ݺߣ

ݺߣShare a Scribd company logo

Szkeptikus filozófiáról - szkeptikusoknak

•Download as PPTX, PDF•
•
S
szkbl

Máté András előadása a Szkeptikus Klubban 2014. március 18-án.

1 of 15
Download to read offline
Máté András mate.andras53@gmail.com Szkeptikus Klub, 2014. március 18
Ki az a szkeptikus? Rosszindulatú kötözködő, akinek semmi bizonyíték nem elég. Az, akit meg kell cáfolni, hogy azt gondolhassuk, tudunk valamit. Az, aki mindenféle agyafúrt szcenáriókat gondol ki, hogy megkérdőjelezze, ami nyilvánvaló. Az, aki nem dogmatikus.
Már a régi görögöknél megtaláljuk … az indirekt bizonyítást. Meg az első szkeptikus szcenáriókat: Zénón aporiáit. Meg a dialektikát. Meg az aritmetika és a geometria axiomatikus felépítését. Axiómák (+ posztulátumok, definíciók) azok az állítások, amelyeket bizonyítás nélkül elfogadunk, minden mást ezekből vezetünk le. Az axiómák kétségbevonhatatlan igazságok. Ez Arisztotelész értelmezése. Ez a dogmatikus értelmezés.
Más lehetséges értelmezés (Szabó Árpád, főleg Platón alapján): Az egész axiomatikus módszer a dialektikából ered. A dialektika: a vitatkozva-kifejtés, vitatkozva-kutatás módszere. Vizsgálódásunk kezdetén nem valamilyen fundamentális igazság áll, hanem egy probléma, egy kérdés. Pl.: Mi az erény? Halhatatlan-e a lélek? A vitapartnerek kezdetben nem értenek egyet. Aztán keresnek olyan kezdőpontokat, amikben már meg tudnak egyezni. Ezek között vannak a definíciók, axiómák, posztulátumok. Aztán elkezdenek ezekből következtetni. Aztán sokszor megtörténik, hogy a megegyezésből ellentmondás következik. Vagy más képtelenség. Akkor pedig el kell vetni, más megállapodást kell keresni. Akkor tehát az axiómák, posztulátumok, (kiinduló) definíciók nem is nyilvánvalók? Dehogynem, legalábbis annak látszanak. Csak ez kevés. Itt a jelentősége a zénóni szkeptikus (?) szcenárióknak. Történeti érvek amellett, hogy ez a helyes értelmezése az axiomatikus matematika keletkezésének.
Arisztotelész, Második Analitika a bizonyító tudományról: Ahhoz, hogy bizonyításon alapuló tudás lehetséges legyen, kell lenniük olyan első alapelveknek (arkhai, princípiumok), amelyeket már nem bizonyítunk. Minden tudáshoz vezető következtetésnek, azaz bizonyításnak olyan premisszákból kell kiindulnia, amelyek: 1. igazak, 2. elsődlegesek a konklúzióhoz képest, 3. jobban ismertek, mint a konklúzió, 4. (együttesen) okai a konklúziónak. Kiváltképpen érvényesek ezek az első alapelvekre, amelyek az összes bizonyítás végső premisszái. A tudomány tételei, levezetett állításai az alapelvek igazságától és a logika erejétől kölcsönzik a saját hitelüket.
Ez a dogmatikus tudományfelfogás alapvetése (még akkor is, ha Arisztotelész kritériumait lényegesen gyengítjük). Akhillész-sarka: honnan vannak ilyen alapelveink, honnan tudhatjuk bármely kijelentésről, hogy ilyen? Arisztotelész válaszai: értelem, indukció. Példa: az ellentmondástalanság elve. Szkeptikus alternatíva: Az első alapelveket alapjában véve következményeik miatt fogadjuk el. Mindenekelőtt azért, mert még nem cáfolódtak meg. Aztán azért, mert levezethetőek belőlük azok az állítások, amelyeket jó okkal elfogadunk (modern, empirikus tudomány esetén: a megfigyelési állítások). De soha nem leszünk védve az ellen, hogy egyszer megcáfolódjanak.
