ݺߣ

ݺߣShare a Scribd company logo
Próbarepülés a Webgalambbal

 Tedd meg velünk most a következő 3 lépést,
hogy e-mail marketinged végre szárnyalhasson!




1/7
Gratulálunk!

Te az e-mail marketing, a hazai kisvállalkozások számára elérhető egyik leghatékonyabb
marketing eszköz kipróbálása mellett döntöttél!

A jó döntés azonban még csak az első lépés volt – hogy ebből a döntésből vevők, profit és
forgalom is keletkezzen, ahhoz minél előbb el kell kezdened használni a szoftvert! Ugye te is láttál
már futógépet, amire a tulajdonosa csak a levetett ruháit dobja? Hát nem vétek kihagyni egy
lehetőséget??? Te ne kövesd el ezt a hibát: ne zárd kalitkába, hanem szárnyalj együtt a
Webgalambbal!

Mindössze 1 órát kell rászánnod az első szárnypróbálgatásokra – 2-3 óra alatt pedig már
egész komoly feladatokat is teljesíthetsz (megírsz néhány rövid hírlevelet)



Minden új dologhoz hozzá kell szokni, mindenbe bele kell tanulni – de nem mindegy, hogy ez
mennyi időt, fáradságot igényel. Segítünk, hogy ez neked gyors és egyszerű is legyen.
Kiválasztottuk azt a 3 alapvető funkciót, aminek segítségével a hatékonyan és a lehető
leggyorsabban érhetsz el mérhető eredményeket – az induláshoz ennyi pont elég lesz.

Kövesd lépésről-lépésre az itt leírtakat és legkésőbb 1 óra múlva a már be is indíthatod alapjáratú
online marketing-gépezeted!

A következő 3 létfontosságú funkciót fogjuk most együtt beüzemelni:

   1.) Feliratkozási lehetőséget hozunk létre a weboldaladon, hogy érdeklődő olvasókat, és
       tőlük értékes adatokat gyűjthess az értékesítéshez,

   2.) Új leveleket hozunk létre és csoportosítjuk a feliratkozókat, hogy személyre szabottan
       tudj kommunikálni, így minden egyes hírleveled többszörösen is ki tudod majd használni

   3.) Időzítjük a levelek kiküldését, tehát te csak egyszer dolgozol előre, a Webgalamb pedig
       nélküled is folyamatosan elvégzi a feladatokat



Sosem hagyunk magadra



A Webgalambban nem lehet „elveszni”: Bármelyik menüpontban is jársz éppen, ahhoz saját súgó
és videó segítség tartozik, ezek eléréséhez csak az adott oldalon a jobb felső részen lévő súgó
ikonra kell kattintanod és máris biztonságban vagy. Csak kattints erre a jelre:

és máris megnyílik az adott menüponthoz tartozó súgó, ahol egy, az aktuális funkcióhoz
kapcsolódó videót is megnézhetsz.

Akkor vágjunk is bele!




   2/7
1. lépés: feliratkozási lehetőség létrehozása a te weboldaladon
„Muszáj nekem egyáltalán feliratkozókat gyűjtenem?”

Az első és legfontosabb lépés, hogy elkezdj feliratkozókat, olvasókat gyűjteni, azaz elkezdd építeni
a címlistádat (saját adatbázisod). Ha ebben a percben még nincsenek is megírva a hírleveleid,
amiket kiküldhetnél olvasóidnak, vagy még nincs olyan kiforrott marketing terved, ami alapján
azonnal el tudsz kezdeni kommunikálni az érdeklődőkkel, akkor is helyezz el weboldaladon
feliratkozási lehetőséget a honlapod látogatói számára! Egy vállalkozás számára ez a címlista
hatalmas szellemi és pénzügyi érték, tehát minden egyes olyan nappal, amíg nem adsz
lehetőséget látogatóidnak a regisztrálásra, későbbi vásárlóidat veszítheted el.

Ahhoz, hogy feliratkozókat gyűjthess, először a Webgalamb szoftverben létre kell hoznod egy
csoportot, majd a saját weboldaladon el kell helyezned egy kódot, így a szoftver a honlapodon
feliratkozók adatait el tudja menteni.

Lépj be Webgalambba:

- írd be az url-jét, azaz a saját Webgalambod webcímét,

- majd lépj be jelszavaddal,

- végül a felső menüpontok közül válaszd ki a csoportok menüpontot.

