More Related Content
What's hot (20)
Similar to A tömegkommunikációs modellek (20)
Recently uploaded (9)
A tömegkommunikációs modellek
- 1. Tömegkommunikációs modellek A kommunikációelmélet számos tudományág és tudományterület eredményeit ötvözi. A kommunikációról vallott eltérő nézetek alapján születtek meg a különböző tömegkommunikációs modellek. A tömegkommunikáció-kutatás elődjének Lipmann W. tekinthető, aki az 1922-ben megjelent Közvélemény című művében azt vizsgálta, hogy a médiában ki tolakodhat előre. Felfogása szerint az a hír, ami előre tolakodik, ennek mechanizmusában pedig felismerni véli az intézmények szerepét, és azt, hogy az újságíró már szelektált információkkal dolgozik. A média tehát elsősorban közvetít. A sajtó közvetítő szerepén túl arra is rámutat, hogy a tömegkommunikáció már előzetesen értelmezett információkat kap abból, hogy a hatalom mit tart egyáltalán érdemesnek említeni. Az újságírónak közvetlen szakmai, egzisztenciális érdeke, hogy elfogadja a szelektált, interpretált információkat. Az intézményekre ugyanakkor azért van szüksége a sajtónak, mert több az esemény, mint az újságíró. Lipmann vélekedése később alapja a sajtószóvivő szerep megjelenésének, csakúgy, mint a kapuőr funkcióiknak. A kommunikációkutatás az ötvenes évekre a matematikai információelmélet valamint a biológia és a pszichológia segítségével egyegységes paradigmát dolgoztak ki, amelyről azt gondolták, hogy ezt az egyszerű modellt egyetemes érvényűnek lehet majd használni. 1. Lasswell transzmissziós modellje (1948) Lasswell a kommunikációt pszichológiai vonatkozásában elemezte, és már a propaganda jelenségek értelmezése is foglalkoztatta. A kommunikációt folyamatos üzenetátadásként értelmezte. Lasswell szerint azt kell vizsgálni: - Ki mit mond? - Milyen csatornán? - Kinek? - Milyen hatással? A kommunikáció - felépítése lineáris - a Shannon és Weawer-modell verbális változata - középpontban a kiváltandó hatás áll 2. White kapuőr vizsgálata (1950) White 1950-ben elkezdett vizsgálatai szerint a beérkező információk a különböző szinteken szűréseken mennek keresztül. A szintek közül még csupán az újságíróra koncentrált, őket tekintette az információk kapuőrének. White tanulmánya vetette föl először azt a kérdést, hogy miképp lesz a hivatalos közlőnek üzenete.
- 2. A válasz: válogat a külvilágból érkező információk közül. Az újságszerkesztőségeket kapuőrként fogta föl. Modelljéből még hiányzott a médiának, mint szervezetnek a többi intézménnyel és a társadalommal való összekapcsolása. 3. Wilbur Schramm tömegkommunikációs modellje (1954) 1954-ben Wilbur Schramm a kódolás-dekódolás terminusait dolgozza ki, így a visszacsatolás (feedback) szerves részévé válik a modellnek. A feedback hatása: rövid vagy hosszú távú, közvetlen vagy közvetett. A kommunikációra jellemző, hogy a feedback sokszor késleltetett formában jelentkezik. Ha a kommunikációs folyamat tartalmazza a visszacsatolást, akkor interakcióról beszélünk. A visszacsatolás folyamatosan alakítja a kommunikációs folyamatot. Nem lineáris (cirkuláris) modell, sematikusan kezeli a résztvevőket. A modell: kódolás – interpretáció dekódolás ⇒ üzenet ⇒ dekódolás – interpretáció – kódolás ⇒ üzenet. Schramm a modellt az emberi életre alkalmazta, mivel számára a kommunikáció alapvető társadalmi folyamatként értelmezendő. 