Platón, Phaidón. Szókratész – miután a közösen elfogadott feltevésekből levezette, hogy a lélek nem halhat meg és nem pusztulhat el – felteszi a kérdést, hogy maradt- e még valakiben kétely. „– Bizony én magam sem tudom, mi is lenne az az elmondottakból, amiben még valamiképpen kételkedni lehetne – szólalt meg Szimmiász. – Azonban olyan nagyok a dolgok, amikről érveink szóltak, és az emberi erőt olyan csekélyre becsülöm, hogy kénytelen vagyok egy kis kételyt még megtartani magamban azzal kapcsolatban, amiről beszéltünk. – Jól beszélsz, Szimmiász – mondta erre Szókratész –, de nem is csak erről van szó, hanem hogy legelső feltevéseinket, ha mégannyira megbízhatóak is, akkor is tüzetesebben meg kell vizsgálni; ha azokat rendesen megértettétek, akkor, úgy gondolom, addig fogjátok követni az érvelést, ameddig az embernek egyáltalán lehetséges követnie. Ha pedig ebben biztosak lesztek , nem kell tovább kutatnotok.”
Módszertani szkepszis. Nem tagadja, hogy van végérvényes igazság, sőt azt sem, hogy az elérhető – de nem szabad úgy tennünk,mintha már elértük volna. „Akadémiai” szkepszis: Platón követői (t. k. Cicero) – jóval messzebb megy az igazság elérésének lehetetlensége felé, de soha nem jut el a megismerő vállalkozás értelmetlenségéig.
Radikális szkepszis: pürrhónizmus (Szextosz Empeirikosz, i. u. 200 k.) Életfilozófia, „ … a szkeptikus filozófiát létrehozó alapelv a zavartalan lelkiállapotba vetett remény. A kiváló embereket ugyanis zavarja a dolgokban megmutatkozó rendezetlenség, és kétségeik vannak afelől, hogy ezek közül melyiket kell inkább jóváhagyni. Így jutottak el oda, hogy kutassák, mi igaz a dolgokban és mi hamis, hogy végül ezek eldöntése után zavartalan lelkiállapotba kerüljenek. A szkeptikus gondolati építmény legfőbb alkotóeleme pedig az, hogy minden érvvel szemben áll egy másik, vele egyenlő súlyú érv.”
Nem mindenre vonatkozik; a tapasztalatot (a „nyilvánvaló dolgokat”) a szkeptikus is jóváhagyja. „…minden érvvel szemben áll egy másik, vele egyenlő súlyú érv” Bizonyítás általában: szkeptikus troposzok. Ugyanazt mások másképp látják vagy érzékelik. Ha máshonnan nézzük, ismét másnak tűnik. A kutatás célja: megtalálni az egyenlő súlyú érveket minden kérdésben, és ezáltal eljutni a zavartalan lelkiállapothoz. Nincs kivétel: az aritmetika, geometria, logika egyaránt sorra kerül.
Descartes (1595-1650) A kétely, mint módszer „… gyökerestül fel kell forgatnom, s az első alapoktól kiindulva újra kell kezdenem mindent, ha arra törekszem, hogy egyszer még valami szilárdat és maradandót hozzak létre a tudomány területén. … mert a józan ész meggyőzött már róla, hogy azoktól a nézetektől, amelyek nem teljesen bizonyosak és kétségbevonhatatlanok, éppannyira meg kell vonnom a helyeslést, mint azoktól, amelyek nyilvánvalóan hamisak…” Ki kell tehát mutatni ismereteink egész épületéről, hogy nem megbízható. Eszköz: szkeptikus érvek, szkeptikus szcenáriók Módszertani kétely, mint Platónnál. sőt, csak módszertani kétely.
A cél éppen az, hogy olyan ismeretet találjunk, amit már nem kezdhet ki a kétely. Meg is találja – egészen másutt, mint Platón vagy Arisztotelész. Fundacionalizmus – a tudásnak szüksége van végérvényes alapokra. Szkeptikus szcenáriók: olyan feltételezett helyzetek, amelyeknek a fennállása esetén ismereteink nagy része hamis lenne. Nem valószínűek, de lehetségesek – ezáltal bizonyítják, hogy az illető ismeretek „ nem teljesen bizonyosak és kétségbevonhatatlanok”. Pl.: a gonosz démon. „Fölteszem …, hogy …. valamely gonosz szellem, amely igen nagy hatalommal rendelkezik, s ravasz is egyben, minden igyekezetével azon van, hogy megtévesszen engem. Fölteszem továbbá,hogy az ég, a levegő, a föld, a színek, az alakok, a hangok és valamennyi külső dolog nem más, mint az álmok játéka, amellyel ez a gonosz szellem vet cselt a hivés bennem levő képességének.” Modern örökös: „agyak a tartályban” (Hilary Putnam, 1970-es évek).