A most megnyíló aloldalon tudsz létrehozni egy új feliratkozói csoportot, és ugyanitt tudod majd a
későbbiekben a már meglévő feliratkozó csoportokat szerkeszteni.

Minden csoport saját beállításokkal, adatokkal, olvasókkal, levelekkel, feladó megjelenítéssel
működtethető. Ez lehetővé teszi, hogy egyidejűleg akár több, teljesen más témakörrel foglalkozó,
eltérő felépítésű honlaphoz is használható legyen a szoftver. Te gyakorlatilag minden egyes új
csoport létrehozásával egy új Webgalambot kezdesz használni.

Most kattints az Új csoport létrehozása feliratra.




A megnyíló oldalon tudod beállítani a csoport adatait, ezeket az adatokat szükség esetén később
itt módosíthatod is. Négy részre vannak osztva a megadható adatok.




   3/7
A súgóban részletes leírást találsz minden egyes mező funkciójáról, de ha most még csak a
feliratkozások mielőbbi elindítását szeretnéd elérni, akkor ehhez elegendő a következő alap
beállításokat megadnod:

Csoport neve: ezt csak te látod, a csoport azonosítására szolgál – tehát ez soha nem fog a
leveleidben az olvasók számára megjelenni.

         Tipp: Hogyan nevezzünk el egy csoportot?

         Ez a csoport elnevezés csak belső használatra szolgál, csak te, a szoftver kezelője fogja ezeket
         használni - azaz olyan neveket válassz, amik neked informatívak, amiből tudni fogod, milyen közös
         jellemzők alapján kerültek be a feliratkozók a csoportba (Pl: feliratkozók, bónuszos feliratkozók,
         érdeklődők, első vásárlók, törzsvásárlók, egy bizonyos kampány során vásárlók, rosszul fizetők,
         stb.)

A levélben a feladó neve: az olvasóid ezt a nevet fogják feladóként látni, azaz te így jelensz meg
küldőként előttük

A levélben a feladó e-mail címe: olvasóid erről az e-mail címről fogják a leveleket megkapni,
azaz a tőled kapott levelekben ezt a látják a küldő címeként.

Feliratkozás után: itt adj meg egy webcímet, ami a feliratkozónak a sikeres feliratkozást követően
megnyílik. Ez az úgynevezett köszönő oldal – nem szabad kihagyni, mert az internet használók
ehhez nem csak hozzá vannak már szokva, de ezzel vissza is igazoljuk feléjük a sikeres
regisztrációt.

Pl: http://webgalamb.hu/feliratkozott.php egy nagyon egyszerű változat, amihez hasonlót bárki
használhat.

Lehetőséged van akár helyben is megszerkeszteni ezt az oldalt. Ha a Webgalambban szerkeszted
meg akkor ráadásul a köszönő oldalon is nevén nevezheted a feliratkozót. Nézd meg a súgóban
mennyire egyszerű ez.

Miután ezeket megadtad kattints az oldal alján az ADATOK MENTÉSE gombra.

Ezzel létrehoztad első saját feliratkozó csoportod!

Ezt követően már csak annyit kell tenned, hogy az oldalsó menüsoron a Html kód generálás
menüpontra kattintasz és a szoftver automatikusan, használtra készen megadja neked azt a kódot,
amit te (vagy webmestered) beilleszthet weboldaladba. Ezt a beillesztett kódot bárhol
elhelyezheted oldaladon, ezáltal ott megjelenik a feliratkozási lehetőség.

Ugyanitt meg is szerkeszthetsz egy feliratkozó oldalt amit azonnal használatba vehetsz, például
beteheted a webcímét a kampányodba, reklámodba.



                            2. lépés: e-mail levelek létrehozása
Az egyik legnagyobb előnye a hírlevél szoftvernek, hogy a kiküldendő leveleket előre meg lehet
írni és tárolni, ezeket aztán az olvasók az általad meghatározott sorrendben kapják meg – ez csak



   4/7
egy beállítás kérdése. Így bármikor iratkozik fel olvasód te biztos lehetsz benne, hogy a szoftvered
automatikusan küldi neki híreid, ajánlataid.

A levelek létrehozásához válaszd ki azt a csoportot, amit korábban létrehoztál (ha már több
csoportod is van, akkor az egyiket – mindig azt a csoportot nyisd meg, amelyikben szerkeszteni
akarsz) majd a bal oldali menüsoron válaszd ki a Levelek létrehozása menüpontot.