4. Elihu Katz és Paul Lazarsfeld kétlépcsős modellje (1955) Katz és Lazarsfeld kétlépcsős modellje (1955) szerint a tömegkommunikációs tartalom csak a közösség bizonyos személyeinek a minősítése nyomán épül be a személyiségbe. A tömegkommunikáció korlátozott hatásának okait vizsgálva összekapcsolták a személyek közötti dinamikát és kölcsönhatást a tömegkommunikációval. Paul Lazarsfeld és munkatársai az amerikai Ohio államban 1940-ben lezajlott elnökválasztási kampánynak a választókra gyakorolt hatását vizsgálták. A kampány alatt hat hónapon át rendszeresen ismételt méréseik során azt tapasztalták, hogy az emberek politikai preferenciái alig változtak, vagyis ellenállónak mutatkoztak a befolyásolási kísérletekkel szemben. Ebből arra következtettek, hogy az emberek aktív és kritikus résztvevői a tömegkommunikációs folyamatnak. Úgy vélték: a közönség nem homogén masszaként reagál a médiából felé záporozó üzenetekre, hanem mindenki a maga módján fogadja be őket, hiszen a média hatását más hatások keresztezik (azaz a médiainger – közönségválasz-modellt újabb változókkal kell kiegészíteni). A közönség egésze tehát heterogén módon viselkedik. Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy az egyes választói csoportok viselkedése homogén: mindössze az emberek négy százaléka mondta azt, hogy másként szavaz majd, mint közvetlen hozzátartozói. A kétlépcsős áramlat elmélet kapcsolatot feltételez a személyes és tömegkommunikáció valamint a közvéleményformáló tényezők között. 5. Gerbner modellje Gerbner modellje: - lineáris - az üzenetet összekapcsolja a valósággal
- 3. - a kommunikációt kétdimenziós folyamatnak tekinti (érzékelési-befogadási, kommunikációs) - az üzenet jelentését nem az üzenet tartalmazza, hanem az a kommunikátor és a befogadó közti interakció eredménye Szakaszai: 1. Horizontális dimenzió 2. Vertikális dimenzió 3. Horizontális dimenzió Az első, horizontális dimenzióban a folyamat egy külső valóságba n végbemenő eseménnyel kezdődik. (E), amelyet M felfog (M lehet személy vagy technikai berendezés). Személy esetén (M)-nek (E)-ről szerzett percepciója (E1). Amennyiben (M) technikai berendezés, akkor a kiválasztást a gép fizikai kapacitása határozza meg. Ha (M) ember (humán kommunikátor), akkor a szelekció (amit az eseményről felfogunk) sokkal komplexebb, hiszen az emberi percepció nem az inger egyszerű felfogása, hanem komplex interakciós folyamat. A vertikális dimenzió – a második szakasz – akkor kezdődik, amikor az (E1) érzékelést az (E)- ről szerzett érzékeléssé alakítjuk át, vagyis az (SE). A tartalom és a forma egysége maga az üzenet. Tulajdonképpen ez az üzenet, vagyis egy eseményre vonatkozó jelzés vagy állítás. A kör, amely ezt az üzenetet jelöli, két részre oszlik: (S) a jelzésforma, amit felvesz, (E) pedig a tartalomra vonatkozik. Nyilvánvalóan egy tartalmat számos különböző módon kommunikálhatunk, s a kommunikáció egyik legnehezebb feladata, hogy megtalálja a megfelelő formát. A harmadik szakasza újra horizontálisan zajlik: Amit az (M2) felfog, az nem egy egyes esemény (E), hanem az eseményről szóló jelzés vagy állítás. Tehát az üzenet jelentését nem az üzenet tartalmazza. Az üzenet jelentése a kommunikátor és a befogadó közötti interakció eredményeként adódik. 6. Westley és MacLean tömegkommunikációs modellje Westley és MacLean (1957) nevéhez fűződik a kommunikátor kifejezés fogalmának bevezetése. A kommunikátor mindig arra törekszik, hogy a számára kedvező irányba befolyásolja a médiát. Az információ iránti társadalmi igény gondolatát fejlesztették tovább a tömegmédiára vonatkoztatva. A befogadó a tömegmédiától függ. Nem veszi figyelembe a tömegmédia és a társadalmi környezet más tájékozódási lehetőségei közti kapcsolatot. Modelljükben megjelenik, sőt kiteljesedik a lipmanni elképzelés, ugyanis kiemelik a szővivő szerepét, csakúgy, mint a kapuőri funkcióikat. A médiát nem önkényesnek tekintik, hanem az intézményektől jövő információkhoz és a közösség igényeihez igazodó, korlátozott hatalommal és szabadsággal rendelkezőnek.