Egy igazi (mérsékelt ) szkeptikus: David Hume (1711-1776) „A pürrhónizmusnak, vagyis a szkepticizmus legvégletesebb elveinek fő-fő sírásója maga a cselekvés, a tevékenység és a mindennapos élet foglalatosságai. … … az elvont tudomány és a bizonyítás egyedüli tárgyai a mennyiség és a szám, s minden próbálkozás, amely az ismeretek e tökéletesebb fajtáját ezeken a határokon túlra ki akarja terjeszteni, merő szofizma és csalóka ábránd.”
Kétféle érvelés van: fogalmaink kapcsolatain alapuló (matematika) és tapasztalaton alapuló (empirikus tudomány). Minden egyéb csak „szofisztika és áltatás”. Fő téma: a tapasztalaton alapuló megismerés korlátai. I. „… minden tapasztalatból eredő következtetés abból a feltevésből indul ki, hogy a jövő a múlthoz fog hasonlítani …” Ezt a feltevést nem a tapasztalatból merítettük (hiszen mielőtt ezt elfogadnánk, semmit sem tudunk meríteni a tapasztalatból), de nem is alapulhat bizonyításon, hiszen elképzelhető az ellenkezője. II. „Minden tényekre vonatkozó okoskodás, úgy látszik, az ok és okozat viszonyán alapszik.” Honnan tudunk ilyen kapcsolatról? Ha van ilyen ismeretünk, az csak tapasztalati eredetű lehet. [Hume alaptétele] A tapasztalatból viszont csak azt tudhatjuk meg, hogy valami éppen így és így történt. Azt, hogy így kellett történnie, a tapasztalat sohasem mutatja. Honnan tudjuk, hogy ha az okot újra előidézzük, az okozat is létre fog jönni?
III. Az induktív általánosítás megbízhatóságának korlátai. (Logikailag összefügg az előző kettővel) Hume válasza („a kételyek szkeptikus megoldása”): a szokás. Jó okunk van azt várni, hogy holnap megint felkel a Nap. De ne legyünk benne biztosak. Modern leszármazott: Goodman-paradoxon. Eddig minden smaragd,amivel találkoztunk, zöldnek bizonyult. Induktív általánosítás: minden smaragd zöld. Nevezzünk egy tárgyat zökének, ha 2222-ig zöld színű, de 2222.február 22. után kékre változtatja a színét. Az eddigi tapasztalataink azt is alátámasztják, hogy minden smaragd zöké. Abszurd elképzelés? És az egyidejűség?

More Related Content

Szkeptikus filozófiáról - szkeptikusoknak

  • 2. Ki az a szkeptikus? Rosszindulatú kötözködő, akinek semmi bizonyíték nem elég. Az, akit meg kell cáfolni, hogy azt gondolhassuk, tudunk valamit. Az, aki mindenféle agyafúrt szcenáriókat gondol ki, hogy megkérdőjelezze, ami nyilvánvaló. Az, aki nem dogmatikus.
  • 3. Már a régi görögöknél megtaláljuk … az indirekt bizonyítást. Meg az első szkeptikus szcenáriókat: Zénón aporiáit. Meg a dialektikát. Meg az aritmetika és a geometria axiomatikus felépítését. Axiómák (+ posztulátumok, definíciók) azok az állítások, amelyeket bizonyítás nélkül elfogadunk, minden mást ezekből vezetünk le. Az axiómák kétségbevonhatatlan igazságok. Ez Arisztotelész értelmezése. Ez a dogmatikus értelmezés.
  • 4. Más lehetséges értelmezés (Szabó Árpád, főleg Platón alapján): Az egész axiomatikus módszer a dialektikából ered. A dialektika: a vitatkozva-kifejtés, vitatkozva-kutatás módszere. Vizsgálódásunk kezdetén nem valamilyen fundamentális igazság áll, hanem egy probléma, egy kérdés. Pl.: Mi az erény? Halhatatlan-e a lélek? A vitapartnerek kezdetben nem értenek egyet. Aztán keresnek olyan kezdőpontokat, amikben már meg tudnak egyezni. Ezek között vannak a definíciók, axiómák, posztulátumok. Aztán elkezdenek ezekből következtetni. Aztán sokszor megtörténik, hogy a megegyezésből ellentmondás következik. Vagy más képtelenség. Akkor pedig el kell vetni, más megállapodást kell keresni. Akkor tehát az axiómák, posztulátumok, (kiinduló) definíciók nem is nyilvánvalók? Dehogynem, legalábbis annak látszanak. Csak ez kevés. Itt a jelentősége a zénóni szkeptikus (?) szcenárióknak. Történeti érvek amellett, hogy ez a helyes értelmezése az axiomatikus matematika keletkezésének.