A szerkesztő felületen pontosan úgy tudod összeállítani a leveled, mintha egy egyszerű
szövegszerkesztőben dolgoznál. Az itt található funkciók hasonlóak például az Office-éira, itt is
tudsz táblázatokat, linkeket, képeket illeszteni a leveleibe.

Elsőként mindenképpen készítsd el az úgynevezett „köszönő levelet”, amit a feliratkozáskor
kap az olvasó, akár a mi korábbi levelünket is használhatod (csak másold le és igazítsd
cégedhez). Ezt mentsd el, majd lépj vissza a Csoport beállításai menüpontba és itt az oldal
közepén látható Levél küldése feliratkozáskor vagy megerősítés után szöveg melletti legördülő
mezőben megjelennek az eddig megírt leveleid (ha már több is elkészült). Ezek közül válasszad ki
azt, amelyik az adott csoport számára a megfelelő (köszönő) levél.

Ezzel a technikával készítheted el az összes levelet, amit automatikusan szeretnél majd küldeni
olvasóidnak – innen már csak egyetlen lépés van hátra, hogy elindíthasd e-mail marketing
sorozatod!



                          3. lépés: levelek időzítése, küldése
Most talán azt gondolod, hogy ha már egyszer megírsz egy levelet, azt azonnal ki is akarod
küldeni az összes olvasódnak – meg is teheted. De tegyük fel, hogy múlik az idő és már elkészült
egy 10 levélből álló sorozatod és azt akarod, hogy ezeket a leveleket heti rendszerességgel, azaz
késleltetve kapják meg az olvasóid.

A levél sorozat késleltetett küldését „követő levélnek” hívjuk - minden egyes levelet az adott olvasó
feliratkozási időpontjához viszonyítva, azt követően, késleltetve küldünk ki. Azaz bármikor iratkozik
fel valaki a hírleveledre, ugyanabban az élményben lesz része: lehet az télen vagy nyáron, biztos
lehetsz benne, hogy mindenki ugyanabban a sorrendben és időbeli távolságban kapja meg a
leveleket tőled.

Ilyenkor egyszerűen beállítod az első levelet például 7 napos, a másodikat 14 napos, majd 21
napos követésre - és így tovább.

A követőlevelek beállításához csak annyit kell tenned, hogy (ahogy a korábbiakban ismertettük)
kiválasztod a csoportot, amit az első pontban létrehoztál (a későbbiekben, ha már több csoportod
van, azt, amelyiknek éppen levelet akarsz küldeni). Most a baloldalon látható menüsoron kattints a
Levél küldése pontra. Itt három alternatíva közül kell választanod, aszerint, hogy hogyan akarod a
levele(ke)t küldeni:

- azonnal,
- vagy követő levélként.
- konkrét időponthoz/dátumhoz beállítva,



   5/7
Nézzük lépésenként:

- először jobbra fent válaszd ki azt a levelet, amit be akarsz állítani követő levélként,

- majd alatta jelöld be a „követő levél” üzemmódot

- és egyszerűen számokkal írd be a mondatban lévő üres mezőbe, hogy hány napos késleltetést
szeretnél

- végül kattints az ezek alatt található Levelek küldése gombra.

Ezt a beállítást sorban végezd el mindegyik leveleddel, és már be is állítottad automatizált levél-
sorozatod: kész az időgép!

Módosítás is lehetséges, hiszen bármikor felülbírálhatod korábbi terveid: a bal oldali menüsoron a
Követő levelek nevű menüpontban megtalálod az összes ilyen módon időzített leveled. Itt
bármikor módosíthatod a küldési napot, törölheted a levelet a követő levelek közül – ilyenkor a
levél megmarad, csak az időzítését törlöd!

Egyúttal ebben a listában azt is azonnal láthatod, hogy leveleid hányszor kerültek eddig kiküldésre.



                                  … és készen is vagyunk!
Mindössze ennyi volt, három lépés, és a Webgalamb máris repülésre kész, hogy pénzt termeljen
neked!



Most talán úgy érzed, ennyi új lehetőséggel már elégedett is vagy, de kérlek, ne érd be ennyivel!

A Webgalambban még rengeteg további, hatékony funkciója is a rendelkezésedre áll!