- 4. 7. Maletzke tömegkommunikációs modellje Olyan tényezők modellje, amik a kommunikációt, a küldő és a vevő énképét, a szervezeteket és a környezetet befolyásolják, és amit a nyomások és a korlátozások okoznak a médiában. A modell szerint vannak közszereplők, akik önállóan tervezik a kommunikációs interakciókat, mások tanácsadót, ügynökséget vonnak be a tervezésbe. A kommunikációtervezés összetettsége miatt team-feladat. A kommunikátornak az önmagáról alkotott képe is befolyásolja a kommunikáció tervezését. A tervező személyiségstruktúrája is meghatározza a nyilvános szereplést, vannak, akik kognitív, mások az emocionális elemeket hangsúlyozzák. A közvetlen kommunikációs helyzetekben a kommunikátor érzi a hallgatóság részéről beszédének fogadtatását. A média közvetítésével megvalósuló ál -kommunikációs helyzetekben a közönség visszajelzésére csak késve kerül sor. A kommunikátort kötik az üzenet és a csatorna belső korlátai. Minden területen szabályok vannak a kommunikáció módjáról, tömegkommunikációban ilyen a formátum. A kommunikátornak kapcsolatban kell lennie közönségével. A közönséghez való megnyilvánulások: • Paternalizmus: A kommunikátor okítja, informálja a közönséget, kevés jelentőséget tulajdonít szükségleteiknek. • Specializáció: A kommunikátor a közönség bizonyos szegmenseire koncentrál. • Professzionalizmus: A kommunikátor úgy véli, képesebb a tartalom meghatározására, mint a közönség. • Ritualizáció: Nem kockáztat a kommunikátor, azt közvetíti, amit a közönség hallani akar. 8. Hieber, Ungurait és Bohn: a tömegkommunikáció koncentrikus kör modellje Középpontjában a kódoló forrás található, a külső körök egyike a befogadó közönség, köztük számos, a tömegkommunikáció szempontjából fontos elem van. 1. Kapuőr: aki megállíthat v. megváltoztathat egy, a közönség felé tartó üzenetet 2. Regulátor: alakítják v. újraformálják az üzeneteket 3. Szűrő (filter): üzenet dekódolásakor a befogadóra számos szűrő hat Információs szűrő: kódok és szimbólumok Fizikai szűrő: fáradtság Pszichikai szűrő: vegetarianizmus 4. Erősítés: a tömegkommunikáció bizonyos témáknak és személyeknek státust kölcsönöz 5. Hatások
- 5. 9. Molotch és Lester összevont kommunikációs modellje Megalkották a történés ( a felfogott információk, amelyek a hír alapja ) és az eseményszükséglet ( hírgerjesztők és hírkészítők érdekeit szolgáló események) fogalmát. A történésekről érdekvezérelt beszámolók készülnek, ezek az események, ezekből lesznek a hírek. Eseményszükséglet igénye azonban nemcsak a hírszerkesztőnek van, hanem a hírkészítőnek is, aki egy hírszervezet alkalmazottaként az események feldolgozásából él. Összefoglalás A tömegkommunikáció-kutatás elődjének tekinthető Lippmann. Lasswell transzmissziós modellje (1948) már szervesen kapcsolódott a tömegkommunikáció modellezéséhez. A személyközi (interperszonális) kommunikációs helyzetnél már tágabban használható modellt ábrázolt, mivel Lasswell a kommunikációt pszichológiai vonatkozásaiban elemezte, és már a propaganda jelenségek értelmezése is foglalkoztatta. A Shannon és Weawer-féle (1949) hírközlési (matematikai) modell is ide tartozik, hisz e felfogás szerint a tömegkommunikációs szervezet pontosan úgy működött, mint az individuális beszélgetés (adó, vevő csatorna üzenet stb.) – bár inkább ez inkább egy hangszórón kihangosított közlemény modellje semmint egy párbeszédé. Ezt a modellt késobb kommunikáció