  • 5. Arisztotelész, Második Analitika a bizonyító tudományról: Ahhoz, hogy bizonyításon alapuló tudás lehetséges legyen, kell lenniük olyan első alapelveknek (arkhai, princípiumok), amelyeket már nem bizonyítunk. Minden tudáshoz vezető következtetésnek, azaz bizonyításnak olyan premisszákból kell kiindulnia, amelyek: 1. igazak, 2. elsődlegesek a konklúzióhoz képest, 3. jobban ismertek, mint a konklúzió, 4. (együttesen) okai a konklúziónak. Kiváltképpen érvényesek ezek az első alapelvekre, amelyek az összes bizonyítás végső premisszái. A tudomány tételei, levezetett állításai az alapelvek igazságától és a logika erejétől kölcsönzik a saját hitelüket.
  • 6. Ez a dogmatikus tudományfelfogás alapvetése (még akkor is, ha Arisztotelész kritériumait lényegesen gyengítjük). Akhillész-sarka: honnan vannak ilyen alapelveink, honnan tudhatjuk bármely kijelentésről, hogy ilyen? Arisztotelész válaszai: értelem, indukció. Példa: az ellentmondástalanság elve. Szkeptikus alternatíva: Az első alapelveket alapjában véve következményeik miatt fogadjuk el. Mindenekelőtt azért, mert még nem cáfolódtak meg. Aztán azért, mert levezethetőek belőlük azok az állítások, amelyeket jó okkal elfogadunk (modern, empirikus tudomány esetén: a megfigyelési állítások). De soha nem leszünk védve az ellen, hogy egyszer megcáfolódjanak.
  • 7. Platón, Phaidón. Szókratész – miután a közösen elfogadott feltevésekből levezette, hogy a lélek nem halhat meg és nem pusztulhat el – felteszi a kérdést, hogy maradt- e még valakiben kétely. „– Bizony én magam sem tudom, mi is lenne az az elmondottakból, amiben még valamiképpen kételkedni lehetne – szólalt meg Szimmiász. – Azonban olyan nagyok a dolgok, amikről érveink szóltak, és az emberi erőt olyan csekélyre becsülöm, hogy kénytelen vagyok egy kis kételyt még megtartani magamban azzal kapcsolatban, amiről beszéltünk. – Jól beszélsz, Szimmiász – mondta erre Szókratész –, de nem is csak erről van szó, hanem hogy legelső feltevéseinket, ha mégannyira megbízhatóak is, akkor is tüzetesebben meg kell vizsgálni; ha azokat rendesen megértettétek, akkor, úgy gondolom, addig fogjátok követni az érvelést, ameddig az embernek egyáltalán lehetséges követnie. Ha pedig ebben biztosak lesztek , nem kell tovább kutatnotok.”
  • 8. Módszertani szkepszis. Nem tagadja, hogy van végérvényes igazság, sőt azt sem, hogy az elérhető – de nem szabad úgy tennünk,mintha már elértük volna. „Akadémiai” szkepszis: Platón követői (t. k. Cicero) – jóval messzebb megy az igazság elérésének lehetetlensége felé, de soha nem jut el a megismerő vállalkozás értelmetlenségéig.
  • 9. Radikális szkepszis: pürrhónizmus (Szextosz Empeirikosz, i. u. 200 k.) Életfilozófia, „ … a szkeptikus filozófiát létrehozó alapelv a zavartalan lelkiállapotba vetett remény. A kiváló embereket ugyanis zavarja a dolgokban megmutatkozó rendezetlenség, és kétségeik vannak afelől, hogy ezek közül melyiket kell inkább jóváhagyni. Így jutottak el oda, hogy kutassák, mi igaz a dolgokban és mi hamis, hogy végül ezek eldöntése után zavartalan lelkiállapotba kerüljenek. A szkeptikus gondolati építmény legfőbb alkotóeleme pedig az, hogy minden érvvel szemben áll egy másik, vele egyenlő súlyú érv.”
  • 10. Nem mindenre vonatkozik; a tapasztalatot (a „nyilvánvaló dolgokat”) a szkeptikus is jóváhagyja. „…minden érvvel szemben áll egy másik, vele egyenlő súlyú érv” Bizonyítás általában: szkeptikus troposzok. Ugyanazt mások másképp látják vagy érzékelik. Ha máshonnan nézzük, ismét másnak tűnik. A kutatás célja: megtalálni az egyenlő súlyú érveket minden kérdésben, és ezáltal eljutni a zavartalan lelkiállapothoz. Nincs kivétel: az aritmetika, geometria, logika egyaránt sorra kerül.