Többek között:

- Egy kampány előtt letesztelheted milyen tárgymezőre, képre, szövegre harapna jobban a
piacod a „Versenyeztetés” funkció segítségével (a szakemberek AB tesztelésnek hívják). Ilyenkor




   6/7
a feliratkozóid egy kisebb csoportján kipróbálhatod, két levél-variáció közül melyik a hatékonyabb –
és a teljes csoportnak már csak a „győztes” változatot küldi ki a Webgalamb.

- A „Statisztika” funkció révén nincs többé vakrepülés: a profi marketing a méréseken, az
eredmények összehasonlításán múlik. Ami mérhető az email marketingben, azt a Webgalamb méri
– Neked csak le kell olvasnod és értelmezned a kapott eredményeket

- Az „Akció linkek” segítségével a levélben szereplő linkekhez funkciókat, időzítést is meg lehet
adni. Így nem csak pontosan mérhetőek a kattintások, de további finomhangolások is
lehetségesek. Beállítható például, hogy mi nyíljon meg az időzített kampány lejárta után; a
kattintás függvényében automatikusan le- vagy felíratja a szoftver az olvasót másik csoport(ok)ba;
az átkattintó olvasóknak időzített, követő vagy azonnali leveleket küldhet. Sőt, az átkattintások
alapján akár automatikusan módosítani is tudja a szoftver a kattintó olvasó adatait!

Nézd végig ezeket, ismerkedj meg a Webgalamb titkaival – az erre fordított idő kamatostul meg
fog térülni, hiszen minden kis trükk újabb vevőket hozhat neked.

A még ismeretlen funkciók kipróbálásakor (függetlenül attól, hogy éppen melyik menüpontban
vagy) először mindig kattints rá a jobb felső sarkában található kérdőjel ikonra
itt mindig megtalálod az ahhoz az oldalhoz kapcsolódó súgó és videó segítséget.




Ha bármilyen kérdésed, problémád van, mi mindig örömmel válaszolunk és segítünk!

Hívj minket munkanapokon 8 - 16 óráig a 0696 519 833-as telefonszámon,

vagy kérdezz tőlünk a kapcsolat@webgalamb.hu e-mail címünkön!



Ne feledd: a Webgalamb profi marketing-eszköz – az egyetlen hiba, amit az alkalmazásakor
elkövethetsz az, ha nem használod ki az összes benne rejlő lehetőséget!



         Számtalan feliratkozót, rengeteg hírlevél-olvasót és még több
                           megrendelőt kíván neked


