„A legérettebb búzakalász hajtja a legmélyebbre a fejét” – többek közt ezt az ősi japán bölcsességet olvashattam közel egy évtizedig a dzsúdóterem falán, és valószínűleg ez a keleti kultúrából merítő mentalitás állt közelebb mindeddig a hazai sportrajongók szívéhez is. Világverő bajnokainktól a szerénység és az alázat hangját szoktuk meg, ezen szocializálódtunk, a Mohamed Ali-féle „I am the greatest” melldöngető – bár kétségtelenül igaz – önfényezést a hanyatló nyugat ópiumának tartottuk.