  • 11. Descartes (1595-1650) A kétely, mint módszer „… gyökerestül fel kell forgatnom, s az első alapoktól kiindulva újra kell kezdenem mindent, ha arra törekszem, hogy egyszer még valami szilárdat és maradandót hozzak létre a tudomány területén. … mert a józan ész meggyőzött már róla, hogy azoktól a nézetektől, amelyek nem teljesen bizonyosak és kétségbevonhatatlanok, éppannyira meg kell vonnom a helyeslést, mint azoktól, amelyek nyilvánvalóan hamisak…” Ki kell tehát mutatni ismereteink egész épületéről, hogy nem megbízható. Eszköz: szkeptikus érvek, szkeptikus szcenáriók Módszertani kétely, mint Platónnál. sőt, csak módszertani kétely.
  • 12. A cél éppen az, hogy olyan ismeretet találjunk, amit már nem kezdhet ki a kétely. Meg is találja – egészen másutt, mint Platón vagy Arisztotelész. Fundacionalizmus – a tudásnak szüksége van végérvényes alapokra. Szkeptikus szcenáriók: olyan feltételezett helyzetek, amelyeknek a fennállása esetén ismereteink nagy része hamis lenne. Nem valószínűek, de lehetségesek – ezáltal bizonyítják, hogy az illető ismeretek „ nem teljesen bizonyosak és kétségbevonhatatlanok”. Pl.: a gonosz démon. „Fölteszem …, hogy …. valamely gonosz szellem, amely igen nagy hatalommal rendelkezik, s ravasz is egyben, minden igyekezetével azon van, hogy megtévesszen engem. Fölteszem továbbá,hogy az ég, a levegő, a föld, a színek, az alakok, a hangok és valamennyi külső dolog nem más, mint az álmok játéka, amellyel ez a gonosz szellem vet cselt a hivés bennem levő képességének.” Modern örökös: „agyak a tartályban” (Hilary Putnam, 1970-es évek).
  • 13. Egy igazi (mérsékelt ) szkeptikus: David Hume (1711-1776) „A pürrhónizmusnak, vagyis a szkepticizmus legvégletesebb elveinek fő-fő sírásója maga a cselekvés, a tevékenység és a mindennapos élet foglalatosságai. … … az elvont tudomány és a bizonyítás egyedüli tárgyai a mennyiség és a szám, s minden próbálkozás, amely az ismeretek e tökéletesebb fajtáját ezeken a határokon túlra ki akarja terjeszteni, merő szofizma és csalóka ábránd.”
  • 14. Kétféle érvelés van: fogalmaink kapcsolatain alapuló (matematika) és tapasztalaton alapuló (empirikus tudomány). Minden egyéb csak „szofisztika és áltatás”. Fő téma: a tapasztalaton alapuló megismerés korlátai. I. „… minden tapasztalatból eredő következtetés abból a feltevésből indul ki, hogy a jövő a múlthoz fog hasonlítani …” Ezt a feltevést nem a tapasztalatból merítettük (hiszen mielőtt ezt elfogadnánk, semmit sem tudunk meríteni a tapasztalatból), de nem is alapulhat bizonyításon, hiszen elképzelhető az ellenkezője. II. „Minden tényekre vonatkozó okoskodás, úgy látszik, az ok és okozat viszonyán alapszik.” Honnan tudunk ilyen kapcsolatról? Ha van ilyen ismeretünk, az csak tapasztalati eredetű lehet. [Hume alaptétele] A tapasztalatból viszont csak azt tudhatjuk meg, hogy valami éppen így és így történt. Azt, hogy így kellett történnie, a tapasztalat sohasem mutatja. Honnan tudjuk, hogy ha az okot újra előidézzük, az okozat is létre fog jönni?
  • 15. III. Az induktív általánosítás megbízhatóságának korlátai. (Logikailag összefügg az előző kettővel) Hume válasza („a kételyek szkeptikus megoldása”): a szokás. Jó okunk van azt várni, hogy holnap megint felkel a Nap. De ne legyünk benne biztosak. Modern leszármazott: Goodman-paradoxon. Eddig minden smaragd,amivel találkoztunk, zöldnek bizonyult. Induktív általánosítás: minden smaragd zöld. Nevezzünk egy tárgyat zökének, ha 2222-ig zöld színű, de 2222.február 22. után kékre változtatja a színét. Az eddigi tapasztalataink azt is alátámasztják, hogy minden smaragd zöké. Abszurd elképzelés? És az egyidejűség?