A Webgalamb csapata




   7/7

More Related Content

Webgalamb kézikönyv

  • 1. Próbarepülés a Webgalambbal Tedd meg velünk most a következő 3 lépést, hogy e-mail marketinged végre szárnyalhasson! 1/7
  • 2. Gratulálunk! Te az e-mail marketing, a hazai kisvállalkozások számára elérhető egyik leghatékonyabb marketing eszköz kipróbálása mellett döntöttél! A jó döntés azonban még csak az első lépés volt – hogy ebből a döntésből vevők, profit és forgalom is keletkezzen, ahhoz minél előbb el kell kezdened használni a szoftvert! Ugye te is láttál már futógépet, amire a tulajdonosa csak a levetett ruháit dobja? Hát nem vétek kihagyni egy lehetőséget??? Te ne kövesd el ezt a hibát: ne zárd kalitkába, hanem szárnyalj együtt a Webgalambbal! Mindössze 1 órát kell rászánnod az első szárnypróbálgatásokra – 2-3 óra alatt pedig már egész komoly feladatokat is teljesíthetsz (megírsz néhány rövid hírlevelet) Minden új dologhoz hozzá kell szokni, mindenbe bele kell tanulni – de nem mindegy, hogy ez mennyi időt, fáradságot igényel. Segítünk, hogy ez neked gyors és egyszerű is legyen. Kiválasztottuk azt a 3 alapvető funkciót, aminek segítségével a hatékonyan és a lehető leggyorsabban érhetsz el mérhető eredményeket – az induláshoz ennyi pont elég lesz. Kövesd lépésről-lépésre az itt leírtakat és legkésőbb 1 óra múlva a már be is indíthatod alapjáratú online marketing-gépezeted! A következő 3 létfontosságú funkciót fogjuk most együtt beüzemelni: 1.) Feliratkozási lehetőséget hozunk létre a weboldaladon, hogy érdeklődő olvasókat, és tőlük értékes adatokat gyűjthess az értékesítéshez, 2.) Új leveleket hozunk létre és csoportosítjuk a feliratkozókat, hogy személyre szabottan tudj kommunikálni, így minden egyes hírleveled többszörösen is ki tudod majd használni 3.) Időzítjük a levelek kiküldését, tehát te csak egyszer dolgozol előre, a Webgalamb pedig nélküled is folyamatosan elvégzi a feladatokat Sosem hagyunk magadra A Webgalambban nem lehet „elveszni”: Bármelyik menüpontban is jársz éppen, ahhoz saját súgó és videó segítség tartozik, ezek eléréséhez csak az adott oldalon a jobb felső részen lévő súgó ikonra kell kattintanod és máris biztonságban vagy. Csak kattints erre a jelre: és máris megnyílik az adott menüponthoz tartozó súgó, ahol egy, az aktuális funkcióhoz kapcsolódó videót is megnézhetsz. Akkor vágjunk is bele! 2/7
  • 3. 1. lépés: feliratkozási lehetőség létrehozása a te weboldaladon „Muszáj nekem egyáltalán feliratkozókat gyűjtenem?” Az első és legfontosabb lépés, hogy elkezdj feliratkozókat, olvasókat gyűjteni, azaz elkezdd építeni a címlistádat (saját adatbázisod). Ha ebben a percben még nincsenek is megírva a hírleveleid, amiket kiküldhetnél olvasóidnak, vagy még nincs olyan kiforrott marketing terved, ami alapján azonnal el tudsz kezdeni kommunikálni az érdeklődőkkel, akkor is helyezz el weboldaladon feliratkozási lehetőséget a honlapod látogatói számára! Egy vállalkozás számára ez a címlista hatalmas szellemi és pénzügyi érték, tehát minden egyes olyan nappal, amíg nem adsz lehetőséget látogatóidnak a regisztrálásra, későbbi vásárlóidat veszítheted el. Ahhoz, hogy feliratkozókat gyűjthess, először a Webgalamb szoftverben létre kell hoznod egy csoportot, majd a saját weboldaladon el kell helyezned egy kódot, így a szoftver a honlapodon feliratkozók adatait el tudja menteni. Lépj be Webgalambba: - írd be az url-jét, azaz a saját Webgalambod webcímét, - majd lépj be jelszavaddal, - végül a felső menüpontok közül válaszd ki a csoportok menüpontot. A most megnyíló aloldalon tudsz létrehozni egy új feliratkozói csoportot, és ugyanitt tudod majd a későbbiekben a már meglévő feliratkozó csoportokat szerkeszteni. Minden csoport saját beállításokkal, adatokkal, olvasókkal, levelekkel, feladó megjelenítéssel működtethető. Ez lehetővé teszi, hogy egyidejűleg akár több, teljesen más témakörrel foglalkozó, eltérő felépítésű honlaphoz is használható legyen a szoftver. Te gyakorlatilag minden egyes új csoport létrehozásával egy új Webgalambot kezdesz használni. Most kattints az Új csoport létrehozása feliratra. A megnyíló oldalon tudod beállítani a csoport adatait, ezeket az adatokat szükség esetén később itt módosíthatod is. Négy részre vannak osztva a megadható adatok. 3/7
