megjelenését.
9. 2. Generáció
Az 1948-ban feltalált tranzisztort csak 1958-
ban építették be kapcsolóelemként a
rövid élettartamú elektroncső helyett és
ekkor alkalmazták a ferritgyűrűs tárat
memóriaként. lényegesen csökkent az
energia fogyasztás és persze a gép
mérete. Ezek a gépek az 50 000-100
000 művelet/másodperc sebességet
értek el, térfogatuk 1 köbméter alá
csökkent. Az egyre gyorsabb működésű
félvezető elemekkel rohamosan nőtt a
gépek számítási teljesítménye is, a 60-
as években ez már elérte az 1 millió
művelet/másodpercet.
A háttértár szerepét a mágnesszalag, majd
a merev hordozójú mágneslemez veszi
át. Megjelentek a magasabb szintű
programozási nyelvek alapjai, elsőként
a FORTRAN.
10. 3. generáció
A harmadik generációs gépek fõ korszaka a 60-as
évek közepén kezdõdött, és a 70-es évek végéig
tartott. Ezek a gépek már integrált áramkör
felhasználásával készültek, ezért jelentõsen
sikerült a gépek méreteit csökkenteni, amivel
arányosan nõtt a mûködési sebességük, és
négyzetesen csökkent az energiafogyasztásuk. A
gépek tárolási kapacitása és sebessége
megsokszorozódott. Egyre inkább elterjedt a
modulrendszerû felépítés. A gépek
kihasználtságát azzal fokoz-ták, hogy egyidõben
a gépen többen osztozkodtak, azaz a gép
erõforrásait (processzor, memória, nyomtató,
háttértárak stb.) az egymástól független
programok vagy felváltva, vagy egyszerre
használhatták (multiprogramozás). A közös,
bonyolultabb használathoz szükséges
adminisztrációt, és a programok futásának
ütemezését egy speciális szoftverre bízták. Ezt a
szoftvert operációs rendszernek nevezték. Ekkor
alakult ki az Unix operációs rendszer is.
A 3. generációs gépek közül megemlítjük az IBM
360-as sorozatot, és a CDC 6000-t.
11. 3. generáció
INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK
Félvezető-, általában szilíciumlapka, amely nagyszámú (néha milliónyi)
különálló elektronikus alkatrészt sűrít magába.
Az integrált áramkörök kisebbek, könnyebbek és gyorsabbak a korábban
alkalmazott "hagyományos" áramköröknél, kevesebb energiát használnak
fel, olcsóbbak és tartósabbak. Az áramkört rendszerint szennyezőkkel
adalékolt szilíciumból készítik; a szennyezés milyensége dönti el, hogy mire
lesz alkalmas a lapka egy-egy része: tranzisztornak, diódának, ellenállásnak.
Az integrált áramkörökre alapuló mikroelektronika tette lehetővé a bonyolult
elektronikus órák, zsebszámológépek, számítógépek, mobiltelefonok, stb.
kifejlesztését.
Léteznek analóg integrált áramkörök és digitális integrált áramkörök.
12. 4. generáció
Számítógépek nagy tömegben (a
negyedik generáció)
A számítógépek negyedik generációját az
1970-es évektől napjainkig számíthatjuk. A
gépek igen nagy integráltságú
áramkörökből épülnek fel. Nincsenek
alapvető változások a számítógépek
szervezésében. A korábban bevett
megoldásokat tökéletesítik. A negyedik
generáció jellemzője, hogy a
szoftvergyártás óriási méretűvé válik. A
szoftverek árai elérik, egyes esetekben
meg is haladhatják a hardverét. A korszak
fontosabb eseményei 1994-ig.
13. 5. generáció
Ötödik generáció 1991-
től napjainkig
Egyik jellemzőjük, hogy párhuzamos
és asszociatív működésű
mikroprocesszorokat alkalmaznak. A
problémaorientált nyelveket próbálják
tökéletesíteni, erre egy kezdeti
kísérlet a PROLOG programozási
nyelv. A számítógépeket úgy tervezik,
hogy minél több áramköri elemet
szűkítsenek bele egyre kisebb
méretű mikrochipekbe, azonban
ennek hamarosan elérjük a fizikai
határait, ezért új gyártási
módszerekre és működési elvekre
van szükség.
Napjaikban már fejlesztik az optikai
számítógépet, aminek lényege az,
hogy nem elektromos, hanem sokkal
gyorsabb fényimpulzusok hordozzák
az információt.
14. 5. GENERÁCIÓ
Az 5. generációs gépek
fejlesztésének végső célja a
mesterséges intelligencia
létrehozása. Az egyik aktívan
kutatott terület a párhuzamos
feldolgozás, azaz amikor sok
áramkör egyidejűleg
különböző feladatokat old
meg. Folynak kutatások az
optikai számítógépek
kifejlesztésére is. Ezekben
nem eletromos, hanem sokkal
gyorsabb fényimpulzusok
hordanák az információt.