elmélet, és a szociológia szempontú a tömegkommunikáció kutatás egyaránt meghaladta. de a maga is kutatása haladta meg. White 1950-ben megkezdett a kapuőr vizsgálatai szerint a beérkező információkat a különböző szinteken szűréseken mennek keresztül. (Az újság szerkesztőségeket kapuőrök összefüggő rendszerének tekintette.) A szintek közül még csupán az újságíróra koncentrált azzal, hogy miképp is jutnak az információk és a hírek a szerkesztőséghez már nem foglalkozott. Modelljéből még hiányzott a médiának mint szervezetnek a többi intézménnyel és a társadalommal való összekapcsolása. Wilbur Schramm (1954) tömegkommunikációs modellje visszacsatolással egészítette ki a shannoni kommunikációs modellt. Katz és Lazarsfeld kétlépcsős modellje (1955) szerint a tömegkommunikációs tartalom csak a közösség bizonyos személyeinek, a véleményalkotás szempontjából irányadónak elismert személyeknek a minősítése nyomán épül be a személyiségbe. Gerbner, G. (1956) társadalmi kommunikációs modellje a lineáris jelleget megőrizve, annál azonban sokkal komplexebb, mert az üzenetet összekapcsolta a valósággal, – amelyrol szól, másrészt a kommunikációt kétdimenziós folyamatnak tekinti: érzékelési ésbefogadási illetoleg közlési folyamatnak. Westley és MacLean (1957) nevéhez fűződik a kommunikátor kifejezés fogalmának bevezetése Szóhasználatukban a kommunikátor nem az újságíró, hanem az a személy aki az újságírók felé érdekeket közvetít. A kommunikátorokat– az intézmények képviselőiként fogták fel (pl. kormány szóvivő, a rendőrségi, a politikai szóvivők stb.). A kommunikátor mindig arra törekszik, hogy a számára kedvező irányba befolyásolja a médiát. Az elmélet kereteibe belefér az az állítás miszerint kommunikátor bárkiből lehet, aki egy kis csoport nevében magára tudja vonni a média figyelmét. Például az is kommunikátorrá válhat, aki felmászik a híd tetejére, majd amikor leveszik onnan a szociális nehézségekre hivatkozik. Ebben az esetben emberünk a társadalom alsóbb rétegeinek eredeti hírforrása. Maletzke (1963) tömegkommunikáció modelljében felismerhető néhány közös eleme a legáltalánosabb kommunikációs modelleknek, nevezetesen a kommunikátor (C), üzenet(M),
- 6. közvetítő-médium (M) és befogadó (R). Maletzke modellje az egyik leghasználhatóbb általános modell, amely végigvezet a gyakorlati munka különböző fázisain. Hieber, Ungurait és Bohn (1974) koncentrikus kör modelljében középpontban a kommunikátor, a kódoló forrás, míg külső körök egyikében a befogadó (hallgatóság) közönség szerepel. A modellalkotók a tömegkommunikáció szempontjából legfontosabb elemeket – a kapuori szerepen túl – vezettek be: a regulátor, szűrő, erősítés fogalmát. Harvey Molotch és Marilyn Lester szerint a valóságban végtelen sok dolog fordul el ő, ám ezen előfordulásoknak csak bizonyos részéről veszünk tudomást. Ez alapján alkották meg a történés (a valóságban végtelen számú eseményekből észlelteket) és az eseményszükséglet (hírgerjesztők és hírkészítők érdekeit szolgáló esemény) fogalmát. Az ötvenes években a kommunikációkutatás a matematikai információelmélet valamint a biológia és pszichológia paradigmájáról úgy gondolták, hogy ezt a modellt egyetemes érvényeként lehet majd használni. Érdemes tehát megfigyelnünk, hogy a kezdeti egységes paradigma milyen kérdések megválaszolatlanul hagyása miatt alakult át, és miképp válaszolják meg az újabb és újabb elméletek a fennmaradó kérdéseket.