  • 4. A súgóban részletes leírást találsz minden egyes mező funkciójáról, de ha most még csak a feliratkozások mielőbbi elindítását szeretnéd elérni, akkor ehhez elegendő a következő alap beállításokat megadnod: Csoport neve: ezt csak te látod, a csoport azonosítására szolgál – tehát ez soha nem fog a leveleidben az olvasók számára megjelenni. Tipp: Hogyan nevezzünk el egy csoportot? Ez a csoport elnevezés csak belső használatra szolgál, csak te, a szoftver kezelője fogja ezeket használni - azaz olyan neveket válassz, amik neked informatívak, amiből tudni fogod, milyen közös jellemzők alapján kerültek be a feliratkozók a csoportba (Pl: feliratkozók, bónuszos feliratkozók, érdeklődők, első vásárlók, törzsvásárlók, egy bizonyos kampány során vásárlók, rosszul fizetők, stb.) A levélben a feladó neve: az olvasóid ezt a nevet fogják feladóként látni, azaz te így jelensz meg küldőként előttük A levélben a feladó e-mail címe: olvasóid erről az e-mail címről fogják a leveleket megkapni, azaz a tőled kapott levelekben ezt a látják a küldő címeként. Feliratkozás után: itt adj meg egy webcímet, ami a feliratkozónak a sikeres feliratkozást követően megnyílik. Ez az úgynevezett köszönő oldal – nem szabad kihagyni, mert az internet használók ehhez nem csak hozzá vannak már szokva, de ezzel vissza is igazoljuk feléjük a sikeres regisztrációt. Pl: http://webgalamb.hu/feliratkozott.php egy nagyon egyszerű változat, amihez hasonlót bárki használhat. Lehetőséged van akár helyben is megszerkeszteni ezt az oldalt. Ha a Webgalambban szerkeszted meg akkor ráadásul a köszönő oldalon is nevén nevezheted a feliratkozót. Nézd meg a súgóban mennyire egyszerű ez. Miután ezeket megadtad kattints az oldal alján az ADATOK MENTÉSE gombra. Ezzel létrehoztad első saját feliratkozó csoportod! Ezt követően már csak annyit kell tenned, hogy az oldalsó menüsoron a Html kód generálás menüpontra kattintasz és a szoftver automatikusan, használtra készen megadja neked azt a kódot, amit te (vagy webmestered) beilleszthet weboldaladba. Ezt a beillesztett kódot bárhol elhelyezheted oldaladon, ezáltal ott megjelenik a feliratkozási lehetőség. Ugyanitt meg is szerkeszthetsz egy feliratkozó oldalt amit azonnal használatba vehetsz, például beteheted a webcímét a kampányodba, reklámodba. 2. lépés: e-mail levelek létrehozása Az egyik legnagyobb előnye a hírlevél szoftvernek, hogy a kiküldendő leveleket előre meg lehet írni és tárolni, ezeket aztán az olvasók az általad meghatározott sorrendben kapják meg – ez csak 4/7
  • 5. egy beállítás kérdése. Így bármikor iratkozik fel olvasód te biztos lehetsz benne, hogy a szoftvered automatikusan küldi neki híreid, ajánlataid. A levelek létrehozásához válaszd ki azt a csoportot, amit korábban létrehoztál (ha már több csoportod is van, akkor az egyiket – mindig azt a csoportot nyisd meg, amelyikben szerkeszteni akarsz) majd a bal oldali menüsoron válaszd ki a Levelek létrehozása menüpontot. A szerkesztő felületen pontosan úgy tudod összeállítani a leveled, mintha egy egyszerű szövegszerkesztőben dolgoznál. Az itt található funkciók hasonlóak például az Office-éira, itt is tudsz táblázatokat, linkeket, képeket illeszteni a leveleibe. Elsőként mindenképpen készítsd el az úgynevezett „köszönő levelet”, amit a feliratkozáskor kap az olvasó, akár a mi korábbi levelünket is használhatod (csak másold le és igazítsd cégedhez). Ezt mentsd el, majd lépj vissza a Csoport beállításai menüpontba és itt az oldal közepén látható Levél küldése feliratkozáskor vagy megerősítés után szöveg melletti legördülő mezőben megjelennek az eddig megírt leveleid (ha már több is elkészült). Ezek közül válasszad ki azt, amelyik az adott csoport számára a megfelelő (köszönő) levél. Ezzel a technikával készítheted el az összes levelet, amit automatikusan szeretnél majd küldeni olvasóidnak – innen már csak egyetlen lépés van hátra, hogy elindíthasd e-mail marketing sorozatod! 3. lépés: levelek időzítése, küldése Most talán azt gondolod, hogy ha már egyszer megírsz egy levelet, azt azonnal ki is akarod küldeni az összes olvasódnak – meg is teheted. De tegyük fel, hogy múlik az idő és már elkészült egy 10 levélből álló sorozatod és azt akarod, hogy ezeket a leveleket heti rendszerességgel, azaz késleltetve kapják meg az olvasóid. A levél sorozat késleltetett küldését „követő levélnek” hívjuk - minden egyes levelet az adott olvasó feliratkozási időpontjához viszonyítva, azt követően, késleltetve küldünk ki. Azaz bármikor iratkozik fel valaki a hírleveledre, ugyanabban az élményben lesz része: lehet az télen vagy nyáron, biztos lehetsz benne, hogy mindenki ugyanabban a sorrendben és időbeli távolságban kapja meg a leveleket tőled. Ilyenkor egyszerűen beállítod az első levelet például 7 napos, a másodikat 14 napos, majd 21 napos követésre - és így tovább. A követőlevelek beállításához csak annyit kell tenned, hogy (ahogy a korábbiakban ismertettük) kiválasztod a csoportot, amit az első pontban létrehoztál (a későbbiekben, ha már több csoportod van, azt, amelyiknek éppen levelet akarsz küldeni). Most a baloldalon látható menüsoron kattints a Levél küldése pontra. Itt három alternatíva közül kell választanod, aszerint, hogy hogyan akarod a levele(ke)t küldeni: - azonnal, - vagy követő levélként. - konkrét időponthoz/dátumhoz beállítva, 5/7
  • 6. Nézzük lépésenként: - először jobbra fent válaszd ki azt a levelet, amit be akarsz állítani követő levélként, - majd alatta jelöld be a „követő levél” üzemmódot - és egyszerűen számokkal írd be a mondatban lévő üres mezőbe, hogy hány napos késleltetést szeretnél - végül kattints az ezek alatt található Levelek küldése gombra. Ezt a beállítást sorban végezd el mindegyik leveleddel, és már be is állítottad automatizált levél- sorozatod: kész az időgép! Módosítás is lehetséges, hiszen bármikor felülbírálhatod korábbi terveid: a bal oldali menüsoron a Követő levelek nevű menüpontban megtalálod az összes ilyen módon időzített leveled. Itt bármikor módosíthatod a küldési napot, törölheted a levelet a követő levelek közül – ilyenkor a levél megmarad, csak az időzítését törlöd! Egyúttal ebben a listában azt is azonnal láthatod, hogy leveleid hányszor kerültek eddig kiküldésre. … és készen is vagyunk! Mindössze ennyi volt, három lépés, és a Webgalamb máris repülésre kész, hogy pénzt termeljen neked! Most talán úgy érzed, ennyi új lehetőséggel már elégedett is vagy, de kérlek, ne érd be ennyivel! A Webgalambban még rengeteg további, hatékony funkciója is a rendelkezésedre áll! Többek között: - Egy kampány előtt letesztelheted milyen tárgymezőre, képre, szövegre harapna jobban a piacod a „Versenyeztetés” funkció segítségével (a szakemberek AB tesztelésnek hívják). Ilyenkor 6/7
  • 7. a feliratkozóid egy kisebb csoportján kipróbálhatod, két levél-variáció közül melyik a hatékonyabb – és a teljes csoportnak már csak a „győztes” változatot küldi ki a Webgalamb. - A „Statisztika” funkció révén nincs többé vakrepülés: a profi marketing a méréseken, az eredmények összehasonlításán múlik. Ami mérhető az email marketingben, azt a Webgalamb méri – Neked csak le kell olvasnod és értelmezned a kapott eredményeket - Az „Akció linkek” segítségével a levélben szereplő linkekhez funkciókat, időzítést is meg lehet adni. Így nem csak pontosan mérhetőek a kattintások, de további finomhangolások is lehetségesek. Beállítható például, hogy mi nyíljon meg az időzített kampány lejárta után; a kattintás függvényében automatikusan le- vagy felíratja a szoftver az olvasót másik csoport(ok)ba; az átkattintó olvasóknak időzített, követő vagy azonnali leveleket küldhet. Sőt, az átkattintások alapján akár automatikusan módosítani is tudja a szoftver a kattintó olvasó adatait! Nézd végig ezeket, ismerkedj meg a Webgalamb titkaival – az erre fordított idő kamatostul meg fog térülni, hiszen minden kis trükk újabb vevőket hozhat neked. A még ismeretlen funkciók kipróbálásakor (függetlenül attól, hogy éppen melyik menüpontban vagy) először mindig kattints rá a jobb felső sarkában található kérdőjel ikonra itt mindig megtalálod az ahhoz az oldalhoz kapcsolódó súgó és videó segítséget. Ha bármilyen kérdésed, problémád van, mi mindig örömmel válaszolunk és segítünk! Hívj minket munkanapokon 8 - 16 óráig a 0696 519 833-as telefonszámon, vagy kérdezz tőlünk a kapcsolat@webgalamb.hu e-mail címünkön! Ne feledd: a Webgalamb profi marketing-eszköz – az egyetlen hiba, amit az alkalmazásakor elkövethetsz az, ha nem használod ki az összes benne rejlő lehetőséget! Számtalan feliratkozót, rengeteg hírlevél-olvasót és még több megrendelőt kíván neked A Webgalamb csapata 7/7